Main menu

A tavalyi simsonos Bihar túrán és a zarándi robogós túrán belelkesülve, idén se hagyhattuk ki.

 

Erdélyi Hard Robogó túra 2017.

/csámpás szemszögből/

Tavaly meg hívott egy kedves barátom, hogy robogózhatnék velük egy hétvégét, amolyan Péter megmentés címen. Csak ne legyen otthon a gyerek!
Ez a gyerekmentő túra olyan jól sikerült, hogy idén is el mentem velük Zarándolni, és Biharolni, csak egy hét vége, nem lehet durva!  Hát összeszedtem magam, felkészültem, egy robogót a Laces barátomnak is felkészítettem, simsonos ember lévén csak ne jöjjön váltós motorral ! Gyöngyös-Adony-Szeged, Adonytól legalább nem utazok magamban. Felvettem a Lacikát, estére le érve Szegedre. Egy igen hosszadalmas szúnyogetetéses, bepakolás, és felkészülést követően, egy rövid éjszaka és a kis csapat - Taki, Peti, Lacika és jó magam - végre úton voltunk Világos felé.
A Vár és a hegyek már ismerős látvány, sokszor voltam már itt, de mindig jó érzés újra látni. A benzinkút a találkozási pont, itt csatlakozott hozzánk Tibor, az ötödik elem, avagy Spiderman.
Tankolás, és felmálházás után végre motoron vettük célba a hegyeket. Az első rendesebb emelkedőknél egyből kiderült hogy ki jött széria robogóval, illetve ki használja sík vidéken a robogóját, de a súly/lóerő arányokra is egyenes rálátásunk lett.
"A HEGY " hihetetlen, a látvány, a helyek melyeket autóval sosem láthat az egyszerű városi ember.
Igaz meg kell érte izzadni egy rendesebb robogóval is, Tibort el neveztük Siderman-nek annyit pókozott a lábaival . Az emelkedők rendszeresen ki vettek mindig egy kicsit a motorokból és belőlünk is, legtöbbször nem mi hanem a kuplungszag ért fel elsőnek a csúcsra. Volt hogy a félelmeink: pl . Medve, A benzin hiány, A viz hiány, sokkolta a csapatot, de mindig megoldottunk minden problémát.
A Nagy Bihart majdnem minden lehetséges módon megközelítettük, amikor viszont ténylegesen fel is ért csapatunk, a Tibi kis Free-je feladta - végleg. Kiváló kis ügynök volt, de az első tengely törés az nem játék. A Taki féle robeszok zokszó nélkül teljesítették a csúcs támadást. Sajnos a BWS különítmény a ritka levegő miatt, légszomjjal küzdve jutott fel.
A halott motorral hátrahagyva a Pókembert, négyen indultunk le a Biharról, szinte zökkenő mentesen, már-már könnyeden ereszkedtünk le a "KÖVES" útig. Innen már nem lehet semmi baj, hisz a nehezén már túl van a csapat, és a kocsiig már nem lesz terep!
NEM!
A robeszok a Hardos terep után, úgy mentek pikk-pakk tönkre az aszfaltos úton hogy csak pislogtunk. Defekt, ragasztás, defektjavító spré, minden játszott. Aztán kipufogó törések, sorba. Gáz felakadás.
A haldokló gépekkel egy fagyozónál vártuk meg az autós mentést. A hangos, kipufogótlan gépekkel nem mertünk tovább menni. Estére elértük a határt, a megfáradt szótlan csapattal.
Kimerülten már nem indultunk haza Szegedről, az éjszakát még ott töltöttük, élvezve a Takács család vendégszeretetét.
A végső gondolatom a túráról mint a tavalyi: Szép volt.
A Lacika szerint optimális.
A Taki szerint Hisztis.
A Tibinek családi lett, hisz a családja mentette meg a Csúcsról.  
Nagy vonalakban ilyen volt, ha jövőre meghívnak szívesen megyek újra.



(Nyugi! Meg leszel híva...)

 

 


 

Ahogy Tibor látta:

„Családi” hard robogótúra a Zarándtól a Nagy Biharig

 

Taki ismét meghirdetett egy őrültséget, nekem sem kellett több, jelentkeztem is. A jól bevált kis Honda MT motorommal szerettem volna menni, de a többiek meggyőztek, hogy ez a túra bizony erősen robogóra lesz hangolva. Értsd: minden elénk kerülő meredélyt bepróbálunk, lévén a robogó hajtása erre messzemenően alkalmas.

Gyors robogó keresésbe kezdtem és az ismeretségben találtam is egy elfekvő Piaggio Free-t a túra előtti hétvégén. Budán állt egy tűzoltósági telephelyen már több mint egy éve. Gyorsan beröffentettük, levegő a kerekekbe, aztán próbaképp irány Békéscsaba. Útközben mindent rendben találtam, érkezés után átnéztem, kapott új légszűrőt és várta az indulást.

1.       Nap:

Találkozó Világosnál (Siria), a puhányak autóval jöttek, én lábon. :) Tankolás, pakolászás, aztán fel a várhoz. Már itt én voltam a leglassabb, de 15-20-al azért felszáguldottam. A Zaránd kemény hely. Az első hosszas, combosabb emelkedők egyikén a kis Free kuplungja megadta magát. Egyszerűen befogott, így álló helyzetben is menni akart. Vagyis a motor nem tudott felpörögni, hanem szépen zúgva tolt. A baj csak az volt, hogy ez annyira volt elegendő, hogy saját magát vigye. Az anyát persze nem tudtuk volna a kuplung végéről leszedni, ezért két választásom volt:

1.      Hazaindulok 20 perc után

2.      Továbbmegyek és tolom a motort minden komolyabb emelkedőn.

Úgy döntöttem, hogy ameddig nem lassítom, zavarom komolyabban a többieket, addig megyek velük. Így hát szép szolgaian pókoztam, toltam a motort, illetve ahol lehetett, leállítottam (patakmeder pl). Mivel a többiek ezt jól tolerálták, sokat is viccelődtünk, így egyértelmű lett, hogy végig akarom csinálni, ha lassabban is. Taki is segített és Lacika is mindig megvárt, sőt két extrém esetben robogót is cseréltünk. Érdekes volt látni, hogy az övét is tolni kell, ha én ülök rajta, a Free pedig megtáltosodott alatta. ;)

Takinak ezúttal is komoly nyomvonalat sikerült összehozni, szenvedtünk nézelődtünk, segítettük egymást, elkeveredtünk, de mégis jól haladtunk. Egészen Gurahontig jutottunk, ahol is egy vadregényes helyen letáboroztunk. Nekifutottunk a Free kuplungnak, de nem jött össze. Félig sötét volt már, üldögéltünk a tűz körül, amikor látom, hogy Tomi kikerekedett szemekkel néz. Lacikának is mutatja, az arcukon félelem, döbbenet. A félhomályban úgy látták, hogy 100-120 méterre egy hatalmas medve ül és bámul felénk. Szerencsére nálam volt a lámpám, odavilágítottam és kiderült, hogy csak egy fatörzs. :) Azért a sorozatosan érkező hírek az elszaporodott medvékről csak belénk ültették az ideget. Elő is került Lacika dió pálinkája, és többen magunk mellé készítettünk valami hatásosnak vélt fegyvert, én például a kanállal és villával ellátott 2 cm-es pengével ellátott medvecsiklandozó késemet. :)

2.      Nap:

Szerencsére éjjel „csak” vaddisznók lármáztak, arra meg rá se bagóztunk. Reggel gyors pakolás, mosdás és irány a Nagy-Bihar. Tankoltunk, jégkrémeztünk, kicsit aszfaltoztunk, szereltünk és persze kicsit el is keveredtünk, okulásul leírom a sztorit, mivel egy jó öreg hibát sikerült elkövetni. Elindul a csapat egy hosszú úton. Egy robogóból természetesen rögtön kifogy a benzin. Taki és a fia megy tovább. Mi megállunk, tankolás után nyomás utánuk. Mivel ők is teljes sebességgel mennek, nem érjük őket utol, de tudjuk, hogy kajálásra alkalmas helyet keresnek, ergo figyeljük őket az út mentén. 10-15 km után már gyanús a helyzet és elkezdünk kételkedni. Egy kicsit becsapós kereszteződésnél megállunk, Takiéknál persze nincs telefon. Tomi emlékezett, hogy valami Körös hídhoz kéne eljutni és egy kereszteződésnél balra kanyarodni. Gyanús volt ugyan, hogy nem állnak ott, de mégis elmentünk arra pár km-t. Sehol senki. Visszamentünk és Taki már várt, ők mentek tovább egyenesen és nem is olyan messze vártak. Volt némi vita, de végül mindenki lecsitult. A tanulság, hogy be kell tartani a csapatban motorozás szabályait és meg kell bízni a másikban. (Írom ezt én, aki előtte kétszer hagytam el a csapat hátsó felét. :))

A Nagy Biharhoz közeledve hatalmas „emelkedőkomplexum” fogadott, ez volt a második alkalom, amikor Lacika, ha csak részben is, de megszánt és motort cseréltünk. Belepusztultam volna, ha oda fel kell tolnom. Felérve a csúcs közelébe tanakodtunk, hogy megpróbáljuk-e, de nem volt már benzinünk. A Takács család és jómagam persze nem bírtunk magunkkal és nekimentünk. A sánta Free a 130 kilóm alatt az 1/3 részig juthatott, onnan toltam egy darabig. Taki felment a kövekig, de ott megakadt, így visszafordult és elhatároztuk, hogy megkerüljük a hegyet és holnap törünk a csúcsra. (Szó szerint így lett. :))

Ezután megint olyan meredélyen ereszkedtünk le, amitől bedurrantak a karok rendesen. De megérte, mert Poiana faluban volt sör, jégkrém ás egy tuti szálláshely kiülővel, hintaággyal és minden földi jóval. A motorok egész jó bírták, semmi jele nem volt valami végzetes meghibásodásnak, pedig addigra már kaptak tisztességesen. Nekem végig borzasztóan rázott az eleje, de mivel friss motor volt, nem tudtam, hogy ez természetes-e és tulajdonképpen nem is vártam mást az öklömnyi köveken, így csak kicsit aggódtam, hogy szét fog hullani. Este tűz, szalonna, leves, sör, pálinka, jégkrém, hosszas eszmecsere. Tudtunk élni. :)

 

3.      Nap

Hűvös éjjel, szép reggel, nulla pára. Tankolással kezdtünk, de persze azon a pár km-en is kifogyott a benzin a Tomi gépéből. Felkészült ő, csak elajándékozta az összes benzinjét a szárazabb gépekbe.  Lacika elhúzta a kútig, tankolás után szép utakon megkerültük a Bihart. A 75-ös úton volt egy gázbovden szakadásunk. Még ezen is tudtunk nevetni, mivel Lacika gázkezelési technikája láttán csoda, hogy eddig bírta. A szerelés a napon zajlott, a jégkrémet közben pedig a hűvösben ettük meg. :) Utána hosszas szerpentin, majd murván felmentünk a Nagy Biharra. Mindenki a maga tempójával, én persze leghátul. Az utolsó métereken tartottam már, amikor a robogó eleje elkezdett teljesen mást csinálni, mint amire én gondoltam. Defektre gyanakodtam, de sajnos teljesen más volt. Kettétört a tengely és kifordult a kerék. Feltoltam és bejelentettem, hogy én bizony itt letáborozok. Lehet, hogy tudtunk volna valamit kezdeni a hibával, de ott, 1850 m magasan, az aszfalttól 20 km nagy kövekkel teliszórt murvás úttal nem akartam kockáztatni, így szóltam a családnak, hogy nincs-e kedvük szétnézni a Nagy Biharon. :) Szerencsére jöttek első szóra, így családi kirándulás lett a hard robogós túrából. A várakozás is eseménydúsan telt, mivel pont volt ott egy magyar család, akikkel elmentünk a környéken szétnézni, mielőtt a mentés megérkezett.

Összességében hatalmas élmény volt, mentem, ameddig csak lehetett és a 2-3 literes fogyasztásnak köszönhetően az eddigi legjobb ár/idő/adrenalin és élmény arányú túrámon vagyok túl. Köszönöm a szervezést Takinak!