Main menu
Közeledő eseményeink közül kettő, többi az eseménynaptárban:
Erdélyi MopedTúra (2019. Jul. 27. - 2019. Aug. 1.)
Közeledő eseményeink közül kettő, többi az eseménynaptárban:
HCC HÓ 2019 (2019. Dec. 28. - 2019. Dec. 28.)

Tartalomjegyzék

Több mint 1240 km...

Kizárólag segédmotorokkal...

Több mint 2000 m-es csúcsdöntés....

Transfogaras...

Transalpina...

 

Összefoglaló:

 

 

 

Napokra bontva:

 

 

Addig fogadjátok a résztvevők beszámolóit:

 

Egy amatőr kibic szemszögéből!


Technikai okokból nem tudtam a csapattal indulni (Taki meglátása szerint hiszti ), így energiát és anyagiakat nem sajnálva szerda reggelre terveztem az indulást, versenyen kívül szégyenszemre nagymotorral. Mea culpa!
Induláskor általános iskolás matekpéldáim derengtek szemem előtt, hogy ha két jármű egymással szemben megy különböző sebességgel, akkor csak idő kérdése, hogy találkozzanak, ezt akkor sem tudtam kiszámolni most is csak sejtettem, hogy szerda kora esti órákra VAN esélyem utolérni a csapatot, főleg ha szembe megyek velük.  Ezt kedden pár mondatos kérdéskörrel próbáltam körüljárni, helyszín, időpont miegymás tekintetében, kevés sikerrel, ami a konkrét információt illeti,  Taki lakonikus válasza 24 órán belül megérkezett „VAN” mármint valahol, valamikor, valakivel találkozni a Kárpátokban.  Ezen felbuzdulva szerda reggel bemelegítettem a motort Szeged- Makó viszonylatában ahonnan visszafordultam, mert rémlett, hogy a legerősebb láncszem itthon maradt, azaz a patenteszem, amire az óta sem volt szerencsére szükség.
Minden rendben Déváig, ahol leszakadt az ég és egy benzinkút árnyékában a várat nézve elmélkedtem az örök igazságon miszerint asszony kell a házba, de ezt Kőműves Kelementől idéztem.
Közel másfél órás várakozás után elindultam, úgy voltam országúton fél órán belül behozom másfél óra lemaradást és ez a lelkesedés Szebenig kitartott a forgalom nem zavart, esetleg én őket. Ott megint csúnyának ígérkezett a Kárpátok átkelése, de Hannibálnak sikerült az Alpok, mit nekem a Kárpátok bércei. Erőt és energiaitalt gyűjtöttem és nekiveselkedtem az Olt völgyének, közben Sanyika tartotta bennem a lelket és a kapcsolatot .  A kecsua poncsóm patentjei nem bírták a száguldásomat , minduntalan szétnyíltak, ezért úgy nézhettem ki, mint egy motoros denevér., de legalább nem tudtak előzni, mert nem láttak ki mögülem, meg én voltam átlagban a gyorsabb,  de nem kanyarban.


Az ominózus elágazásnál még két sötét bőrű gumis segített, először egy lengyel csapat után küldtek, de mondtam, hogy nem őket keresem, mert nem tudok lengyelül, aztán említették, hogy egy ismeretlen nemzet ismeretlen eredetű motorosai erre jártak, rendszám nuku, így sejtettem hogy sikerül megtalálni a csapat táborhelyét, 470 km motorozást követően.
A sátorverést követően elfogyott a heti pálinkaadagom, nem bántam, (csak sajnáltam), mert láttam, hogy sok viszontagságos kilométer van a csapat mögött. Erre abból is joggal következtettem, hogy a mesterek szakócával- kőbalta- és hasonló szerszámmal próbáltak a motorok műszaki állapotán valamelyest javítani. A csúcs team munka és kreativitás számomra, az energiaital doboz palástjának hézagoló szerepe volt, és még mondja valaki hogy egészségtelen, halált okoz, bizonyíthatom életet mentett, konkrétan Takiét, szerintem a sör is jó lett volna, főleg a doboza, de ő ezt a túra végéig tagadta, mármint hogy a sör jó valmire.
Na, reggel aztán cihe és irány a hegy, szép táj, ló, tehén, birka tengerszint szerinti sorrendben, ahogy emelkedtünk, hógolyózás, motorvontatás, ahogy ilyenkor illik.  Az itinerert mások is hasonlónak gondolták, mint mi, míg a többiek István motorját segítették fel a csúcsra utolért egy Land Rover. Németek voltak, kezdetleges angolt beszélek, ők tudtak, jól de sokkra mentek vele, gratuláltak nekem, hogy idáig feljutottunk, mondtam semmiség így szoktuk,  a Teneret azonnal felismerték (rá van írva németül is) de kérdezték, hogy milyen mocik a többieké,  pl a Takié , Tamásé , meg Lacikáé, mondtam azok is Tenerek csak az esőben összementek és Simsont ír rajtuk. Szerintem kizárólag nyelvi problémák miatt nem értették a dolgot, pedig tanítottak angolul is, de elfogadták érvelésemet, de azért a biztonság kedvéért egy két képet nyomtak, biztos otthon elemzik majd a mérnökök, akkor még nem látták Tamás drót teló vég határolóját, de jobb is.
A Transalpina tetejére műsoron kívül felnéztem, de a túloldalt sem volt más a látvány, mint az innensőn ezért inkább visszafordultam, a szuvenyírok nem hatottak meg, Pécskán is kaphatók.
 Egyik elágazásnál kürtőskalács majszolgatása közben szembesültem, hogy egy forgalom elől elzárt úton fogjuk megközelíteni „zseni”nevelő városunkat, Petrozseni-t.   A tetőt követően két fiatal versenyzőt követve próbáltam tartani lefele a tempót, nem kis meglepetésemre autóforgalom mellett, nyilván a 6x6-méteres kiírást ők sem tudták elolvasni a túloldalt sem, nyilvánvalóan nyelvi nehézségek miatt, így egy hajtűkanyarban egy piros terepjárót két oldalról kerültünk, a fiatalok balról kissé közelről, én jobbról az erdőben, szerencse a terepjáró megállt így kikecmeregtem a szembe lévő, erdőből, fát nem fogtam.
Petrozsényt követően a katlan nevezetű táborhely nem volt ínyünkre, így én megvártam míg Sanyikáék a Betegség barlangjában körülnéznek, azt mondták szép volt, de akkor még nem tudták mit jelent és néznek, majd a csapat után lódultunk, Hátszegnél szerintem ahányan annyi fele széledtünk, szép volt a helyiek szerint is, bárkit kérdeztem mindenki látott Simsonost a kivezető úton, István a tanúm. Egyedül szerintem Takiék voltak ketten, ő és a GPS, habár ez utóbbi kénytelen volt vele menni a kormányon, nem ellenkezett. Naplemente előtt Istvánnal még meg szerettük volna nézni a Retyezát keleti oldalát, de mivel mondták nem arra fogunk menni így visszafordultunk a Karánsebesi útról, pedig szépnek ígérkezett.  Na, a végén találkoztunk, ki quaddal ki a csapattal, de egy szép völgyzáró gát zárta a napot.
A technika már a végét járta, de kisebb nagyobb elhárítással úrrá lettek a fiuk a motorokon, nekem csak egy szerszám, a kő volt a bajtársam azzal kopogtattam a karbit ne gyulladjak fel, így indultunk neki az uccsó napi levezetésnek. Taki szerint légvonalban már csak 30 km a lájtos szakasz, utána extra lájt fél kéz, hawai fagyi hazafelé.  Előtte biztos vadabb vidéken volt a csapat, de kicsit meglepett engem is meg a motorom is a terep. Konkrétan a motorom többet feküdt, mint én két éjszaka alatt. No, ha felfele 90 fok és lefele is akkor a megtett táv kb nulla, sok volt a harminc kilométer. Kis túlzás, de az erő fölényemet a súlytöbbletem leamortizálta, estem keltem, adott pillanatban már feladtam, de azt sem bírtam, mert a motor rajtam feküdt, és annyira szeretett, hogy nem tágult, köszönöm Tominak hogy lehámozta rólam egyedül ott száradnék, mai napig, ha nem esne az eső.  Előtte azért sikerült versenytempóba egy sasszé neki is, gyorsan történt, mint csiga előtt a gomba kinövése, láttam a repülés végét, de jól megoldotta úgy tűnt mintha ez az előadás része lenne, nem az volt, tény hogy a vas is csúnyán szétment Tomi alkarjával egyetemben. A vasat orvosoltuk rengeteg szakóca volt a környéken, mindenki otthagyta, aki előtte használta, feszítésre kőrisfakaró, a motor kisseb esztétikai és nagyobb műszaki hibával tovább gurult, Tamásnál ennek reciproka szerencsére, a sérülés kisebb volt, mint az ijedség.
Az emelkedőt hasonló szögű lejtő követte, de utána a napot fagyival is megkoronáztuk, mert addig igen kevés idő maradt uzsira. Hazafelé még rémisztgettek, hogy el kell, menjek Jannerért. kb 200 km-re ( nem Taki  szerinti légvonal szerencsére, de már beleéltem magam), szerencsére  megoldódott a helyzet nélkülem is , így a maradék  csapattal lecsurogtunk Aradig ahol egy komoly jégesővel kombinált vihar kapott el így Nagylakig pait ball babának éreztem magam nagyon csípett és kopogott rajtam a jég utazótempóban. Intermezzóként még az aradi kútnál Tibortól elbúcsúztam, mert úgy ítéltem meg hogy már csak gátolnám a továbbhaladásban, műszakilag nem tudtam hozzá szólni a páráját kilehelő egyébként végig fickósan viselkedő valamilyen kétjegyűen kodifikált Honda matuzsálem életre keltésében.
A határon értem utol a háromfős denevér különítményt, majd az átlépést követően elbúcsúztam és saját tempóban hazaértem.
Az anyagi veszteség elhanyagolható, fékkar eltörve, index búra darabokban, két liter olaj mínusz, stb. apróság. A fogyasztás jó volt. 6 liter körüli, amiből másfél kifolyt a túlfolyón.
Az erkölcsi nyereségem viszont igen jelentős, a tapasztalat és az élmény, valamint nem utolsósorban a barátság!!
Oscarnál szokták köszönni visszamenőleg a szülőkig, a menedzserekig, de én inkább a csapatnak és Takinak köszönöm, a túrát és kiemelten azoknak, akik nem hagytak ott ahol csak a medve jár!
üdv  agy kicsivel mint nemecsek!

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés