Main menu

Taki túra - második felvonás

Nagy Tibor szerint:
(1. nap)

A nyári Taki túrán igen jól éreztük magunkat, a csapat is nagyon együtt volt, így azzal váltunk el: reméljük mielőbb újra együtt motorozunk. Augusztus vége felé jött a nagy ötlet, szeptemberben menjünk ki megint.  A körlevelemre amit kiküldtem, meglepetésemre mindenki azonnal igent mondott, (Gabi : mond meg hol és mikor találkozunk, a többi nem érdekel ) sőt Taki is bejelentkezet , aminek kivált kép örültünk. Két nap, nomád túra, haladós, semmi extrémkedés, sokat megyünk, aszfalt is lesz benne, szólt a terv, ill. Taki, mert ha már jött automatikusan a túravezetői szerep is az övé lett. Igen csak vártam a szept. 9.-i hétvégét, mert pár hete vettem egy KTM 400 EXC-t és hát erősen izgatott milyen lesz vele menni „rendes” terepen.
Ketten, Tamás meg én, már pénteken kimentünk Világosra, délután motoroztunk egy bámészkodós, fényképezős, kényelmes, szokjuk a motorokat kört. Másnap reggel nyolcra jött a csapat többi tagja, Taki, Kendi, Gabi,  meg mint kiderült Taki beszervezet  még három túratársat, így Sanyika, Robi, Joci is ott volt szombat reggel a rajtnál. Péntek este az is kiderült, nem mindenki szeretne nomádkodni, így abban maradtunk majd keresünk valami szállást, és a sátrakat szépen kiszedtük a csomagból.
Reggel nyolcra mindenki megjelent a szokott helyen, ki lábon, ki futóval, ki furgonnal jött, és láss csodát, nyolc tízkor már el is indult a csapat. A világosi várba vezető sziklás ösvény ezúttal kimaradt, így egy rövid aszfaltos szakasz után már be is kanyarodtunk az erdőbe. Mentük már vagy 5 km-t is, amikor az egyik elágazónál Kendinek leállt a motorja, és sehogy sem akart beindulni, mert hogy a hatalmas , direkt erre a túrára felrakott (mert hogy sokat megyünk, ígérte Taki) tankja teljesen üres volt. Ennek az óriás tanknak később komoly szerep jutott a túránkon. Kendi kapott Sanyikától egy flakon benzint, és visszaindult Világosra tankolni, majd Casoaia-ban  a kempingben bevárjuk. De, hogy addig se unatkozzunk, mondta Taki, motorozzunk ! Szegény Gabinak két harapással kellett befalnia a csirke combot, mert Takinál ez azt jelenti, felcsapja a siakját és bő gázzal elindul, aki akar menjen utána! Mentünk is rendesen, jól együtt volt a csapat, míg nem Taki egy hírtelen jobbossal bevágott az erdőbe, és keresett egy jó kis meredek hegyoldalt ahol lecsoroghattunk egy patakocskáig, majd a másik oldalon fel egy meredek kaptatón. Itt akadtak némi izgalmak, amit láthattok a videón is, végül ki így, ki úgy de mindenki feljutott. A kempingben Kendit is sikerült begyűjteni, így nyolc motorral tovább indultunk, változatos erdei utakon jó tempóban haladtunk. Nadason megállunk enni, ígérte Taki de nem úgy lett. Ahogy bekanyarodtunk Nadasra, azzal a lendülettel át is mentünk rajta, és egy keskeny , technikás egy nyomtávos , néhol bizony elég (nagyon) járatlan ösvénykén kerültünk egy jó nagyot. Ez valami kaja előtti vicc, gondoltam, de nem az volt, Taki csak ment elől diktálva az iramot, mi meg loholtunk utána. Be-be csúszott egy-egy vízmosáska, füves meredek domboldal, csak, hogy ne legyen olyan unalmas. Gurahont-ban végre csak megálltunk egy boltnál, vásároltunk, ettünk, majd tankoltunk. Itt egy kis meglepi ért, a KTM 400 EXC 8 litert evett a 110 kilométeren.  A baj csak az , hogy nyolc literes  a tank. Lett is gondom ebből később…. Taki susmorgott egy kicsit Jocival, valami sziklákról beszéltek, meg, hogy aki nem tud felmenni majd megy a kerülő úton. Haladjunk, mondtaTaki, vár bennünket a Nagy-Bihar.

Innentől arra emlékszem igen jó motoroztunk a fölfelé úton, én legalábbis nagyon élveztem, míg nem egyszer csak ott találtam magamat a Nagy-Biharra felvezető extrém szopós meredek, öklömnyi köves feljárójának tövében. Taki lelkes volt, mi kevésbé, de itt mindenkép fel kellene menni, mert …már nem is emlékszem miért. Amíg mi gyűjtöttük az erőt és a lekesedést, egy terepjáró araszolt lefelé a nagy kövesen. Hiába a sok jó tanács, hogy így meg úgy kell menni, a csapat szép lassan elvérzett a csúcsra vezető útnak nem nevezhető izén. Felállítgattuk a motorokat, visszacsorogtunk a „rajt” helyre. Ha fel nem tudunk menni, megkerüljük mondta Taki, de most már aztán igen csak tempót kellene menni, mert sok van még előttünk, és szállást is kell találnunk.

Így lett, mentünk ezerrel a mindenféle köves, sáros, gyökeres faágas utakon. Szerencsére mindenki bírta a tempót, nem nagyon lógott ki senki a csapatból így jól haladtunk lefelé a hegyről. Leértünk az Airesul mic folyócska völgyébe, aszfaltos lett az út, egy-egy nem túl biztató falucskán is átmentünk. Szállást kellene keresnünk, hangzott az ukász. Robi megkapta a lehetőséget, övé lett a feladat, mert, hogy Ő nem akart sátorban aludni.  A második helyen ahol érdeklődtünk, kaptunk egy címet, ahol tudnak bennünket fogadni. Robi beszélt is velük telefonon, igen négy szoba, lesz vacsora is. Szuper.  A panzió megtalálása kissé körülményes lett, mert a falu másik végén volt, és az utcában senki nem akarta tudni melyik ház az  meg a szomszéd sem. Végül csak megtaláltuk. Igen csinos fiatalasszony fogadott bennünket. A ház a szobák kiválóak, de kaja az nincs, vissza kell menni a faluba ha enni akarunk. Ebből lett egy kis morgolódás,  meg tanácstalanság, most mit csinálunk? Taki mentette meg a helyzet, vegyünk a boltban mics-t (román nemzeti étel, roston sült húsrudacskák, mint a csevapcsicsa) itt megsüthetjük. Így is lett, a két legfiatalabb Tomi és  Sanyika bevállalta a bevásárlást, így lefürödve, hideg sört  és a házigazda áfonya pálinkáját kortyolgatva vártuk, amíg a háziasszony megsüti a vacsoránkat. Jó hangulatban telt az este, csak szegény Gáborba fojtott bele a szót folyton Taki


Hú de jót motoroztunk ma!!! érzéssel dőltem be az ágyba, gondolom a többek is!

 

2. második nap

A kaland az élet, avagy ezt nem teljesen így képzeltük….
Amit nem írtam, Nemesi falucskában aludtunk az Airesul mic folyócska völgyében,  a falu szélén álló EU-s. támogatásból épült családi panzióban. Fiatal pár által üzemeltett modern, mai igényeknek megfelelő épület , kellemes belsővel, jó berendezve, nagy terasszal,. A szállás ok. de az esti sétát nem ebbe a faluba tervezném…bár a környező hegyek azok csodásak.


Szinte egész éjjel esett., és még reggel is szomorkás ködös-bánatos időt láthattunk. Igazándiból nem bántuk a nomádkodás elmaradását. Reggel nyolckor indulás, szólt a terv, (mert ma jó sokat megyünk…) Sanyika pakolászás közben valami vízesést emlegetett a közelben amit jó lenne megnézni, de Taki nyolc tízkor bő gázt adott és elhúzott. Ott lentebb lesz egy benzinkút, ezt még este mondta, így a kevésbé ügyesek kissé leszakadva „megérzés” alapján követték az élcsapatot a kanyargós aszfalt úton. Airesul Mare duzzasztó gátnál megállt a csapat kicsit nézelődni. Kiderült Sanyika nincs meg, pedig hamarabb indult mint mi. Taki már épp elő vette a telefonját, amikor befutott Sanyika. Csak nem bírta kihagyni a vízesést…Campeni-ben megtankoltunk, majd egy erős balossal bevettük magunkat a hegyek közé. Föl, föl, föl, egyre meredekebb, egyre durvább ezzel arányosan egyre élvezetesebb, köves, vízmosásos úton mindenki vérmérséklete szerint húzta a gázt. Egyszer csak kibukkantunk az erdőből a hegytetőn, és valami csodaszép látvány fogadott bennünket. A felhők fölött voltunk, a bánatos csöpögős idő után szikrázó napsütésben vakítottak az alattunk lévő hófehér felhők. Volt is nagy álmélkodás, csak úgy „kattogtak” telefonok fényképezőgép alkalmazásai, készültek a szelfik.

 

Miután kicsodálkoztuk magunkat, tovább indultunk. Mentünk a hegyi utakon, mígnem leértünk egy mindkét oldalon meredek erdős hegyoldallal övezett völgybe,. Taki tájékozódott, majd közölte, jobbra megyünk egy kicsit, majd balra fel. Na, a kicsi lett vagy 100 méter, majd Taki hírtelen befordult az erdőbe, mi meg lendületből utána. Uram isten! A látvány láttán majdnem visszafordultam, a motorom meg hanyatt akart esni. Az út amire ráfordultunk, toronyiránt ment fel a hegyre, öklömnyi kövek görgetege, itt-ott víz által kimosott árkokkal fűszerezve nem volt túl bíztató látvány. De kiderült, az ijedtség fölösleges volt, simán feljött a csapat, folytattuk az utat. Csak mentünk, csak mentünk továbbra is fölfelé mindenféle utakon, ösvényeken, Taki elől rendületlenük tolta a tempót, majd kiértünk egy fennsíkra. 1800 méter fölött vagyunk, mutatta a GPS. Jobbra legelésző birkanyáj, aranyos barikákkal, meg….. meg ….. Azt a mindenit ekkora kutyákat még életemben nem láttam, és mind felénk jön!  Elegánsan elhúztunk mellettük, majd nemsokára megálltunk egy kilátó ponton (video kutyákkal) Itt megint volt nagy „ááááá ilyen nincs” meg „hű de szép” . A kutyusok továbbra is barátkozni akartak, mi kevésbé, így gyorsan tovább álltunk, le a hegyről, a szokásos mindenféle utakon , egy ágakkal benőtt erősen köves hosszú patak meder emléke valahogy nagyon megmaradt bennem, míg végül a  Lara patak völgyében végig tempós hepe-hupás köves, sáros kerülgesd a víztócsákat utacskán megérkeztünk Valea lerii-be. Na ez azért nem volt ilyen gyors mert közben lejöttünk 1800 méterről 750-re. Nagyon nem bámészkodtunk, megint szemben fel a hegyre, át a hegyen, másik oldalon le a Hideg Szamos völgyébe. Közben Tamásnak volt egy defektje, amit kollektívan javított a csapat, azaz mindenki beledumált a két aktívan dolgozó munkájába. Ezt nem így kell, én amúgy szoktam, stb.

 

Ha már leértünk a hegyről meg is ebédeltünk, ill. inkább uzsonnáztunk (mert már erősen délután volt. ) egy bolt-kocsma egység árnyas padjain. Látszott kissé késésben vagyunk, azért fáradunk is,  lassan már tankolni is kellene, főleg nekem az extra nyolc literes fogyasztásommal.

 

Egy kis aszfalt, majd megint fel a hegyre, újabb jó kis kilátó pont (Varful Ijar).
Eddig tök jó együtt jött a csapat, tartottuk magunkat a szokásos Taki féle csapatban motorozás szabályaihoz. Hanem itt valahol történ egy kis baki. Csak sejtjük hol, de nem tudjuk biztosan, de tény, elvesztettük Robit és Jocit. Tanulságos a dolog. Egy elágazásban kicsit bénáztunk, Taki túlment az elágazáson, majd visszafordult, és elment jobbra.  Akik közvetlen mögötte mentek azok között a nagy forgolódásban felcserélődött az addigi sorrend, és senkinek sem tűnt fel, hogy kettővel kevesebben vagyunk. Egészen a legközelebbi elágazásig, ahová elég szétszakadozva ért a csapat, mert Taki nagyon húzta neki, a por is nagy volt , szóval a lényeg kiderült hiányosak vagyunk. Állunk várunk, semmi, Taki visszamegy egy darabon, semmi, megint várunk semmi, telefont nem veszik fel, sms-re nem reagálnak. Basszus öt óra van, a Pádis még igen messze, nem beszélve Világosról, ahol a kocsikat hagytuk. Nem várunk tovább, indulunk tovább, döntött Taki, Joci járt már erre többször csak nem veszik el.  Újabb hegyre fel, majd a gerincen tovább. A Pádis előtt Tominak újabb defekt, nyomunk bele defekt sprét, és gyerünk tovább. Kifogy a benzinem, de Kenditől kapok, innen takarékon megyek.

 

Kiértem Pásidon az aszfalt útra, elindultam le a szerpentinen. Annyira el voltam foglalva a benzin hiányával, hogy nem tűnt fel, egyedül vagyok, de legalább gurultam, hol motorral, hol üresben leállítva. Végül minden elfogyott, a lendület is, a benzin is, megálltam. Hívtam Takit, itt van előttem a benzinkútnál, de zárva van, és neki sincs benzinje. … Fasza!  Kis idő múlva jött Sanyika, tartalékon, majd Gábor a hírrel, szintén tartalékon, Tominak újabb defektje van, aligha tud tovább jönni, mert a külső igen viseltes, itt-ott reped. Befut Kendi is, az óriás tankjával. Tomit menteni kell, kap mindenki némi benzint és irány Sudrigiu, ott van benzinkút, csak tíz km. Tankolás, kávé, kupaktanács. Taki, ő csak visszamegy Tomihoz egy ultra vastag belsővel, hátha…. mi hárman megyünk a kocsikhoz, Sanyika elindul haza lábon. Megkerült a két elveszett is, jött egy sms, hogy ők már a kocsiknál vannak……x#&@~ˇ* . Este 8, sötétedik, 150 km aszfalt a hegyek között. Hát nem esett jól. A seggem már úgy fájt, hogy minden lakott területen állva mentem át, és valahogy nem haladtunk, legalább is úgy éreztük. 11-re értünk Világosra, a telefonom addigra lemerült, így töltőre fel és örömhír. Tomi és Taki elindultak lábon, nem kell visszamennem. Mi tagadás nem bántam. 12-re megérkeztek a fiúk, bepakoltunk a Masterba és irány haza!  Négyre már otthon is voltam, Tomi meg hatra.
A záró eseményektől eltekintve, azt gondolom, igen jó kis túrát tettünk az elmúlt két napban. Csoda szép helyeken igen jót motoroztunk, némi izgalommal vegyítve, és  csak beesett egy-két izgalmasabb „Taki féle” szakasz is.
Taki köszi a vezetést, fiúk köszi a társaságot!!!
Mikor megyünk legközelebb?

 

 

Videó (vágott):

 

Videó (vágatlan a türelmeseknek):

 

 

Endurós kirándulás Remetén Zolika vezérletével

Már elég régóta hívogatnak a srácok, hogy legalább egyszer menjek már el velük az erdélyi Remetére, mert ott olyanokat lehet gurulni, hogy ihaj... Mivel most a hétvégén tényleg semmi dolgom nem akadt, és a Dr350 is (Robi hathatós segítségével) kezdett összeállni, úgy gondoltam, hogy egy próbaút senkinek se fog ártani. Péntek délután 4-re beszéltük meg a randit, amit majdnem sikerült is lemondanom, mert kiderült, hogy a szervizbe berakott mindkét belső anyaghibás volt, így induláskor vettem észre, hogy felnin van elől és hátul is... Felhívom Gábor, hogy reménytelen - mondja, nem gáz... még ő se indult el, álljak neki nyugodtan a szerelésnek.

Ha tudnátok, hogy én hogy utálok szerelni...

A hátsót kicseréltem. Nem volt egyszerű, mert valami extra hülye vakszelepet sikerült bele vennem, aminek olyan rövid volt a csavarszára, hogy alig fért alá a gumi pereme... De megvolt. Az elsőt meg felpumpáltam, majd szerelünk ott, most elég, ha a kocsiig kibírja.

Kibírta.

A négyórás indulásból lett egy kis híján 6-os... így a vacsorában már nem is reménykedtünk. Későn este értünk Remetére a Turul panzió/kempingbe... Kis faház 90 lejes bérleti díjjal (már ha jól értettem), kapásból kértünk 3-at, így mindegyik házba pont ketten maradtunk (amúgy 4 személyesek, egy két személyes ággyal és egy emeletessel). Csicsi-ja...

Reggel korán keltünk, defekt szerelés... Lángon sült lángos reggeli (a lényeg, hogy így totál olajmentes). Majd irány a terep.

Remetéből át motoroztunk Mezgédre, ahol is a családi kirándulások alkalmával oly gyakran igénybe vett pihenőhelynél tértünk le a murvás útról és kezdtünk ismerkedni a tereppel. A Dr350 egész ügyesen vette az akadályokat, bár a több mint 5 éves gumiabroncsok tapadása azért érezhetően hagytak maguk után némi kívánni valót. ;) A többiek is jól boldogultak.

Indulás óta még egy óra se telt el és mi már a Jád völgyében koptattuk, az amúgy igen kopatos aszfaltot. Itt megnéztünk egy kilátó helyet, ahol is a turisták tömege miatt inkább csak szépen átaraszoltunk, nem álltunk meg. Majd egy elég kemény kőomláson keresztül elindultunk az Istenek havas irányába - persze nem állt szándékunkba eljutni odáig, csak a fennsíkon a Turul vendéglő tulajdonosának a faházát akartuk meglátogatni. A kőomlás - nagy meglepetésre - köves volt és omlós és iszonyat hosszú... Mindenkinek meg kellett állni legalább egyszer pihentetni a kezeit, mert valami iszonyat rázott az egész, kivette az erőt rendesen az emberből. Az omlás végén egy meredek fenyőerdőn átvivő turista úton lehetett feljutni a fennsíkra. Sajnos a Zaránd lágy lejtőihez szokott Hisztis barátunkat váratlanul érte a kőtenger ezen iszonyat mennyisége és többször próbált a kardjába dőlni. De Zolika mindig hitet és reményt vert belé. A lényeg: felért ő is.

A faháznál kis ejtőzés, kávézás... pihi.

Majd a piros jelzésen leereszkedtünk a Jád völgyébe ismét (persze itt is okoztak meglepetéseket az utat elzáró, kidőlt fák kikerülése). Beültünk a büfébe egy jégkrémre, üdítőre (köszi Zolika! - nálam egy fillér se volt...). Majd átvágtunk a Jád patakon és felmentünk a Bulz kőhöz (ami szerintem nem az volt, de majdnem). Valami iszonyat jót motoroztunk ezen a részen - nagyon kellemes erdei ösvényeken vezetett minket Zolika. Még a végén levezetésnek tartogatott kellemetlen patakmeder se tudta teljesen lemosni az arcunkról a mosolyt... Ugye fiúk? ;)

Gábor és Zoltán csak a hecc kedvéért még felfelé is bepróbálta az amúgy tényleg elég extrém medret.

Pikk-pakk visszaértünk a kocsihoz - épp időben, mert a kis dr350-ből kb. egy kilométerrel előbb kifogyott a benzin és csak nagy durrogás közepette jutott néha-néha a karbiba a rázódó tankból egy-két csepp. Csak megjegyezem: összesen nem mentünk 90 km-t se, így az dr előző gazdája akár be is kaphatná... így elkarbulálni egy motort, ehhez már tehetség kell.

A túra összességében iszonyat tetszett. Soha nem hittem volna, hogy egy általam ennyire ismert területen ennyi ismeretlen hely van még. ;) A terep is első osztályú volt - az előző este esett az eső, így por nem volt... a tapadás isteni. A társaság olyan, amilyen... - kicsit kötekedős, de majd jól a tökükre lépek. Viszont vitathatatlan, hogy ez a túra összességében kb. 15e Ft-omba került (ezek csak a túra költségei, a motor karbantartást hagyjuk), na ennyiből 3-4 napos túrákra szoktam menni vagy a Zarándra minimum 3-szor. Szóval srácok: sajnálom - ez soha nem lesz az én túrám. Tudom-tudom... a szállás, a zuhany megfizethetetlen... - nektek. ;)

 

Vágott videó zenével:

 

Teljes, vágatlan videó, zene nélkül:

 

I. Szöcske túra 2014.

Az idei első szöcske túránkon sajnos csak mint kísérő tudtam részt venni. Így alig készült videó anyag, de azt a pár percet szívesen megosztom veletek, amelyet azon a rövidke kis szakaszon készítettem, melyen nagyon hamar rájöttem, hogy az alig gyógyult combcsontommal semmi keresni valóm itt...

Szöcsketúra 2

 

Szöcsketúra 2, ahogy Derot látta, élte...

 

Több okból is nagyon vártam már ezt a túrát. Egyrészt, mert tavaly már volt szerencsém az utánozhatatlan hangulatú Erdélyországi endurózásba belekóstolni és mondhatom nagyon megtetszett, annak ellenére, hogy pár technikai problémával küzdöttem akkor, mind a motort, mind a tudásomat illetőleg. A másik ok, hogy ezúttal egy nagyon jó motorral sikerült jelentkeznem, nevezetesen a KTM XC 525 Desert Racing-al, melyet a fentebb említett túrán Zsore hajtott. Így elméletileg a technikára nem lehetett panaszom, bár az indulás előtti este vettem észre, hogy bizony a jobb oldali teló-szár szimeringem nem áll a helyzet magaslatán.

Sebaj, megyünk, ezt ki kell bírni így is! :)

Sebők Robi nagyvonalú felajánlásával élve (itt is külön köszönet érte) 3 fővel és motorjainkkal már csütörtök este elindultuk Takihoz, hogy a másnapi indulásnál kis időt spóroljunk.

1. szöcsketúra - 2013.

Lassacskán hagyománynak tekintendő, hogy a www.takacsek.hu oldal szervezésében azok számára, akik az élménybeszámolóink, videóink alapján kedvet kaptak egy kis közös erdélyi endurózásra. Szóval azon kevesek számára leszervezünk egy három napos, majdnem önköltséges endurós túrát a kedvenc területeinkre. Ezek a túrák nem túl nehezek, nem igazán a hárdozásról szólnak - leginkább ismerkedésre, kedvcsinálásra, csapatépítésnek szánjuk őket és természetesen nem utolsó sorban eme csodálatos tájak megtekintésére.
Idén az első ilyen szöcsketúrára az elmúlt hétvégén került sor. Mivel a túl nagy csapat túl nagy gond, ezért 10 főben maximáltuk a jelentkezők számát és mivel ehhez 3 kísérő (egy az autót viszi és az ellátást segíti és ketten magát a túrát koordinálják) – tehát már így is 12 enduróra kellett számítani.
Sokan kételkednek abban, hogy egy ilyen „szedett-vetett” társasággal lehet-e egyáltalán terepen együtt mozogni. Ez tényleg egy elég nehéz kérdés, de mivel elő túrákra és felmérésekre se módunk, se időnk nincs – és valahogy kedvünk sem… Így a magam részéről abban bíztam, hogy a régebbi túrák beszámolói, videói alapján a jelentkezőkben kialakulhat egy olyan kép a rájuk várható kihívásokról, amit egy egészséges önértékeléssel megspékelve mégis csak használható társaság fog összeverbuválódni. Most mondhatjátok, hogy naiv vagyok (vagy hülye), de szerencsére idén is egy nagyon kellemes és kellően bevállalós brigád foglalta le már indulás előtt jó pár hónappal a férőhelyeket. Sajnos Rogi barátunk (DR250) műszaki problémára hivatkozva az utolsó pillanatban lemondta, de a váró listáról könnyedén betöltöttük az így szabadon maradt férőhelyet és egy kicsit talán a hiánya miatt kialakult emocionális űrt is. Ádám már hetek óta azon rágódott, hogy hogyan fogja a honda 250-es 2t enduróját a Ford Mondeo csomagterébe betuszkolni, hogy egyedül oldja meg a szállítást (mert ugye nálunk telt ház volt). Persze ez nem ilyen egyszerű, mert a túra nem csillagtúra és a starthely és a célhely között aszfalton a legrövidebb utat választva is 150 km lett volna még. Szóval Ádám örömmel ugrott be Rogi helyére.