Main menu

 Taki beszámolója

(A beszámolók, videók még nincsenek készen... Gyere vissza - hátha elkészült mind... Hat napra számíthatsz.
Utoljára 2017.09.02-én volt frissítve... már csak egy rész hiányzik...)

Ukrajna:

Területe több mint 600e km2 (Magyarországé: 93e km2).

Lakossága: több mint 42 millió fő (Magyarországé: kevesebb mint 10 millió fő).

 

Előzmények

Báló Joci barátomtól már többször hallottam Yoshi-ról (az ukrán Takiról), aki egy Transalp nyergébe olyan területekre viszi el az érdeklődőt, ahová önként soha nem menne. Jó hírlére jellemző, hogy lassacskán már csak külföldiek mennek vele együtt motorozni… 😉

Joci évről-évre invitál erre az ukrán túrára, de mivel Magyarország felől Ukrajna csak útlevéllel közelíthető meg - az meg Takinak ugye nincs - plusz Szeged alsóhangon 350 km-re fekszik az ukrán határtól… szóval nem túl sok hajlandóságot mutattam.

Ellenben idén lejárt az összes hivatalos papírom, így amikor azokat csináltattam, elkészült életem második útlevele is (4500Ft).

Indulás előtt derült csak ki, hogy az Union biztosító - jó szokásához híven - idén se küldte ki a nemzetközi zöldkártyát és az előző meg már pár hónapja lejárt. Mivel hétvége volt - esélyem se volt a gyors pótlásra. Szerencsére a Djebelem a K&H-nál van biztosítva - náluk, befizetés után, automatikusan jön a zöldkártya. Nincs veszve semmi.

De ezt a 400 km-es odautat ezt nagyon nem akarta sejhajom. Próbáltam még papírkutyát találni, de a többiek kemények voltak és talpon mennek - így kénytelen voltam végig unatkozni az utat az MB100 fedélzetén.

 


1. nap

Szeged-Mátészalka

Azért Mátészalka, mert ott lakik Ales, akinél ott hagyhatjuk az autókat, nagyobb csomagokat. Mátészalkától már csak kb. 30 km-re van az ukrán határ. Jó az, ha baj esetén van a közelbe egy kimentő autó.

Reggel 9 után indultam és 14:00 körül érkeztem meg… ez bizony 5 óra autózást jelentett. Ha bevállalom az autópályát, akkor kb. egy órát tudtam volna spórolni, de sokkal hosszabb lett volna a táv (398 km vs 441). Mivel az MB100 nem a sebességéről vált híressé, így ez nem is volt kérdés. Először a 47-es főúton mentem Békéscsabáig, majd Debrecenig, ahonnan is a 471-es útra álltam rá Mátészalkáig. Nem volt ez túl bonya. Mindenesetre a bekapcsolt GPS-em többször próbált eltéríteni, mert szerinte sokkal jobban járnék, ha kimennék például az M3-as autópályára… de nem hagytam magam. ;)

Mivel először jártam Alesnál és tudtam, hogy a megadott cím igazából inkább csak irányadó. Mert valami olyat mondtak, hogy nem is abba az utcába kell megállni, hanem egy másikba. Így nagy örömömre szolgált, amikor “egy másikban” megláttam egy kis furgont, amiben egy motor körvonalait véltem felfedezni.

Sebők Robi barátom egy KTM-mel a fedélzeten már megérkezett és elfoglalta a leghűvösebb parkolót. Amíg azon tanakodtunk, hogy vajon jó helyen vagyunk-e, hogy elkezdjünk-e kipakolni - már meg is érkezett a makói csapat. Sok-sok szépen felmálházott motorral. Kis idővel később beállított egy belga rendszámú Espace és talán Mester kisbusz is, amiket az ide úton már egyszer meg is előztem… - kiderült, hogy Gerkéék is úgy gondolták, hogy jó lesz ha a tegnap több motor bontásával alighogy összerakott Tenerének a mentésére a közelbe helyezik el az eszközt… - szerencsére nem volt rá szükség.

Köszöngetés, pakolgatás, készülődés…. megjött még Lipkala is…

Aztán elhangzik a parancs: irány Tiszabecs, irány a határ!

 

Nafrádi Misi ment elő - én a kis Djebellel gyorsan lestoppoltam a második helyet. A kis dr250-es blokknak ott lesz a legjobb - gondoltam. Misi már sok-sok túrán vállalta a problémásabb helyeken való csapat átnavigálást, még akkor is, ha semmi köze az adott túrához - lehet rá számítani. Nem szokott eltévedni.

Pár kilométer után feltűnt, hogy a nagy tömegből már csak pár motor követi a vezérbikát. Misi megáll - inkább most várjuk össze egymást, mint a határnál. Várnunk, de nem jön senki. Telefon. A kis WR250-nek valami benzincső problémája támadt és elfojt az üzemanyaga. Ezt javítják épp… - menjünk a határhoz, majd ott újra összeállunk. OK. Mentünk.

A magyar-ukrán határ átlépése teljesen másként zajlott, mint amit a magyar-román, magyar-szerb részen már megszoktunk.

Először egy gépfegyverrel felszerelt, igen fiatal katonába botlunk, aki egy papír cetlire felírja a motorunk rendszámát és gyártóját. Az így elkészített cetlit a kezünkbe nyomja és int, hogy menjünk az autók mellett el… Megyünk. Én valószínűleg addig mentem volna, míg le nem lőnek… De Misi már járt erre, így ő tudja, hogy egy idő után le kell szállni a motorról, azt otthagyni ebek harmincadjára és beállni egy sorba útlevél ellenőrzésre. Itt már többen állnak, de viszonylag jó sebességgel pereg a sor. A hölgy elkéri a cetlit és minden egyebet…

- Mit visz? - kérdi…

- Semmit - válaszoljuk neki rutinosan… és ezzel véget is ér a párbeszédünk… Hosszas pötyögés a számítógépen, majd papírok vissza és mehet a második ablakhoz. Itt minden kezdődik elölről… - nem is tudom, hogy mi különbség van a két ablak közt, csak merni remélem, hogy egymást ellenőrzik… ;)

Kész. Bélyegző az útlevélbe - mehetünk. Megyünk. Én vagyok a harmadik a motorosok közt… Egy kis katona kiugrik elém és hossza magyaráz valamit, amiből nekem csak a málenkij paper szóösszetétel jut el az agyamig. Odaadom neki - örül és hevesen magyaráz és mutogat. Mondom neki, hogy OK - szólok a többieknek is, hogy jöjjenek vissza és adják már le a kispapírokat… ;) Túl éltük.

Ukránba vagyunk…

Joci azt mondja, hogy húzzunk az első benzinkúthoz, ahol tele tankolhatjuk a jó olcsó ukrán benzinnel a gépeket (kb. 270 ft/liter), meg válthatunk egy kis hrivnyák-ot (vagy mit)... Mentünk.

A kútnál már ott áll egy szép DRZ… Csók doktor sehol - pedig úgy hallottam, hogy ő jön drz-vel… helyette van Gyamesz, aki megnyugtat: lesz Csók is. ;)

A kútnál simán tudtunk kártyával tankolni, ami nem volt rossz, mert a pénzváltó épp bezárt… Délután 5 körül járunk. Ukrajna ugyanabban az időzónában van mint Románia. Tehát hozzánk képest egy órával előrébb járnak. Ami viszont érdekes, hogy a határmenti magyarok mintha mind ettől függetlenül a magyar időt használták volna… - legalábbis nekem úgy jött át.

Végül csak sikerült a pénzváltást is elintézni. A vezér javaslatára 40e Ft körüli értékben váltott mindenki.

Összeállt a csapat. Yoshi egy zöld láthatósági mellényben és egy fura kis XT társaságában jelent meg. Engem valahogy az XT most jobban érdekelt… - XT225 Sherow, gondoltam… hosszan beszéltem a tulajjal, amikor is kiderült, hogy ő egy kukkot se beszél magyarul. Ő Szergely, aki Kijeven túlról érkezett, hogy részt vehessen élete első Kárpátokon átívelő motoros túráján. Ez azt jelentette, hogy neki több mint 1500 km-t kellett utaznia… Már el is felejtettem, hogy mit nem hisztiztem ezen a 3-400 km-en, amit nekem kellett megtennem… ;)

Persze azért később a kommunikációs nehézségeket leküzdve, mert Szergely szépen beszélt angolul (én meg sehogy… de Yoshi néha fordított… ;))… szóval kiderült egy-két dolog.

Így például, hogy az XT225 az valójában XT250 Sherow és nem is olyan öreg: 2007-es gyártmányú, de Japán belpiacos. Mivel karbis, így Magyarországra reménytelen az üzembehelyezése (maximum Románián át). Nagyon tetszett a kis gép. Hihetetlenül kompakt volt. Kicsi, alacsony, de minden a helyén volt. A tömege 130 kg, ami így olvasva sok, de ráülve nagyon-nagyon könnyűnek tűnt. Tetszett.

Az is kiderült, hogy Szergely hülye lett volna ennyit motorozni. Simán feladta postán a motorját és csomagjait – ő meg levonatozott. Kiderült, hogy Ukrajánába – mivel a területe ezt megköveteli – szinte bármit fel lehet adni postán. A motorját 30e Ft-ért hozták le (gyorsan kiszámoltam: kb. ennyi lett volna az üzemanyag ára…). Azt nem tudom, hogy hol és mikor és, hogy mi történt, de a kis XT-nak orbitális hangja volt: a könyökön volt valami sérülés, ott trombitált. Ezt Yoshi megígérte, hogy holnap reggelre egy helyi lakatos segedelmével orvosolja.

Elindultunk.

Mindig hiszti van, ha nagy a csapat létszáma – ez se volt kicsi. Magammal együtt talán 17 főt számoltam. Ez bőven túl van az ideális létszámon, főleg terepen.

Még mindig próbáltam a csapat elején helyezkedni. Így elsősorból láthattam, amikor Yoshi elé kiszalad egy kutya és fittyet hányva a Transalp Yoshival kiegészített tömegére – simán feldönti azt. De komolyan. Yoshi akkorát taknyolt, mint állat. Mondhatnám, hogy elcsúszott a kutyán. A Honda legalább 10 m-t csúszott az oldalán – főleg a bukócsövekre támaszkodva. Yoshinak sokkal jobb volt a súrlódási együtthatója, ő hamarabb megállt. Felpattant, ellejtett egy gyors táncot – jelezve, hogy kutya baja. Mi ezt csak nehezen hittük el. Felállította az oldalán fekvő Transalpot és már ment is volna tovább… nem hagytuk, gyorsan átnéztük, de tényleg nem volt neki és a motorjának kutya baja se… - majd később foglalkozunk a karcokkal, mondta és tépett tovább.

Aszfaltoztunk kicsit… vagyis hát ezt nehezen tudtam eldönteni, hogy az út, amin mentünk az most aszfaltos volt, vagy murvás… hogy hivatalos út volt e vagy csak egy vicc? A kátyúk kerülgetése közben nem is nagyon jutott időm mélyebb filozófia gondolkodásra.

Aztán letértünk egy tuti terepes útra – ez már tuti nem aszfalt. Jött is szembe egy nagy emelkedő, majd még egy. Ez jó alkalomnak bizonyult megpihenni kicsit. Ha már pihenünk, akkor defektet is szerelünk (Gerke meg bemutatózik)… - aztán jöttek a marhák. Szemből. Két oldalt kerítés, az út szűk… gyorsan mentettük a menthetőt és áthúzódtunk az út bal szélére - a marhák meg jobbra… jé - ez működik. Mindenki túlélte.

Ezek a terepes utak nagyon-nagyon kövesek voltak – ilyen úttal előtte még nem találkoztam. Sok-sok kő – nem is értem, hogy hogy került oda… egy-két tócsa, fű… meg ilyenek.

Az aznapi szállásunk egy régi úttörő táborban volt. Ennek a megközelítéséhez már valódi murvás utakat is igénybe vettünk, ahol látszott: lesz itt por rendesen.

Akkor a volt a por, hogy egyszer alig vettem észre, hogy nem csak én próbálom az út legszélét használni (ott kevésbé rázott és mintha a por is kisebb lett volna), hanem a szemből segédmotorral érkező tata is… Majdnem elcsaptam – valahogy nem akartam elhinni, hogy az út jobb szélén szembeforgalomra is kell számítani. (A következő bicajost már rutinosan kerültem ki…)

A szállásra több részletben érkeztünk meg.

Menetközben úgy láttam, hogy a legtöbbünk tökéletesen tisztában van a csapatban motorozás szabályaival, azokat szépen és következetesen be is tartja. Leginkább Misire, Gyameszre és Lipkalára lehetett számítani. Ők soha nem veszítenek el senkit az tuti. A külföldiek néhol nagyon jól csinálták, néhol meg sehogy… talán Gerke volt az, aki konkrétan soha nem nézett hátra… 😉

Csók dokinak leesett a DRZ-jéről a dekinvédő, jó lában találta Gyameszt, aki megállt és felszedte… ez pont elég volt arra, hogy már el is veszítettük őket. De mivel nem volt kereszteződés, így ez nem okozott problémát.

A szálláshoz egy elég meredek feljárón át jutottunk. Lepakoltunk és gyalog mentünk meg pár tucat métert a nekünk kijelölt faházakig. Sárvi Pityuval kerültem egyszobába, hiszen mi már megszoktuk egymás horkolását… A tábor hatalmas területen helyezkedett el és minden kiszolgáló helyisége máshol volt. Alig találtuk meg a vacsoránkat, amikor meg azt hittük, hogy megtaláltuk, kiderült, hogy ez csak a sörünk. A vacsora még pár házzal arrébb van, de ott meg sör nincs… 😉 Szóval volt logisztika rendesen.

Már nem emléxem, hogy mi volt a vacsora, de nagyon rossz nem lehetett, mert nem emléxem rá… bezzeg a reggelire. 😉

Lefekvés előtt még meghívást kaptunk egy helyi nevezetességhez: hatalmas kővel körbefalazott fémdézsákban, fortyogó vízben annyi időt kell eltölteni, amennyit bírsz, majd mehet a mellette csorgó patakba, ahol szintén annyi időt, amíg bírod és kezdheted elölről. Sárvi barátunk úgy döntött, hogy ő végtelenségig is bírja a fortyogást, hülye lenne a patakba is menni… A többség nagyon élvezte.

Csicsíja.

 


2. nap

Reggel felébredve azonnal feltűnt, hogy nem otthon vagyunk... nem gőzölgött a kávé az asztalomon, nem kaptam jó reggelt puszit a kedvesemtől... pedig én minden megpróbáltam Istvánnál... ;)

Gyorsan összeszedtük magunkat, lementünk átnézni a motorokat is hiszen ez lesz valójában az első motoros napunk - tegnap lényegében csak a határtól eljöttünk a szállásig.

Mivel tudtuk, hogy mindennap rendes szállásunk lesz, reggelivel, vacsorával, így alig hoztunk magunkkal cuccot - nem volt nehéz a pakolás. A csomagok rögzítésénél azért kiderült, hogy egy defektünk már megint akadt - ragasztottunk. Misi rutinosan szedte ki a kerekét, vette le a külsőt... persze azért mi jobbnál jobb tanácsokkal láttuk el - csak, hogy érezze a törődést. Kiderült, hogy egy régi folt alatti luk kezdett el tovább repedni, így az előző ragasztás foltja már kicsinek bizonyult. Nem baj, van pót belső. Berakja ... valaki kerít egy szivargyújtós kompresszort... Nem veszi a nyomást. Újra szét szed... a pótbelső a sok-sok várakozást megunva - elöregedett. Így a tovaszakadó előző lett mégis inkább megfoltozva... Kész. ;)

 

Közben Yoshi is megérkezett a befoltozott kipufogó könyökű XT-vel. Mindenki harcra kész lett ... volna... ha nem korogtak volna a pocik. A felmálházott motorokkal megkerestük az ebédlő házat - előttünk valami iskolás banda étkezett, így sorba álltunk. Yoshi szórakoztatta a kölköket - hatalmas tülekedés alakult ki, amikor is kiderült, hogy hajlandó egy-egy körre elvinni pár gyereket... :)

Talán épp ezért ürült olyan hamar ki az étkező? Mindegy... bejutottunk.

Nagy várakozás előzte meg a reggelit, mert ugye a vacsora nem volt rossz - a szervezők azért jelezték, hogy ők a fokozatosság hívei... így ne számítsunk semmi olyanra, amit nem lehet még fokozni. Jött a kaja... elég nehezen tudtuk betájolni, hiszen felénk szinte egyáltalán nem terjedt el: puliszkát kaptunk. Én azt hittem, hogy valami főzelék... de nem. Nem nagyon volt ízesítve - így nem is nagyon volt neki íze. Kaptunk hozzá még egy adag brenzát is (valami nagyon erős aromájú sajtféleség). Külön-külön nagyon ehetetlen volt mindkettő, de keverve már-már. A lényeg: volt aki repetázott is. Nem én voltam.... ;)

Elindultunk.

Az első boltnál nagy volt a tolakodás - valami kis nassolni valót mindenki vett és persze a napi innivaló adagot is most spájzoltuk be. A parkolóban időközben beállt egy ezeréves boxer motoros Ural. Alaposan megcsodáltuk. Amúgy Ukrajnáról általánosságban el lehet mondani, hogy nagyon sok őskövületet lehet találni az útjain. De ne lepusztult szarokra gondoljatok! Rendbe tartott Moszkvicsok, Volgák, Uazok meg ilyenek.... jó volt látni őket.

Amúgy kénytelen voltam visszavonni a tegnapi megállapításomat: igenis vannak Ukrajnában normlis aszfaltutak is... csak mi nem azokon mentünk, de ma már sok ilyennel is találkoztunk.

 

A mai túrát Yoshi kulturálisnak és haladósnak titulálta - így én biztos, ami biztos... átraktam előre a kisebb lánckereket. ;) A kis DR egyik nagy előnye, hogy tisztán a láncfeszesség állításával elbírja viselni, hogy ha elől a 12-13-14-es kislánckereket váltogatjuk. Most fel került a 13-as, az kb. vegyes terepre az ideális, de ha valahol nagyon megszorulnánk, akkor még van egy visszalépési lehetőségünk. Persze ennek az lett az ára, hogy aszfalton a max. sebesség 100 km/h-nál megáll... és igazából az is inkább a 90.

Yoshi azt mondta, hogy első körben meglátogatjuk az úgynevezett Árpád-vonalhoz tartozó bunkerrendszer egyik - közeli - építményét. Erről bővebben itt (http://karpatalja.blog.hu/2016/07/22/az_arpad-vonal_mint_turisztikai_celpont) olvashatsz... én nem tettem meg.

Természetesen halvány gőzöm sem volt, hogy mi is az az Árpád-vonal, életemben nem hallottam még róla.

Pár mondatban összeszedem, hogy mit tudtam meg róla... ezeket ne vedd készpénznek, mert már rég volt. ;)

A lényeg: a második világháború során a magyarok a németek szövetségeseként az oroszok megállítása végett kiépítettek a kárpátok természetes védvonalat kihasználva egy olyan bunkerrendszer, amelynek segedelmével védték azokat a természtes átjárókat, amelyeken nagyobb létszámban át lehetett volna jönni. A védelmi vonal kiépítését a 40-es évek közepén kezdték el. Főleg a katonai szolgálatot ellátó, de ott valamit vétkező kiskatonákkal dolgoztattak (itt töltötték büntetésüket), de a helyi lakosságot és egy-két bányászati szakembert is bevontak a munkákba... Ez a konkrét bunker több mint négy éven át épült, iszonyatos energiákat megmozgatva. A kivájt járatot minden oldalról minimum 1m, sűrű acélszálakkal megerősített betonfallal vették körül. A betonvasak a megszokott rücskös felület helyett sima felületűek voltak a földrengés veszély miatt... (ki érti ezt... ;)) A járatok 5 lövegtornyot kötnek össze, több kilométer hosszan. Ebből jelenleg körülbelül 1 km látogatható.

Az idők folyamán többször próbálták megsemmisíteni, de olyan erősre építették, hogy az ez irányú igyekezetek sorra meghiúsultak. Viszont nagyon szépen lehet látni az "ősbeton" és a javításokhoz használt beton közti különbséget... egyet lehet tippelni, hogy melyik van jobb állapotban. ;)

Szóval 4 évig építették. A tervek szerint 400 katona elszállásolására lett volna benne lehetőség. Saját szálláshellyel, ivóvízellátással, szennyvízelvezetéssel és különböző raktárhelyiségekkel. A bejárás során számtalan kérdés fogalmazódik meg az emberben, de igazi válaszokra nem kell számítani... a lényeg a múlt jóindulatú felejtésébe burkolódzik... Így például a járatok tényleg szűkek és kifejezetten keskenyek voltak. A mai szemmel nézve - alig fértünk el benne. Én pl. tökéletesen (171 cm magasanI), de ha futni kellett volna, netántán szemből is jön valaki, akkor reménytelen - szóval háborús helyzetben elég nehéz lett volna itt a gyors közlekedés. Főleg puskával a kézben... és rémképekkel a fejben. De megnyugtattak, hogy akkoriban alacsonyabbak, kisebbek voltak az emberek... Valóban? Számottevően? Hiszen ennek idején apáink már éltek...

A "raktár" helyiségeket is nehéz volt elképzelni úgy, hogy az valóban elegendő élelmet, lőszert, gyógyszert, guminőt tartalmazzon 400 embernek - de ők tudják. Plusz állítják, hogy a legtöbb megmarad raktár nem ott végződik, ahol most a végét látjuk, hanem azokat csak befalazták... aztán, hogy mi van mögötte, azt senki nem tudja, mert "elképzelhető", hogy az oroszok kivonulásukkor aláaknázták a befalazott részeket... Ja-ja... elképzelhető... de nem hiszem. Már azt is, hogy kivonulás előtt befalazzák a végét... Nem hiszem, hogy az emberi kíváncsiság nem kockáztatni egy falbontást akna ide, akna oda... - nem beszélve a robot technikákról. Mindenesetre arról nem volt szó, hogy valaki falat bontott és robbant volna. Ja - a befalazás is olyan masszív, hogy egy helyen mutatták, hogy ott próbáltak bontani, de nem sikerült... hát persze, mert nem befalazták, hanem ott volt az eredeti falnak a vége... ;)

Viszont tökre érdekes volt látni, hogy a csatorna rendszert úgy oldották meg, hogy a folyosók padozatába építettek egy nyitott, állandó lejtéssel bíró vájatot, amit aztán olyan szorosan burkoltak be fákkal, hogy a nedvességtől megduzzadó falapok semminemű szagot nem engedtek át... Az már más kérdés, hogy hol végződnek a csatornák - azt nem tudtuk meg. De elvileg több bejárat is van - gondolom az egyik valahol mélyebben.

A vízhez vételhez egy kis természetes forrást használtak, amiből ottjártunkkor is csordogált a víz a csatornarendszerbe - állandó öblítés.

A kis összekötő folyosók 70 méterenként kötelezően elkanyarodott, hogy egy-egy ellenséges betörés esetén ne lehessen az egészet átlátni, plusz a kanyarok mögött újra lehetett szervezni a védelmet.

A főfolyosóról kis oldaljáratok nyiltak a lövegtornyokhoz, melyek megközelítése mára inkább alpinista gyakorlatnak számított, mint túrának. A felfelé vezető járat olyan szűk helyeken is vitt át, hogy az idegenvezető - kövérségemet látva - simán nem javasolta a felmászást... Ha beszorulsz, ott maradsz... - mondta. ;)

Az oldal járatból nyílt a parancsnoki szoba. Majd a legnagyobb helyiség: az orvosi részleg. Itt egy-két korabeli orvosi eszközt is megcsodálhattunk - nem szerettem volna beteg lenni akkoriba... Saját műtővel is rendelkeztek... Innen nyílt a katonai szállás hely, ami lényegében egy kb. 3m széles és magas alagút volt, ahol elvileg 3 szintes ágyakon lehetett - iszonyatosan összezsúfolódva aludni (ugye ez azt jelenti, hogy minimum 5-m széles járatot kellett kiásni, hogy aztán 1-1 m betonnal ki tudják bélelni).

 

Amikor kicsit megsajnáltam az itt dolgozó katonákat - főleg a hideg téli időkre gondolva... - megnyugtattak, hogy itt stabil 10-15 fok volt télen nyáron. A bejárat után elhelyezett harckocsi hajtotta meg az áramfejlesztőt és szellőzésért felelős ventilátort is. Ez a ventilátor nem csak a levegő keringetését látta el, hanem a külső (melegebb) levegő bejuttatásával, fűtési teendőket is ellátott.

Na, és a lényeg: a bunker elkészülte után két héttel a magyar hadsereg megadta magát a szovjet erőknek - így a bunkert konkrétan soha nem használták harcászati célokra. (Ennek olyan uniós támogatás elköltése szaga van...) A megadás oka: az átálló románok miatt semmi értelme nem lett a bunkerrendszernek, hiszen az Románia felől (és valahol fentebb is) megkerülhető lett.

A háború után a helyi hatalmasságok próbálták megsemmisíteni a bunkereket, hogy a helyi banditák ne tudják azokat saját célra használni. A legtöbbet megsemmisítették... ez valahogy éppen maradt.

Na, elég is ennyi a fejtágításból... egy-két osztrák motoros társunk is így gondolta, mert azonnal rendelt is magának egy ebédet. Persze ezt nem egyeztették le Yoshival, aki épp a közelben lévő kamion parkoló felé vette volna az irányt ebédeltetési szándékkal. ;) Ott hagytuk az éhhezőket - kaptak GPS koordinátát és már téptünk is az ebéd felé.

JJééééé - tökéletes aszfalt, normális forgalom... Van ez így.

A parkolóban alig találtunk helyet. Yoshi már beharangozta, hogy ez egy jó és felkapott hely lesz, mert itt nagyon gyorsan és jól szolgálják ki az embert... akár egy egész foci csapattal is elbánnak pár perc alatt.

Na, lássuk a medvét!

A medve helyett 3 helyi rendőrt láttunk... kicsit megszeppenve álltunk be a sorba. Yoshi megnyugatott minket, hogy nem kell tartani ez itt már az "új rendőrség", mert a korrupció felszámolása miatt nem régibe szinte lecserélték a teljes állományt. Épp ezért elég kevés rendőrrel fogunk majd találkozni. Az új rendőrség felállításánál figyeltek arra, hogy a párokba mindig legyen egy női tag is, így talán kevésbé lesz megvesztegethető... Na, ennyit erről. Sorra kerültünk - rendeltünk mindenkinek egy saslikot és mindenki vett magának hozzá valami innivalót.

Az egészben az érdekes az az volt, hogy a rendelés és a fizetés az egy belső helyiségben történt, ahol kaptunk egy cetlit, amivel ki kellett menni és odaadni a saslik körül ügyeskedő asszonyságnak... odaadtuk... Aztán álltunk, mint fasz a lakodalomban... - mert akkor most mi van? Yoshi bevezetett minket egy belsőbb helyiségbe - jéééé ... pont itt ülnek a rendőrök is. Biztonságba vagyunk. Kicsit furcsállottuk, hogy vajon a saslikos hölgyemény honnan fogja tudni, hogy ki, mit, mennyit rendelt... hiszen mi semmit nem kaptunk a cetlinkért... ;) de gondoltuk - ha ez így szokott lenni, akkor ők csak tudják.

Hát tudták.

Vagy legalábbis sejtettek valamit.

Azért Josit jól lebaszták, mert két társunk nem ebben a helyiségbe, hanem valahol máshol ült le... és ugye nem jöttek ki a számok... Ezt bonyolította még, hogy Csók doktor és Gyamesz csak egy adagot rendelt, majd feleznek alapon... de azért akárhogy számolták ketten voltak... Jaaaaa és a végére még befutott a két osztrák is, persze, hogy itt is ennének valamit... ;)

Szóval hamar rávilágítottunk a helyi jó bevált módszer gyengeségeire, de ez igazából rajtunk kívül senkit sem érdekelt. ;) És mi is megkaptunk mindent és tényleg hamar és tényleg ehető változatban (Azért én megkérdeztem az osztrákokat, hogy ez a saslik volt a jobb vagy, amit fent a bunkernál ettek... a fenti... mondták (és csak zárójelben jegyezem meg, hogy persze jóval drágább is volt a fenti).

A puliszka után ez mindenkinek nagyon-nagyon-nagyon ízlett... de tényleg. Bármikor hajlandó lennék visszamenni. (Így aztán vissza is mentünk... de ez már egy másik történet lesz.)

 

Telehassal sokkal nehezebben mozog az ember.

Így aztán már végkép nem emlékszem, hogy ebéd előtt vagy ebéd után... de megnéztük a Vereckei hágónál található emlékművet is... Hát nem tudom, hogy az ősök, hogy látták, hogy itt a legkönnyebb átkelni - én csak hegyet láttam mindenütt. ;)

Így épp itt az ideje, hogy egy kicsit komolyabb terepet iktassunk be a szálláshoz vezető útba. Az eddigi dombokat szép lassan felváltották a köves, sziklás hegyek. Már nem csak kis emelkedők, hanem bizony odabaszós, hosszabb feljárók, amiknek nem csak a meredekségével hanem a felszínét borító kövekkel is meg kellet küzdenünk. Nem is beszélve a gödrökbe összegyűlt pocsolyákról... Kezdett endurós túrára hasonlítani az egész.

Szergely barátunknak ez volt az első igazi hegyi túrája. Így elég sokat kellett közdenie a motorjával. És mint tudjuk, ha a motor helyett a sofőr dolgozik, akkor bizony ott előbb-utóbb mindenki elfárad. Szergely elfáradt. Látszott rajta, hogy már azok az akadályok is megfogják, amik reggel még nem jelentettek akadályt.

Egy kellemesen nyomvályús lejtő aljába valahogy maga alá gyűrte a gép. Nem esett nagyot, még látványosat se... de azért innentől kezdve húzta a lábát. És a lényeg még előttünk volt - igaz, hogy már csak kb. 30 km a szállás, de még át kell vágnunk egy hegygerincen.

Átvágtunk.

Ki így, ki úgy... de végül mindenki felért. Kicsit magasabb régiókban folytattuk az utunkat. Akarom mondani folytattuk volna, ha az útközepét nem foglalja el (mondjuk úgy faltól falig) egy pocsolya. Gerke - szokásához híven - nem sokat gondolkodott... teljes gázzal átment rajta... (igazából ő állítja, hogy nem teljessel, de mindegy - így jobban hangzik). Mati utána... Mati elakad. Kénytelen leszállni a kb. csizmaszárig érő sár kellő közepén. Nem bírja megmozdítani a gépét. Mi meg hülyék lennénk bemenni a száraz csizmáinkkal segíteni neki. Patt helyzet.

Azért csak bedobtam neki egy spanifert végül. ;)

Yoshi nem bírja idegekkel és a transalppal neki megy a pocsolyának. Persze a másik sávba, hagy ne kelljen Matin átgázolnia... Na, az volt a mélyebb. ;)

Ős is középtájt áll meg. A 21 collos első kereke SE látszik ki a vízből. KO.

 

Előbb Matit vonszolják ki a srácok, majd Yoshit is.

 

Közben megkerestük és kidolgoztuk a kerülő utat... szépen lassan mindenki átér.

Szergelynek beállt a lába a nagy várakozásba - inkább gyalog jönne. Valaki (talán Gerke) átsegíti... tényleg csunyán sántikál. Közben Yoshinak is elkezd a tegnap megütött térde jelzéseket küldeni. Csók doki leápolja. Elég randán néz ki a begyulladt sebekkel tarkított réd. Tisztítás, fertőtlenítés, újkötés...

Szergély nem bír tovább motorozni - Yoshi vállalja, hogy leviszi a szállásra, de valakinek le kéne hozni a motorját is. De persze, akkor meg annak a valakinek marad itt a motorja, maiért viszont vissza kell, hogy jöjjünk... Na, mi legyen?

Gyorsan meghánytuk vettettük. Lipkala a legkönnyebb, őt fogjuk furikázni.

Lipkala átült a kis XT-re, a WR-jét meg pár pihenésre vágyó, vállalkozó társunk társaságában fent hagytuk. Irány a völgy!

Kifejezetten ütős út vitt lefelé... gondolom, két személlyel még ütősebb. ;)

De ugye olyan még soha nem volt, hogy ne tudtunk volna lemenni - leértük. Végig a falun, át a viadukt alatt és már ott is vagyunk a szállásnál (Huklyvyj (Zúgó)).

Yoshi fogja Szergelyt és elviszi az ügyeletre, röntgenre... Kicsit magunkra maradtunk... el vagyunk apátlanodva.

Na, mindegy - vissza kell mennünk Lipkala WR-jéért.. Joci transalpja a legkétszemélyesebb - ő fogja visszavinni Attilát. Én meg elkísérem, mert ugye egy motor nem motor.

Megyünk.

Tökre ügyesen megy ez a Joci két személlyel... Jó motor ez a transalp. Néhol alig bírom őket követni.

Azért a legdurvább résznél elfogy a lendület. Innen gyalog... - mondja Lipkala. Ne szórakozz már! Ülj fel mögém! ;)

Felült.

Így Lipkala tőlem is megkapta élete egyik meghatározó élményét. Felértünk. Leértünk... mindenki boldog.

A szállás csodás, a kaja menő... és Szergely is csak egy kis repedés szenvedett el, de azért kapott gipszet.

Happy...

 

Teljes táv: 140 km (a mentés nélkül).

 

 

A 2. nap videója:

A 2. nap videója vágatlanul:

3. nap

 

Reggel egy csodálatos reggeli után (Zugó - Мілітарі-садиба Grün Hof) megtekintettük a szállásunkhoz tartozó bunkerrészt, amit így magunk közt nevezhetnék egyszerűen egy félpincének is, de azért érdekes volt... ;)

Aztán felosztottuk a teendőket. Yoshi és Lipkala (kisebb csapat kíséretében) elmentek feladni Szergely XT-jét, hiszen törött lábbal ő maga úgy se fogja tudni ezt lekoordinálni. Sőt! Mivel úgy éreztük, hogy neki a vonatra szállással is lesznek problémai ezért megbeszéltük a panzió tulajdonosával, hogy hadd maradjanak itt a cuccaink és délután 5-re visszajövünk felrakni a vonatra Szergelyt, majd csak akkor rámolunk el... Így aztán pakkok nélkül vágtunk neki a mai napnak.

A csomagtalanságot én is támogattam - hiszen mára hatalmas vizeket ígértek, nem akartam mindent eláztatni. ;)

Gyors vásárlás és már úton is voltuk (Yoshi-t előbb azért a helyi rendőrség szopatta kicsit a koszos rendszáma miatt, de mivel rájöttek, hogy helyi a legény... hagyták...). Egy kellemes múrvás, néhol vízzel elárasztott úton át mentünk egyre lentebb és lentebb... Az egyik nagyobb tócsa közepén a kis Djebel leállt... - előtte a fiúkkal már hosszan beszéltünk a vízben motorozás rejtelmeiről, és ott merült fel az a gondolat, hogy a léghűtéses blokkok kaphatnak a hidegvíztől egy olyan "sokkot", hogy bizony csak szívatóval indulnak újra... Hittem is meg nem is. Mindenesetre - nem indult. Ráhúzom a szívatót és megy... (régebben is jártam már így, de akkor nem volt tudatos). Ezen tudás birtokába kicsit nyugodtabban vártam a patakot. Előbb viszont egy tákolt hídon átkelünk egy nagyobbacska folyón (Vicsa folyó ez táplálja a Latorcát)... majd nem sokára visszakanyarodunk a partjára és most híd nélkül kelünk át rajta...

Mondom kelünk...! Én? Ezen? Soha!!!

De többeknek szeme se rebben úgy vágnak bele a beláthatatlan mélységet is magába rejthető háborgó folyamba... Hát nem tehetett mást az ember: neki áll videózni - azzal is telik az idő. ;) Csók doktor beledől a DRZ-vel. Jön a segítség: előbb Gerke, majd Yoshi segíti... aztán Gyamesz is beáll a bandába. Nem lesz gáz - ha eldőlök, kivisznek a fiúk. ;)

Megyek én is. No - para. Megvan.

Ej, de ügyes vagyok! ;)

Alig nyugszom meg, máris indul tovább a banda... pontosan 200m-t, aztán Yoshi újra gondolkodás nélkül vezeti neki a folyónak a társaságot... De most nem keresztbe, mert az túl egyszerű lenne... inkább kicsit hosszába, majd amikor már vagy 100m-t motoroztál a vízbe és megszoktad, hogy a tököd is vizes, akkor egy hirtelen kanyarral átvágunk az utolsó 10-20m-en, ami megdöbbentő mélységeket rejt. A vízre érzékeny Djebel már a lazább részt se komálta, de a szívató segített. A nagy és mély részen viszont már nem volt hajlandó elindulni. Jöttek a fiúk és kihúztak. Hagytam száradni - készültek a videók.

Mindenki átért. Ki így, ki úgy de vették a lapot a srácok és a gépek is. Nekem legjobban a XTZ750 tetszett. Lehet, hogy újra vennem kéne egy ilyen gépet? Amúgy a teljes túra alatt ő nyújtotta a legkiegyenlítettebb teljesítményt. Soha nem fogyott el... soha nem volt túl vehemens... öröm volt munka közben látni.

Nem veszek el a részletekbe: még legalább 2-szer, de gyesek szerint még 3-szor keltünk át a folyón. A végére nem maradt száraz csizma. Mit csizma? Száraz gatya se... Így aztán a következő hídnál megálltunk kicsit szárítkozni. Kicsavartuk a vizes ruhánkból a nedvesség nagy részét, lihegtünk egyet és már húztuk is a csíkot tovább, mert ma a Borzsa gerinc volt a cél, ami mindig tartogat meglepetéseket.

Az első meglepetés kellemetlenre sikerült.

A jól bevált, szokásos úton a sorompót kezelő erdészeti munkatárs nem volt hajlandó beengedni minket. Sajnos egy kamera alatt is eljöttünk, így a "másik út" se volt járható. Kénytelenek voltunk visszafordulni és valami alternatív utat keresni a gerincre.

Yoshi bekapcsolta a bio-gps-ét és pár perc múlva már egy meredek, agyagos feljárón bőgtek a gépek. (Bio-GPS = a helyi lakkosságtól szóbeli kérdések alapján való tájékozódás). Mivel elégé ütős volt a nyom és még senki nem járt ezen utakon közülünk, így Yoshiék előre mentek, mi meg próbáltuk a banda hátulját egybetartva követni őket. Ez nem túl egyszerű, hiszen az elől lévőket néha utol kell érni, hogy tudjanak haladni (különben folyamatosan ránk várnának), majd ezek után visszamenni a lemaradókhoz és biztatni őket, hogy jöjjenek az út tökéletes... ;)

Az egyik ilyen előre menetelnél jött szembe Yoshi és mondta, hogy nem jó az irány - annyira meredek részekre értek, hogy félő, hogy csak égett kuplunggal tudnának felmenni, de a GPS-en úgy látja, hogy van egy kerülő, amivel be lehet próbálkozni. OK. Vissza.

A kerülő előtt megérkezett a banda lemaradó része is. A letérőt alig lehetett észre venni, ha a GPS nem mutatta volna - tuti, hogy elmegyünk mellette. Kellemes erdei utazás következett, majd egy elégé meredek lejáró, amit természetesen követett egy kicsit már barátságosabb feljáró is. Ezek után kiérve egy tisztásra megálltunk fújni. Itt derült ki, hogy Gerke nincs velünk... - ami nem túl nagy gond, hiszen még soha nem volt túra, hogy Gerek ne vesszen el - hiszen ő kb. kilométeres magasságból szarik a csapatban motorozás szabályaira. De aztán kiderült, hogy Zsolt is vele van - előre mentek, túl azon a feljárón, ahol Yoshi visszafordult.

Meghánytuk vetettük a dolgokat. Ahol pihiztünk, onnan szép rálátás nyílt az útra, amelyen majd visszafelé kell jönniük, de vajon észre fogják-e venni a letérőt?? Joci próbálja felhívni őket, de nem nagyon van térerő. Aztán Gerkét csak eléri. Megbeszélik, hogy jöjjenek vissza és az első lehetőségnél jöjjenek el balra. Várunk egy félórát - semmi.

Mondom én visszamegyek megnézem őket.

Megyek - nem egyszerű a szembe lévő meredélyen feljutni - de legalább nem unatkozom. Persze a meredély tetején veszem észre, hogy ide bizony két irányból is meg lehet érkezni, amíg az egyiket bejárom, addig a másikon akár le is érhettek Gerkéék... Visszamegyek a bandához. Gerkéék sehol. Kell még valaki, aki vállalja a visszautat, hogy mindkét nyomot be tudjuk járni. Nagy a tolongás - így rábeszélem Robit, hogy jöjjön ő - végül is KTM-mel van. ;)

Elérjük az Y elágazást, szétválunk. Én megyek a fentin, ő a lentin. Kiérve a főútra megjelenik Gerke. Tökéletes angolságomnak köszönhetően elég hosszan beszélgetve kb. addig jutunk, hogy ő már tudja, hogy merre kell menni. De én semmit nem tudok Zsoltiról. Valamit mutogat a lábán... (csak nem eltörte... - de nem...), aztán mutatja, hogy Zsolt előtte van valahol... Erre ér oda Robi is, aki perfekt angolból. Kicsit beszélgetnek, majd Gerke elhúz lefelé - gondolom Zsolt után.

Robival csak nézünk egymásra, megbeszéljük, hogy ő se értett többet az egészből...

Mi legyen?

Nem várhatunk itt naphosszat. De jó sok időnk volt... egyébre... ;)

Abba maradtunk, hogy Robi marad még ott kb. 20 percet, én vissza megyek a többiekhez az infóval és megbeszéljük a többséggel, hogy mi legyen. 20 percen belül visszamegyek és elmondom a döntést Robinak, ha nem megyek - jöjjön, akkor úgy döntöttünk, hogy tovább megyünk... ;)

A többiek kíváncsian várják a híreket és állítják, hogy az általuk jól látható úton nem ment el Gerkén kívül senki... Ennyit erről. Hosszan elemezzük a dolgokat, de nem igazán jutunk előrébb, amikor is megjelenik Zsolt a bömbössel... Kiderült, hogy Gerke valamit rosszul tudott és Zsolt nem előtte, hanem még mögötte volt. Így Robi útba tudta irányítani... Na, végre - egybeállt a csapat. Csak jelzem: a csapatban motorozás szabályai szerinte: 1) a mögötted jövőért TE felelsz... 2) nem előzzük meg a vezetőt - soha. 3) Soha nem távolodsz el úgy a mögötted jövőtől, hogy az több mint 5 percig nincs a tükrödbe... és alapvetően hármas egységekben kell gondolkodni - na, ez Gerkének soha nem ment. ;)

Felhívtam erre Zsolt figyelmét, aki meg felhívta az én figyelmemet arra, hogy ő élete legjobbját motorozta és ehhez az egészhez nekem semmi közöm... Kezdtem nem érteni, hogy mit is keres ő itt - hiszen nélkülem 1) a túrára se kapott volna meghívást, 2) most se lenne itt. Na, mindegy - majd máskor - most haladjunk, hiszen a gerinc még messze. (Persze Gerkéék már voltak a gerincen, ami légvonalban is min. 10 km... tehát ennyit motoroztak úgy, hogy magasról szartak a mögöttük jövőkre - csapatjátékosok.)

Az új nyomvonalon leértünk egy faluba, ahol a Bio-GPS által javasolt következő úton próbáltuk a csúcsdöntést... csak előbb kicseréltük Yoshi rakoncátlankodó Transalpjában az egyik gyertyát. Lehet, hogy az előző feljárónál is csak azért kellett megfordulnia? A transalp alapvetően két hengeres motor - Yoshinál jelenleg már csak egy hengere dolgozott. Mindkét hengerhez két-két gyertyát raknak, hogy jobb legyen a gyújtás és ha az egyik elromlik, akkor is megy még a másikkal. Nem valószínű, hogy egyszerre romlott volna el mindkettő. De mivel jobb 5letünk nem volt - gyertyaellenőrzés. Szikra az nincs. Valamelyik külföldi vendégnél szerencsére volt egy megfelelő menetű (sőt!), hőértékű gyertya. Tökéletes. Mosoly. Egy gyertyával is szépen muzsikált a moci... a másik cseréjéhez nagyon hozzá kellett volna nyúlni.

A jelzett út szép lassan kezdett átmenni hárdendurós nyomba. Egyre szűkebb, egyre több a kő... aztán jön egy patak keresztbe... majd egy hosszába... Aztán jön egy áfonyaszedőkkel megrakott katonai teherautó szemből... azért ez megnyugtató. Ha ő itt le tudott jönni, akkor csak fel tudunk menni...

De nem.

Olyan kőgörgeteg állta az utunkat, hogy még Gerke is elfektette az XT-jét. Nem - már 5 óra múlt... nem lesz időnk visszaérni, felcuccolni és átmenni a következő szállásra. Fel kell adnunk. (Jut eszembe, a terepesebb rész előtt Csók doki és Gyamesz visszamentek, így Szergely segítése meg volt oldva.)

Aszfalt. Tankolás - kolduló gyerekkel... szomorú...

Aszfalt. Vacsizni kéne... A tegnapi saslikes kamion parkoló pont útba esik. Útba ejtjük. Ismerősként köszöntenek.

Eszünk.

Aszfalt.

Szállás - újra összeállt a banda - pakolás. Még minimum 80 km aszfalton...

A szállás (Alsókalocsa/Kolocava) valami régi kaszárnya lehetett, hangulatos kis szobákkal, nagy és kellemes étkezővel... ping-pong asztallal meg ilyenekkel. A hátsó udvarba parkoltunk be, gyorsan szétosztottuk a szobákat. A szétosztás közben Gerke úgy érezte, hogy neki nem jutott hely és motorra pattant és elment szállást keresni... - soha többé nem láttuk. De... ;)

Amúgy volt neki is hely csak, hát ugye a néma gyerek és az anyja... Fáradtak voltunk, így csak kicsit maradtunk éjfél utánig fent. ;)

 

3. nap videója:

4. nap

Egyenlőre csak videó... és abban is vannak hiányok - de aki a kicsit nem becsüli... ugye...

Ráadás videó:

 

Az egész 4. napi videó vágatlanul, zenétlenül...:

 

 

 5. nap

Dragobrat szállásról indultunk, majd a tegnapi rendszámelhagyás miatti keresgélés a Fagyaloson.
Rahó (ukránul Рахів) megközelítése a rövidebb úton pizzaért.
Kevele (ukránul Кевелів)
Csornahorai hegység megmotorozása
A Petrosz csúcs 2020m meghódításával
Hóvár (ukránul Говерла) falu régi gátjának megcsodálása   
Régi hadi úton motorozás Rahő felett

Videó (vágott):

 

Videó (vágatlan a türelmeseknek):

 

6. nap

Igazából erről a napról túl sokat nem lehet írni: mindenki igyekezett a leggyorsabban hazaérni.

Persze nem is Yoshi lett volna a Yoshi, ha egy helyen nem ismer egy kicsit rövidebb átvágót a hegyen. Így Huszt után egy minimális terepezést csempézve az unalmas aszfaltozásba... - persze pont belefutottunk a földesutat rendbe rakni igyekvő melósok egy csoportába... - ha ez nem lett volna, akkor még ennyi felvétel se készült volna. ;)

Szóval - az igen meredeken induló terepes részt követően - Rákospatak után már ragaszkodtunk az aszfalthoz.
Sajnos a tegnapi rendszámkeresgélés nem hozott eredményt, így én totál rendszámtalanul közlekedtem - aszfalton. 120 km... végig lestem az órát... mennyit kell még megúsznom. Próbáltam különböző technikákat - hol a csapat közepébe, hol a csapat elejébe vettem fel a pozíciót, attól függően, hogy mikor melyik érzés erősödött bennem. Az elől lévőségemet azzal tudtam igazolni, hogy a rendőr ránéz a mocimra nem látja a rendszámot... ezért erősebben nézi a többit és mivel ott mindig lát, így elhiszi, hogy nálam tévesztett... A középen menőségemet az igazolná, hogy az elől menőket végig nézve csak nem néz már engem is... Végül inkább az élbolyhoz csapódtam. Kétszer mentünk el rendőr mellett. Ebből az egyiket láttam is. A másiknál viszont csak azt láttam, hogy a vasútátjáró után lemarad a csapat mögöttem. Sajnos egy helyi motorosra azt hittem, hogy csapattag, így csak kb. 4-5 km-rel később álltam meg és emiatt állt meg Yoshi is. Ketten maradtunk.

Visszafordultunk - nem sokára belefutottunk két csapattársban, akik heves integetéssel kértek meg arra, hogy azonnal tűnjek el, mert bizony a többieket épp bírságolják.

Eltűntem - Yoshi meg visszament tűzet oltani.

Mind kiderült - a vasúti átjáróban Yoshin kívül senki nem tette le a lábát - erről videó felvétel született és a svájci rendszámos motortól próbálták a helyszínen beszerezni az e-havi feketejövedelmet... Ha hivatalosan fizetünk, akkor kb. 8e Ft/fő lett volna, helybe-zsebbe 2e-ből kijöttünk... keserű szájízzel, de perkáltunk (vagyis egy személy perkált, mi meg összedobtuk neki).

Tiszaújlakon beültünk egy kiülőbe - ettünk, ittunk és elbúcsúztunk a nagyon sietőktől. Evés közben Yoshi megpróbált utána járni, hogy hogyan tudnék rendszámtalanul átjutni a határon. Az alapprobléma az volt, hogy befelé még megvolt. A lényeg: nem biztattak semmi jóval - így végül úgy döntöttünk, hogy csináltatunk egy - az eredetire nagyon hasonlítót - és azzal próbálkozunk. Yoshi eltűnt és kb. egy óra múlva meg is hozta a helyi dekorosokkal elkészített pótrendszámot. Felszereltük: irány a határ!

Persze az átlépést megelőzően vettünk még pár olcsó terméket. Cigi, pia - meg ilyenek. Gerkének hiába magyarázta Joci, hogy két doboz cigi a vámmentes, ő vett vagy 5 csíkot - ezt a benzinkútnál (mert persze, hogy teletankkal kell átlépni) szétosztotta a többieknél - mindenki vitt két csíkot. Nálam volt 4 csomag (ebből kettőt Gerkétől kaptam ajándékba).

Az átlépéssel nem volt semmi gond. A dekoros jó munkát végzett - meg persze kicsit be is saraztuk, hogy élethű legyen. Ellenben a cigivel Gerke megbukott - mikor kérdezték, hogy van-e cigi. Mondta, hogy van... és még meg is mutatta... A vámosok nem igen értették, de így legalább megúsztuk. Át nem hozhattuk, de mivel bevallotta - nem is bírságoltak. Ott helybe szétosztotta az arra járók közt és mehettünk tovább. Az autónál visszaadtam neki a két dobozzal, had pöfékeljen. ;)

Hát kb. ennyi volt az ukrán túra.

Jó volt, szép volt... és igen: ide vissza kell menni! ;)

 

Videó: (mivel már nagyon siettünk, nem nagyon készült anyag. Így ennek az elejére beraktam a tegnap esti vacsoránál készült felvételeket is):

 

 

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés