×

Hiba

[sigplus] Kritikus hiba: A galéria forrásául szolgáló enduro/2010-07-19 mappát nem egy alapmappához viszonyított relatív útvonallal adta meg.

×

Figyelmeztetés

JFile: :olvasás: Nem nyitható meg a fájl: /home/takacsek/public_html/components/com_jcomments/js/jcomments-v2.3.js?v=12
JFile: :olvasás: Nem nyitható meg a fájl: /home/takacsek/public_html/components/com_jcomments/libraries/joomlatune/ajax.js?v=4
Main menu
Nincsenek események

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

[sigplus] Kritikus hiba: A galéria forrásául szolgáló enduro/2010-07-19 mappát nem egy alapmappához viszonyított relatív útvonallal adta meg.

Élmény beszámoló: Mivel már nagyon közelít a két napos erdélyi offroad túránk és a leendő nyomvonal nagyrésze még előttünk is titok, ezért úgy döntöttünk, hogy a mostani szabadidőnket ennek a gurulásnak a bejárására áldozzuk... Két bátor jelentkező vállalta, hogy elkísér és segít feltérképezni ezt a nyomvonalat. Sajnos az időpontok egyeztetésénél derült ki, hogy Tibi csak hétfőn és kedden érne rá. Így aztán vasárnap reggel 6-kor Bocival édes kettesben vágtunk neki az útnak. Tibivel abba maradtunk, hogy ő majd délután indul utánunk aszfalton és estére megküldjük, hogy kb. hova tartson. Az odaútnál úgy döntöttünk, hogy kifelé inkább futóval visszük a motorokat, mert ez nem csak anyagilag lesz "egyszerűbb", de baj esetén soha nem árt, ha van a közelbe egy szervízháttér. 

A világosi vár alatti benzinkútnál hagytuk az  autót. Felcihelőzködtünk és nagy lendülettel estünk neki a hegyi ösvényeknek.

A várhoz vivő szerpentinen már sajnálattal tapasztaltam, hogy a Pampera elejére szerelt csomagtartó - rajta a kétszer 2 liter pótbenzinnel, 1 liter 2T olajjal és a kicsit meghekkelt sátorral - nem volt túl jó ötlet... kicsit furcsán viselkedett a motor eleje. Azzal nyugtattam magamat, hogy a benzinek úgyis hamar lekerülnek majd onnan és akkor minden a régi lesz, addig meg csak megleszek valahogy... Ja... Csak azt felejtettem el, hogy Bocival jöttem, akinek valami örült hetedik érzék van a bírtokában, ugyanis ha két ösvény áll előtte valahogy mindig sikerül kiválasztania a nehezebbiket, a meredekebbiket, a keresztbe-dölt-fákkal telítettebbiket - egy szóval a szopatósabbat.

A kékkörön legurulva az első lejtő közepe táján sajnálattal konstatáltam, hogy a kis pampera hátsó fékjével még mindig gondok vannak (pedig a hétvégén apró részletekre szedtem, tisztítottam, kentem és olajat is cseréltem) - ugyanis, ha kicsit hosszabb ideig csúsztattam, akkor a tárcsa annyira túlmelegítette a rendszert, hogy egyszerűen elment a fékhatás...  Mivel ez a probléma nem újkeletű ezért a megoldás is kéznél volt: egyesbe kapcsol, motort leállít és a kuplung csúsztatásával fékezi a hátsó kereket... Nem a legjobb, nem is a leggazdaságosabb megoldás - de legalább lehet vele haladni... Néha nagyon tudom útálni a kis pampera nyögvenyelős megoldásait...

Megyünk.

A lejtő alján Boci az eddigi bejárások balos kanyarával ellentétben jobbra mutogat... Jééé... ott egy kékkarika... hogy ez nekünk nem tűnt fel eddig... Talán azért nem mert egy susnyáson át vezet fel a meredélyre...  Persze, ha már egyszer azt mondtam, hogy menjünk a jelzésen, nem visszakozhatunk... Nekirongyolunk és elkönyveljük, hogy ideális a talaj nedvességtartalma, tökéletes a tapadás. Nem is kell pörgetni a motort, minden bütyök tökéletesen tart - szép lassan is lehet haladni, csak arra kell figyelni, hogy lent maradjon a motor eleje - mondjuk ebben a 4 liter benzin igen hasznos segítőtársnak bizonyult...

Megyünk... át a vadmálnáson, az erdőírtáson, s sáron... Száguldunk a nyomvájúk ellenére.... le s fel... Aztán az egyik lejtőn váltanék, de beesik a kuplungkarom. A fenébe...!!!

Az olajos kuplungot a kuplungkarnál a dugattyúval egy kb. 2 cm-es kis acél cső köti össze - ez viszi át a nyomást... Valami iszonyatosan béna konstrukciót. Amióta megvan a kis pampera, mert háromszor esett ki, hagytam el. Ha szorosra állítom, hogy véletelen se tudjon kiesni, akkor csúszik a kuplung. Ha hagyok egy félmilliméter holtjátékot, akkor meg valamai titok folytán egyszercsak kiesik - pedig erre hely se lenne... Ezekben az esetekbeneddig mindig megálltam és a nyomvonalon visszabandukolva megleltem ezt a max. 2 m átmérőjű kics csövecskét... Most is ebben bízva álltam meg és kezedtem el visszafelé bandukolni... Hihetetlen gallytenger, avar, sziklatöredékek... hát ez nem lesz meg... ebben a káoszban képtelenség észerevenni (és úgy mellékesen még feketére is van festeve...). Boci közbe észervéve, hogy nem követem visszatért, segít keresni. Semmi...

Mivel egésznap nem kereshetjük, úgy döntünk, hogy faragunk egy fából egy hasonlót és azzal helyettesítjük... Bocinál volt bicska - nem túl lelkesen, de neki áll. Nekem meg az jutott az eszembe, hogy van nálam réz kötöző drót. Nem túl vékony - talán jobb lesz mint a fa. Gyorsan ugrok a motorhoz, hogy leszedjem a szerzámost - de az nincs sehol... Opsz... útközben elhagytam a teljes szerszámkészletet...  Ez tragédia... sok-sok év tapasztalata volt összegyűjtve, nem is beszélve az anyagi kárról (a drz gyári utórendelt szerszámkészlete is benne volt - nagyon praktikus, de 10e felett fájt)... Szerszám nélkül nem mehetünk tovább, bármikor megeshet a baj - az erdő közepén csak magunkra számíthatunk. Vissza kell mennünk megkeresni. Bíztatom Bocit, hogy menjen és keresse meg, amíg más meg nem találja... De ő hajthatatlan: előbb farag.

Oké - akkor addig én sem tétlenkedem, még egyszer neki vágog biz-bazt keresni. És láss csodát: meglett!!!!  Hihetetlen, hogy mindig megtalálom... Visszaszereljük és együtt lodulunk vissza.........

Jó tempóban haladunk... szerszámkészlet sehol.... de már ha ennyire visszajöttünk, akkor legurulunk a kocsiig és ott egy újabb kulcskészletet válogatunk össze és persze tankolunk is. A kis dr250 beérte 1.8literrel.... a pamperába viszont 2,7-t tudtam beletölteni... Közel dél után egy körül vágunk neki újra a távnak és ami az előbb két-három óráig tartott az most nagyon gyorsan megvan: 20 perc múlva körülbelül ott járunk, ahonnan vissza kellett jönnünk.

Boci a kocsinál egy gumigyűrűvel próbálta orvosolni a pampera hátsó fékjének viselkedését - kezdetben úgy tűnt, hogy teljes sikerrel...

Ezek után gyorsan zajlottak az események: ráálltunk a piros jelzésbe és azt követtük mindenen keresztül. Szószerint. Sajnos a Hegyes csúcsnál elveszítettük a jelzést - de ha már arra jártunk a csúcsot azért megdöntöttük - sőt túl is mentünk rajta. A GPS sokadik jelzésére azonban úgy döntöttünk, hogy nem folytatjuk ezt az ellenkező irányba csábító nyom követését, mert így nem jutunk előbbre a bejárással. A Hegyes-re visszavivő út tartogatott egy-két meglepetést. Hihetetlenül meredek volt, aljasul megbúvó és könnyedén kigördülő sziklákkal megtűzdelve. Végül ismét ráakadtunk a pirosra, az előbb nem véletlen veszítettük szemelől, mert egy olyan helyre vittek a jelzések, ahol ember már évek óta nem járt... valószínűleg az utolsó piros jelet követő túrista nem volt más, mint aki felfestette a jelzéseket... Egyre sűrűbb, egyre több e keresztbe dölt fa, egyre nagyobb íveken kerülgetjük a forgalmi akadályokat... mindaddig, amíg végleg el nem veszítjük az amúgy igen ramatyul felfestett jelet. Így aztán beadunk a gps-nek egy közbülső állomást és az így meghatározott irányt próbáljuk tartani.

Boci néha túl komolyan veszi a nyomvonaltartását és olyan meredélyeket is megcéloz, amit épeszű ember még gyalog is elkerü... És mivel ez tényleg így van, ezért a legtöbb ilyen "ösvény"-ről nagyon hamar kiderül, hogy csak valami ösvényneklátszó égi tűnemény - hosszas küzdelmek után előbb-utóbb mindegyikről visszatérünk a kitaposott útra. Közben többször megbeszéljük, hogy  a nagybandával úgy sem tudnánk felmenni... Persze ez senkit nem akadályoz meg abba, hogy a következő meredélyt is megmásszuk... Néha találunk a meredély tetején továbbvivő utat is - ilyenkor mérlegeljük, hogy vajon teljesíthető-e nagyobb csapattal a kaptató - ha úgy döntünk, hogy igen, akkor tovább, ha úgy, hogy nem - akkor vissza. Azért azt hadd említsem meg, hogy szinte mindig úgy dönttünk, hogy teljesíthető - hiszen akik a túrára jönnek azok elvileg endurózni szeretnének - és az endurózés épp ezt jelenti: leküzdeni a leküzdhetetlennek látszó akadályokat.

Megyünk... haladunk... Elég sokat szenvedünk...

Nádasdnál kiérünk arra az útra, amit eddig minden bejárásnál megtaláltunk... itt beiktatunk egy kis csapatós részt, hogy fogyjanak a kilométerek. Közepes, néhol erős tempóban száguldunk a murvás utakon, élvezzük a menetszelet. Boci még azt sem viszi zokon, ha egy-két tócsa átszelése közben beborítom vízzel - legalább lehül...

A 10-20 km csapatás után ismét visszatérünk a rengetegbe. Egyre eldugottabb helyekre jutunk, egyre ritkábban járt nyomokat követünk, egyre vadregényesebb a vidék is - már hatalmas vadmalacokkal is találkozunk -  és közben kezdjük érzékelni, hogy ideje lenne szállás után nézni... Megkeressük a legközelebbi települést, amin a térkép szerint van benzinkút - azt tájoljuk be célnak és küldünk Tibinek egy SMS-t, hogy ott találkozzunk kb. 8-kor... Gurahont-ra esett a választásunk. Légvonalban 30 km... Az sms nem megy el: nincs térerő... Minden csúcson újra probálkozom.

Egy nagyon benőt részen küzdünk az elemekkel. A susnya alatt megbúvó, láthatalan fatörzsekkel... a szúrós rózsabokrokkal. Egyre lentebb ereszkedünk egy patakvölgybe - többször megesik a szívük a majdan itt legurulókon, de visszafordulni már nincs kedvünk, mert túl sokat küzdöttünk lefelé - ennyi munkát nem akarunk kidobni az ablakon. Végül csak átjutunk... Az erdőt követő tisztások előtt egy zárt kerítés állja az utunkat - ezeréve nem lakik itt senki, de a kerítés szent. Megpróbálok egy meredélyen letérve kikerülni. Nem túl bíztató, de ha már beleküldtam a motort (visszaemelni úgysem tudnám), egy kis takarítással gallytördeléssel csak kiérek a tisztásra... A rét tetején csábítóan virít egy kapu, azt célzom meg... nem túl meredek, de végig emelkedik... és a fű is nagy. Figyelni kell. A kapuhoz érve nem hallom Boci motorjának hangját.  Mint később kiderült ő úgy gondolta, hogy lendületből jön át a susnyáson, de a motorja ebben nem volt partner és ledobta magáról... azt mesélte, hogy nagy volt az esés. Tibi sms-e végre elmegy. Na, innen már csak egy ici-picit kellet küzdeni és kiértünk Almásnél a főútra - innen aszfalton gurulunk a randi helyére. Időbe értünk oda.

Tankolunk és úgy döntünk, hogy eszünk valami meleget. Ettünk. Jól esett... Tibitől kapunk egy válaszsms-t jelentősen késni fog, sátorhely koordinátákat kér... Megcsodáljuk a helyi közeg szemeláttára tartott helyi sportmotorosok bukótlan, rendszámtalan bemutatóját... szeme sem rebben. Hihetetlen.

Elindulunk sátorhelyet keresni - találunk. Boci nem hozott sátrat, ő csak hálózsába szeretne aludni... a szúnyogok elől azonban hamar bekéredszkedik a sátorba...  Jó ez a sátor...

Alszunk... legalábbis én...

Reggel Tibivel rendihelyet egyeztetünk és immár hármasban folytatjuk az útat. Irány a Nagy Bihar. Sajnos a GPS-emen nincs külön jelölve a hegycsúcs így a turistatérképről keresünk környékbeli településeket és azokat próbáljuk meg fellelni...

Camp-ig egy patakvölgyben futó tökéletes murvás úton közelítjük meg - mivel nekünk kicsit jobbra kellene tartanunk ezért bizonyos időközönként rendre megpróbálunk átvágni a völgy jobb oldalán húzódó hegy vonulaton... persze egyszer sem sikerü, de azért mi nagyon élvezzük... Tibi az országuti gumijával kevésbé - elég sokat küzd, de meglepően jól csinálja - már-már hihetetlen helyekre feljut és a csalódás is alig-alig látszik az arcán, amikor félórás küzdelem után vissza kell gurulni a főútra...

Végül találunk egy jobbra tartó utat - azt követve érünk el a Pádis fensíkra jellemző csodálatos csupasz hegyvonulatokhoz, melyek szemet gyönyörködtetően terülnek el előttünk. A mezőt vadlovakból álló ménes és marha csorda tarkítja, egy-két víznyelőt is látunk... Nagyon természetvédelmi terület benyomása van az egésznek - le nem térnénk az útról... A hegyen kacsászó ösvényt néhol mély dagonya teszi izgalmassá, ezeket kikerüljük... nem úgy Tibi, aki az egyiket megpróbálja talpon letudni. A sár marasztalóan fogadja megába a kis dr-t... Amíg ő a kiszedéssel bajlódik, addig mi neki állunk elfogyasztani a tízórait - ekkor veszem észre, hogy a kis gasgasnak lóg a hátulja. Elhagytem egy hatos csavart, ami a kipufogót, a sárvédőt és a faroknyúlványt tartotta egybe.  Csak széteseik ez a motor a túra végére... Szerencsére Tibinél volt pót csavar - de nem érte át az összekötendő dolgokat. Mivel más 5letünk nem volt, így egy darab csavarhúzóvéget erőltettünk a nyillásba és szigetelő szallaggal keményen körbetekerve rögzítettünk... (Kitartott hazáig!)

Leheceni, Poiana csapatós jó utak... A Bihart nem látjuk - sok a felhő, de úgy sejtjük, hogy jó irányba haladunk... Az út egyre meredekebb... Az egyik kanyarban kíváncsi favágók kaján mosolya kiséretébe megyün tovább - nagyon hamar kiderül, hogy a mosoly egy olyan meredélynek szól, amit mi is csak nehezen tudtunk észrevenni, útként értelmezni - első ránézésra sima hegyoldalnak, amladéknak tűnik.... persze ráfordulva már látszik, hogy ez elnne az út folytatása...  Feljutva rajta volt egy olyan érzésem, hogy ki fog fogni Tibin... De aztán kellemes meglepetésre csak felküzdi magát hozzánk... Sajnos nem lett ideje gyökeret verni a megelégedés mosolyának orcánkot, mert a következő kanyar után egy az előző meredély nagy testvére köszönt minket. Boci nekifut, aztán elakad... én is neki küldöm a kis pamperát - csak szépen lassan, olyan triálos stilusba, Boci mutogatja, hogy merre kerüljem az őt megakasztó kátyút... Sikerül feljutni - nem állok meg, úgyérzem, hogy a dr350 azokkal a gumikkal ide már tuti, hogy nem fog tudni feljutni, de én már kíváncsi vagyok a csúcsra - gyorsan felmegyek, aztán majd vissza... De a következő kanyar után ismét emelkedő... majd ismét... és újra... Mikor lesz már ennek vége?? Aztán meglett a csúcs... igen ez már a Biharra jellemző csupasz hegyorom - ha nem lenne felhőbe burkolódszva, akkor talán simán láthatnám is a kb. 2 km-re lévő Nagy Bihart is... De a felhő egyre sűrűbb, az idő egyre hidegebb... Elindulok visszafelé mert hátsó fék nélkül nem fűne a fogam a felázott hegyoldalban leereszkedni... (idáig tartott ki a Boci-féle fék tuning) Találkozom a felfelé jövő Bocival is - lebeszélem, hogy tovább menjen. Hiszen  a nagybandát úgysem fogom tudni felhozni itt - guruljuk vissza az aljára és keressünk egy lájtosabb feljárót...

Tibihez visszaérve kiderül, hogy a dr akuja már nem bírja az önindítót - nincs mese - csak lefelé tudunk menni... Az ég egyre sűrűbben dörög... motiválom a bandát, ha felázik az agyag - nagyot fogunk szopni  a meredélyen! Mázlink van. Az agyagos részen túl vagyunk, amikor elkezd csepegni... felvesszük az esőruhát és csorgunk tovább. A favágók már nem somolyognak - az eső elől a lakókocsikba menekültek... Csorgunk lefelé és egyre jobban esik... Amikor felfelé jöttünk elmentünk egy régi bányatelep mellett, ahol volt egy-két elhagyott ipari épület, azokat célozzuk meg. Mire odaérünk teljesen átázunk. Még a gatyánkban is áll a víz. A fedett részbe érve, előszedjük a száraz ruhákat, felvesszük és várjuk az eső végét... Tibi úgy dönt, hogy a felázott talajon nem kockáztat többet az oda nem illő gumival... mi meg úgy hogy irány a kocsi... És ekkor eláll az eső... Még a nap is kibújuk... Boci meglátja a Bihar csúcsot is. Opssz... és előttünk egy kék karikat - ez akár a csúcsra is vihet! Lendületesen vágunk neki az új nyomvonalnak... a feladásnak már az emlékére sem emlékszünk... kellemes emelkedő, használható úttisztaság... tetszik... De már megint csepeg. Behúzódom egy fa alá... a többiek is... de ez egyre jobban esik.

Zuhog - ezt nem lehet tovább bírni - vissza a házhoz. Nincs messze, de nagyon távolunak tűnik. Az előbb lágy lejtésűnek tűnő út patakmederrré válik és mi a vízzel együtt hömpölygünk alá... Figyelni kell nagyon, mert minden nedves, minden csúszik... A házba megállapítjuk, hogy most már végkép nincs száraz gúnyánk... vagyis, hogy alig... Nincs mese - fel kell adnunk.

Magunkra öltjük ami maradt. Bocit egy zsugorfóliával betekerve próbáljuk vízhatlanná tenni... én az esőruhát veszem alulra és arra az átázott szerkót... Elköszönünk Tibitől és irány a kocsi.

De Bocinak defektes az elsőkereket... felpumpájuk.... kicsit... haladjunk.

Boci gurul legelől... gyors tepóban ereszkedünk alá... Kikapcsolt motorokkal suhanunk lefelé csak a bütykös gumik hangos sivítása hallatszik... az eső csitul, de már nem dölünk be neki... Az esőruha marad.

Az aszfaltra kiírve betájoljuk az autót, közbe beér Tibi, akitől így mégegyszer elköszönünk... Nagyon jó aszfaltúton, szerpentinen keresztül haladunk, légvonalban kb. 85km-re  vagyunk. Élvezem a döntögető kanyarokat - jól tapad a bütykös. Az út minősége minősíthetetlen - életveszélyes, ide pont az olyen gépek kellenek... Előzkedünk, döntögetünk... lassítunk és kigyorsítunk... De egy idő után már kezd unalmas lenni...

Elhaldunk a reggeli starthelye előtt... Majd Tirnovánál már annyira kitisztul az idő, hogy letérünk Aranyág felé terepre... Aranyágnál a kőbányánal meglepődve tapasztaljuk, hogy nem tudunk feljutni azon a felfutón, ahol régebben kétszeméllyel is... Hiába: öregszünk...  Bár a feljáró közepén végigfutó kb. 20 cm mély nyomvájú is sokat tesz a célunk megakadályozása érdekében...

Kifejezetten kellemes hegygerinci úton közelítjük meg a világosi várat. Az vár előtt még egy nagy meredély leküzdése vár ránk, kettesben a végletekig pörgetem a pamperát, üvölt a motor - szépen haladok... vajon, hogy ment itt fel a boci 250-es 4T-je??? ezt komolyan nem értem... Na, mindegy fent vagyunk.

A benzinkútnál vár a frontéra - senki nem törte fel... Be jó...

Felpakolunk is rány haza.

(Csak jelzem, hogy kint a diesel 4,67 lejbe kerül - mi 70ft-tal számolva a hiresztelésekkel ellentétben egy fillérrel sem olcsobb mint itthon....)

Videó:

Képek:

{gallery}enduro/2010-07-19{/gallery}