Main menu
Nincsenek események

A nyári Taki túra egyik megfogalmazott célja volt, új arcok keresése, és az endurózás ezen formájának népszerűsítése. Na, ez nálunk olyan jól sikerült, hogy azóta másodjára  álltunk neki szervezkedni. Sajnos a nyári csapatból csak ketten értünk rá, így Tomival az okt. 13.-i hétvégén nekivágtunk első saját, önállóan tervezett és kivitelezett erdélyi endurós kalandunknak. Nem nomádkodunk, szállás Magyarremetén a Turul panzióban (eddig csak jókat olvastam róla) az útvonalat pedig majd jól megtervezzük itthon valamelyik programmal, ahol meg kell, ott majd improvizálunk. Hát kellett bőven, ugyanis nem tudtuk, pár hete azon a környéken hatalmas vihar tarolt le mindent, falvakat, házakat, hegyoldalnyi erdőket, járhatatlanná téve rengeteg utat.

1. nap - Pének. 13. :)

Dél körül érkeztünk meg a Turul panzióba. A szobát el tudtuk foglalni, de vacsora az nem lesz, tudtuk meg. Mint kiderült házigazdánk az emailjeit nem olvassa, a kétszeri telefonos beszélgetésünkön meg úgy látszik nem ment át minden kívánságunk. L Gyorsan összekaptuk magunkat, és irány a terep, hisz ezért jöttünk. Mára csak egy laza köröcskét terveztem a gpsvisualizer-rel, melyet gondosan betöltöttem a Garmin GPS-be, de azért a jól bevált papír térképeket is bekészítettem. Ment is minden prímán, Magyarremetéről ki kelet felé, át az Meziad nevű patakon ÉK-nek tartva be a dombok, majd hegyek közé. Egy darabig nem volt semmi probléma, gurultunk a hangulatos dombvidéken, majd erdőkben, a hegyek körülöttünk egyre nagyobbak lettek, az utak tök jól járhatóak, a kilátás Pazar, többször megcsodáltuk a tőlünk délre elnyúló Zarándi-hegységet. Megy ez nekünk, vigyorogtunk. Aztán egyszer csak az úton keresztbe egy hatalmas kidőlt fa feküdt L valahogy kikerültük, nemsokára egy másik, azon átrángattuk a motorokat(szó szerint), majd egy harmadik ott a mélyút partfalra kellet felmásznunk, hogy átjussunk. Nem tudom hányadik ilyen akció után tele lett a hócipőnk, alternatív út után néztünk. Tomi nagyon felszerelte magát, három különböző navigáció volt nála, böngésztük a kijelzőket, meg a papír térképet erősen. Mentünk erre, megint egy kidőlt fa, megkerülhetetlen, irány vissza másik utat keresni, mentünk arra, ugyanaz. Nem így terveztük a dolgot, de azért néha motoroztunk is. J  Végül valahogy lejutottunk a Sohodol völgyébe, ekkor már igen csak ment lefelé a nap.

 

 így aszfalton visszagurultunk Magyarremetére, ahová sötétben, igen csak hűvös re fordult időben érkeztünk meg. Megismerhettük házigazdánkat István is , megbeszéltük az élményeinket, ekkor tudtuk meg, hogy miért van ennyi kidőlt fa a környéken. Kaptunk egy, majd még egy, majd még egy isten hozott pálinkát, István  és Tomi elmesélték az akkor érkezett orosz vendégeknek Erdély majd a magyarok történetét, én meg elmentem beálltam a forró zuhany alá mert már igen csak kezdtem fázni. Vacsora hozott anyagból, még jó hogy Tominál volt néhány tartalék konzerv, meg gázfőző. Mint kiderült fűtés sincs, ki tudja mért, így jó betakarózva alomba merültünk.

 

2. nap - okt.14 szombat

Reggel konzultáltunk Istvánnal a mai terveinkről. Ellátott bennünket tanácsokkal, merre menjünk és merre ne, igen jól ismeri a környéket, régebben rengeteg quad túrát vezetett. Bevásároltunk a helyi vegyesboltban, megtankoltunk.  Ma, a terv szerint felfedezünk, kirándulunk. Kezdésnek megnézzük a Lesu tavat ott is valami régi szállodát ahol Tamás vagy tíz éve pár napot töltött. Aszfalton elgurultunk Mézgedig (Meziad) ill. kicsit túl rajta, majd északnak fordulva bevetettük magunkat a Meziad völgyébe. Jó motorozható erdei dózer út megy végig a patak mellet fel, majd a nyereg után le a völgybe, hamar átjutottunk a Lesu tavat Biharfüreddel összekötő 108J útra. Közben beüzemeltük a sisakkamerát, így ettől kezdve vannak „akció”felvételek, amíg másnap el nem hagytam a kamerát. De erről később. A Lesu tónál két meglepetés ért bennünket, a tónak hűlt helye van, csak a néhai meder közepén csordogál egy patakocska, valamint a szembesültünk a már említett vihar eszméletlen pusztításával. Teljes hegyoldalak le vannak tarolva, a tó melletti frissen aszfaltozott út is alig járható a rengeteg keresztbe dőlt fától. (videó)

 Elmotoroztunk a volt tó duzzasztó gátjáig, (impozáns) megtaláltuk Tomi elhagyott ex. szállodáját is.

Merre tovább! Menjünk át a Dragan tóhoz, na de merre?! Elő a GPS, térkép, és már meg is volt az útvonal. 600 méterről fel 1300-ra alig 10 km, egy darabig a Lupuli patak völgyében majd a GPS szerint jól járható úton fel a gerincre. Na, ennek az első fele volt igaz. A széles patak völgyben kellemes kirándulós tempóban lehetett haladni, majd követve a GPS által tervezett utat rákanyarodtunk egy balról becsatlakozó erősen emelkedő erdei útra. Egy darabig vidáman motorozhattunk, elértünk egy valahogy a semmi közepébe felhurcolt lakókocsit, és innen kezdett gyanús lenni a dolog. Az út egyre (nagyon) durvább lett, végül egy futballabdányi kövekből álló nem túl meredeken emelkedő széles völgyben találtuk magunkat.

 A látvány király, a tovább haladás elképzelhetetlen. Azért próbálkoztunk egyet, húztuk, toltuk, rángattuk a gépeket, megnéztünk egy leágazó utacskát is, de be kellett látnunk, itt nem jutunk fel. Visszafordultunk, nem messze van egy alternatív lehetőség, az összes kütyünk ezt mutatta. Az utat hamar elértük, ráfordultunk és…… A bíztató kezdet után igazi „Takis” tereppel szembesültünk. A vízmosásos, erősen köves mélyút toronyiránt szembe a szintvonalakkal ment fel a hegyre. De mi jó tanítványok vagyunk, nem hátrálunk meg, több nekifutásra, egymást segítve, agyon izzadva csak felértünk a rázós szakasz tetejére,(videó).

 Innen laza utacskán haladtunk, majd egyszer csak kiértünk az erőből, és a meseországban találtuk magunkat. Egy  kopár, füves bokros mindenféle színben pompázó  fennsík, leírhatatlan, körben látszanak a hegyek, völgyek, a gerincen kanyargó út kilométereken keresztül követhető. Megtaláltuk a kék turistajelzést is, minden ok. Egy kiváló panorámával bíró domboldalban leültünk ebédelni, ekkor döbbentünk rá, már két óra bőven elmúlt és reggel nyolc óta úton vagyunk. Újabb kupaktanács, merre tovább. Úgy döntöttünk, végig gurulunk a fennsíkon követve a kék turistajelzést, majd le Biharfüredre. Jó döntés volt. Valami eszméletlen jót motoroztunk. Pazar kilátás, élvezetes jól motorozható kanyargós utak, le a völgybe, fel a hegyre, szájtátás.

 Elgurultunk néhány csúcs mellett,  Muncelasu (Égett-tető) 1415m. Piatra Calului (Ló-havas )1463 m., majd a Muncei (Kis-havas) 1411 m. csúcsot balról elhagyva ráfordultunk a sárga jelzésű széles hegyi útra, melyen igen lendületes motorozással olyan 15 perc alatt leértünk Biharfüredre. Lent nagy vigyorogva megbeszéltük, milyen k. jót mentünk lefelé majd szétnéztünk, hát hogy is mondjam finoman, csalódás. Elég lepukkant, szebb napokat látott hely. Mentünk egy kört, de csak a Ladolina szálloda volt nyitva. Ittunk egy életmentő sört, falatoztunk kicsit és újabb kupaktanács. Du. fél öt elmúlt, 70 km-n túl vagyunk, benzinkút nincs, az én tankom 8,5 literes, Remete ide 35 km. Szóval én inkább mentem volna vissza a szállásra. Nem így Tamás, akiben dübörgött a felfedező vágy és azzal állt elő, nézzem meg, itt a térképen a jól járható út át a hegyen a Dragan tóhoz. Alig húsz km. gyorsan átértünk, kár lenne kihagyni. Nekem nagyon nem tetszett a dolog, de Tamás addig dumált amíg beadtam a derekamat. Így fel a motorokra, vissza a köves, sáros sárgával jelzett úton amin fél órája jöttünk le, át a gerincen, majd le a Dragan völgyébe. Tényleg gyors volt. A tó meg hatalmas. Bámészkodtunk, fotóztunk , mentünk egy darabig tó melletti úton, de nem volt igazán izgalmas, így visszafordultunk. 92 km-nél járunk. A nap kezdett lemenni, az erdőben kezdett igencsak sötétedni. A vissza út végét már tiszta vakrepülésnek éreztem, a lámpáink nem sokat értek a terepen. Mire visszaértünk Biharfüredre, besötétedett. 30 x km. Belényes, én meg már tartalékon vagyok. Nem élveztem igazán a hegyek között vezető szerpentines aszfalt utat, csak mentünk, csak mentünk, egyre hidegebb lett, soha nem akart vége lenni. Aztán mégis csak, végre Belényes. Kerestünk egy boltot (Basszus ekkor és ilyen ellátottságú  Penny Marketet még nem láttam !!!!) Végre tankolhattam, 130km/8L és este nyolcra már vissza is értünk Magyarremetére. A panzióban sötétség, na itt sem lesz vacsora, még jó hogy vettünk konzervet. Hej de jól esett az otthonról hozott szilva pálesz!!!  Kiolvasztottuk magunkat a forró zuhany alatt, megettük a valódi román konzervjeinket, bontottunk egy üveg Cabernet, és jól éreztük magunkat. Jó volt a mai nap.

3. nap - okt.15 hétfő

Este megbeszéltük, jó korán kelünk, összepakolunk, kocsival felmegyünk Biharfüredre, és mivel ma még haza is kell mennünk, egy óra körül jó lenne elindulni. (mert Tominak holnap munkanap van, mondta) Ehhez képes nyolckor ébredtünk L kilenckor már el is indultunk, tíz után már toltuk ki a gépeket a Masterből.

 

Mint írtam mára csak egy rövid, két max. három órás motorozást terveztünk. Mindenképp megnézzük Mező-Havast 1627m. amit minden leírás nagyon dicsér.  Azután majd eldöntjük mi lesz. Házigazdánk szerint motorral csak egy úton lehet (célszerű) feljutni, el is mondta merre, amit mi úgy értelmeztünk, aszfalton fel a Fürdő-nyeregig, onnan a sárga+ jelzésen (széles dózer út) végig. 10 perc. Lett volna ha….   lett volna, ha a jókedvű reggeli motorozásunkat nem állítja meg egy  az úton keresztbe fekvő hatalma fenyőfa. Be az erőbe kikerültük, (olyan Takisan) kacskaringózva, bujkálva, néhol ráhasalva a motorokra a sűrű fenyőerdőben, aztán még egy, azt is ugyanúgy, aztán még egy ilyen. Úgy az ötödik után megálltunk szusszanni, amikor is észrevettem, nincs meg a SJCAM kamerám, ami a sisakom tetején volt. L  Most mi legyen? Úgy döntöttünk, visszamegyünk gyalog, kezünkben a GPS-szel végig megyünk az előző utunk erdőbeli szakaszán. Jó kis gyalogtúra lett, vagy egy órán át kerestük a kamerát bekukkantva minden fűszál mögé, de hiába. Visszaértünk a motorokhoz, de mivel nem volt kedvünk tovább kerülgetni a kidőlt fákat, úgy döntöttünk visszagurulunk Biharfüredre. Ekkor már dél volt. Menjünk még egy kisebb kört, egy óra belefér, gondoltuk, és mivel továbbra is Mező-Havas volt a cél, így kinéztük a térképen, a kék jelzésen megpróbálunk felmenni. El is indultunk, csak a kék jelzést nem találtuk meg, így egy alig járt úton ami kb. megfelelő irányba ment (merőlegesen a szintvonalakra) neki indultunk a hegynek. Erőlködtünk fölfelé a jó meredek sáros, füves kaptatón, aztán egyszer csak vége lett az útnak, ráadásul keresztbe feküdt egy jó 50-60 cm átmérőjű kidőlt fa. Én azt gondoltam, akkor mára vége, de Tamás nem nyugodott, ő a GPS-n látja ott megy előttünk a dzsumbujban egy út ami pont jó nekünk. Átrángattuk a motorokat a kidőlt fán neki az ember magasságú gaznak és láss csodát, ott volt az út!!! Igaz vékonyka, meg alig járt, de út. Balra el, és nemsokára kiértünk egy széles erdei útra. Innen már tényleg csak tízperc élvezetes motorozás volt Mező-havas, ami egy kopasz , na jó füves, domb a hegytetőn. Gyönyörű kilátás van innen körbe!!! El is bámészkodtunk egy darabig, ettünk is valamennyit.

 Tamás annyira belelkesedett, hogy közölte, menjünk tovább, mert bizony ha már itt vagyunk és ilyen jó érezzük magunkat ő nem rohan haza! Ezzel kezébe vette az irányítást, és már tervezte is az utat. Átmegyünk oda szembe arra  a fennsíkra, megkerüljük a Sík-Havas csúcsot, majd tovább azon az úton ami a gerincen visz végig (gyakorlatilag a kék jelzés) Megyünk amíg időnkből és kedvünkből futja. Így is lett. Gurultunk völgybe le, hegyre fel, voltak ott mindenféle utak, és nem mellesleg gyönyörű kilátás körbe, mert ez a gerinc végig, hosszú kilométereken keresztül füves, hullámzó hegyvonulat. Hatalmasak itt a távlatok, állapítottuk meg, megyünk ott van szemben az a hegy, azt hiszed sity-suty oda érsz, de nem. Meg meg álltunk nézelődni, fotózni, Tomi keresett és talált egy két izgalmasabb utat (kerüljük meg azt a dombot…..) még végül megálltunk egy nagy sziklatömb mellett. Ez a Tolvajkő, közölte. Megmásztuk, még szebb kilátás, ameddig a szem ellát mindenfelé hegyek, hegyek.

 

 Na, de merre tovább? Lassan vissza kellene indulnunk. Újabb GPS böngészés, egy darabig vissza amin jöttünk, aztán jobbra van egy levezető út a völgybe, amit FIGYELEM! „jól jártnak” mutat a kütyü. Már az út megtalálása sem volt egyszerű, de némi bolyongás, keresgélés után csak meglett, bár nekem igen gyanús volt. Jártnak semmiképp nem nevezhető, fenyőerdőben épp csak követhető utacska lejteni kezdett és indult a kidőlt fa kerülgetés akció. Ebben már rutinosak vagyunk, kerüljük, másszuk a kidőlt fatörzseket, egy helyen még átjárót is építettünk.

 Az út még meredekebb lett, aztán még meredekebb és akkor azt mondtuk állj, gondolkozzunk. Ha itt lemegyünk, nem bírunk vissza jönni és akkor kb. itt is alszunk.

 

 Tomi tartott egy bejárást, én addig a motoron üldögélve vártam, és azon elmélkedtem, mit tennék ha most jönne egy medve L A völgy lent járhatatlan, állapította meg Tomi, irány vissza.

Így is tettünk, felnyomultunk a meredek utacskán vissza a fennsíkra. Ott ráálltunk az útra, amin idefelé jöttünk, és irány vissza Biharfüredre. Megint motoroztunk egy igen jót, nagyon nem bámészkodtunk, inkább nyomultunk. Négy körül már a kocsinál voltunk. A mai etap 62 km. Örültünk magunknak, hogy már megint milyen jó napunk volt, pakoltunk, ettünk, ittunk majd elindultunk haza. 4,5 óra Kecskemét, onnan én „lábon” mentem Paksig, még 80 km L

Jól telt ez a három nap! Mentünk 66+130+62 km-t „rendes” terepen, megúsztuk műszaki hiba, defekt, baleset nélkül,  néha elég rendesen feszegettük saját határainkat, voltak kalandjaink, és csodaszép dolgokat láttunk. Kár lett volna kihagyni!!!

Hazafelé Tomi: Szerintem még novemberben is kijöhetnénk….(Én még alszom erre párat.)

 

 

Videó: