Main menu

Naponta frissilő tartalom! Gyere vissza és nézd meg holnap is. Már csak 2 db videó és 2 db élménybeszámoló várható... remélem, te is bánatos vagy emiatt... ;)

Sosem jártam még Ukrajnában. Mindig izgalmas dolog egy új ország szokásait megismerni, belelátni az ott élők mindennapjaiba, pláne egy olyan területen, ahol az elmúlt 100 év történelme heves viharokkal vonult át. Ezzel az izgalommal vágtam neki vasárnap reggel a mátészalkai találkozásipontnak. Kicsit hamarabb érkeztem a megbeszélt időpontnál, ne kelljen kapkodni a készülődéssel; próbáltam a pontos címet keresni, de többszörös GPS támogatással is csak a közelébe jutottam annak, mint az később kiderült. A közelben beálltam az árnyékba, pakolászni kezdtem. Hamarosan egy ismert MB 100 tűnt fel, Takiéhoz hasonló, teljes meglepetésemre pontosan az… Hiszen azt mondta nem jön… Csatlakozott az árnyékos pakoláshoz, majd kis idő múlva befutott a csapat is, ki 2, ki 4 keréken. Gyors bemutatkozás mindenféle nyelven. Összeállt a 10+ fős nemzetközi társaság. Belga, osztrák, német és svájci részvevőkkel színezve.

Valahol Kocsord közelében az egyik motor benzin cső csatlakozója el kezdett szivárogni, lehet a ’zoxigén volt kevés, mert ott a ’vízbül is kiveszik. Rutinos, gyors szerelés, irány a határ. Az Unió és a vad kelet határa, ahol minden le van szabályozva. Kis papír felvesz és mint egy rendes akadályversenyen, az összes pecsétet meg kell rá szerezni, csak utána lehet kihajtani a sorompón. Nagyon elszoktunk már az efféle alaposságtól. Tankolás és pénzváltás az első kúton, kb. 10HUF/UAH (Ukrán hrivnya) ; 26UAH / 1 liter benzin… Sokkot kaptam. Összeállt a csapat 17 motor és lovasa.

Valahol Nagyszőlős után elhagytuk a burkolt utat, bevetettük magunkat a dombokba, meglett az első defekt is; amíg szorgos kezek javították, lehetet csapatépíteni. Szürkületkor értünk a szálláshoz, ami minden bizonnyal szebb napokat élt szovjet kori úttörőtáborként, akkor még volt pénz az ilyen létesítményekre. Azóta nem fejlesztik, sőt az építésnek indult, s majdnem befejezett medence is azóta várja folytatást. Egészen véletlenül eltévedtünk és éppen a helyi vendéglátóipari egységnél lyukadtunk ki (úttörőtáborba az is kell), megkaptuk az eligazítást is és a vacsora koordinátáit. Gyerektábor, gyerek menü, felnőtt sör. Utána megyünk csanozni, szólt a túravezetőnk… mit mond az ember??? Csajozni? Nem, csanozni (csánozás = SPA a’la Kárpátalja). Egy üstben leszünk megfőzve. Egy kicsit rágyúrunk a purgatóriumra? Gyanakvóan méregettük a szerkezetet, de a kíváncsiság úrrá lett a társaságon. 10 perc múlva már mind a két edény és a kapcsolódó patak is megtelt a társasággal.

A hétfő reggel melóval kezdődött, mint általában… Nem, most nem. Pakolás, reggelire várakozás. Hogy jobban teljen, volt aki defekt javítással, volt aki csapágycserével ütötte el az időt, a lustábbja csak egyszerű lánckenéssel. Mindenki ízlése szerint. Közben újra csatlakozott a társasághoz a kipufogó hegesztésen túleső Szergej Odesszából.

A gyereksereg reggelije után mi következtünk. Puliszka reszelt sajttal, brindzával és csáj a helyi szokásoknak megfelelően.

A hegyeken át az Árpád-vonal egy szinte épségben fennmaradt bunkerét látogattuk meg, ahová lehetett benéztünk, ahová lehetett felmásztunk. A terület az elmúlt évszázadban többször cserélt gazdát, amit lépten-nyomon megtapasztaltunk.

Taki-túrákon megszokhattuk, nem állunk, megyünk. Yoshi túrán megyünk, látunk, megállunk és eszünk is! :-) Saslikot az az út mellett, biztonságban. A szomszéd asztalnál 3 fiatal rendőr fogyasztotta az ebédjét, 2 srác és egy szemrevaló hölgy, aki mellet a társaság egy része nem is tudott szó nélkül elmenni. Az ebéd végén felálltak, távoztak, miközben a hölgy hibátlan magyarsággal kívánt további jó étvágyat… hang fennakad, lehelet megszegik…

A szállásra vezető út a Kárpátok 1000 méteres „dombjai” között tartogatott meglepetéseket. Előkerültek az első perecek, majd a többi is. Jött a sár és a motort megállító dagonya. Szergej barátunk bizonyára sík vidéken gyakorolta az endurozást, nagyon szerencsétlenül esett, lábát törte, amit hősiesen viselt, de segítségre volt szüksége a lejutáshoz.

A szállásunk ismét egy katonai létesítményhez kapcsolódott, az ugyanis szintén egy bunkerre épült. Megbízható alapozás, földrengésbiztos, 1 méter vastag, bevasalt magyar királyi beton! A vacsora menü minden fájdalmat feledtetett velünk, ahonnan talán Szergej volt kivétel. Borscs + cserepes paprikás! Ettünk, ittunk és aludtunk egy gyorsat.

Kedden úszni tanultunk a motorjainkkal. Először keresztben, majd átlósan és végül folyásirányban is. A szárazra való kivergődés után a Borzsán található Sztoj csúcs felé vettük az irányt, ahol egy sorompó, majd egy egyenruhás őr álmos, ámde szigorú szemekkel állta az utunkat. Hajthatatlan volt, itt nem jutunk át. Kamera van, térerő nincs, hivatalosan nem lehetett, nem hivatalosan mégúgyse… itt tényleg legyőzték a korrupciót. Hátra arc, kerülő. A falu szélén egy szolid traktornyom – vízmosás kombóban indultunk felfelé. Meredek emelkedő a gerincig, majd azon végig. Újabb erőpróba, de itt a természet feszegette a határainkat, de mindhiába, mert a tervezett irány másfelé vezetett. Hoppá… két menő srác megelőzte a túravezetőt… Kellemetlen. Visszafordulás, helyes irányba letérés, várás, tanakodás, telefonálás, üzenés, várás, visszamenés, keresés, várás… 1,5 óra. Motorhang, Tenere, egyedül. Hát a másik, elveszett, pedig elöl ment… Ilyen nincs. Ketten is elveszítik egymást… Tenere le a hegyről, a fantom elveszett másik után. Várás. Megint motorhang a rossz irányból. Mondom, hogy fantom, persze, hogy nem éri utol... Mégiscsak hátul volt, nem elöl… Nem folytatom. SOHA NE ELŐZD MEG A TÚRAVEZETŐT!!! A társas terepmotorozás alapszabályai… (dr. Taki)

A hegyet megkerülve lejtmenetben a legkisebb tankkal, benzinspórolósan gurulok lefelé… persze, hogy fékezve… persze, hogy felforrt. Tiszta ciki, hátha nem veszik észre. Nem jött be, lebuktam. Néhány jótanács alatt lehűlt, irány a falu. Sor megáll, két hengerből egy nem megy. Gyertya van-e valakinél. Volt. Ilyet! Utoljára a Simson – MZ időszakban vittem magammal gyertyát. Lehet, hogy legközelebb viszek?

A faluból kiérve egy újabb, (a túravezető számára is) ismeretlen úton próbáltuk elérni a célt. Patakon át, emelkedik az út, lopakodik a víz a köveken lefelé. Gaz 66 szembe, jó lesz az nekünk… Sziklás párkány előttünk, sötétedik. Messze-e még a messze? Ki tudja. El kell érni a szállást, visszafordulunk, valami kell maradjon a következő túrára is. 100km aszfalton motorozás után, szürkületben értük el a következő pihenőt.

Reggel korán ébredtem. Amíg aludt a banda, addig a tehenek a legelőt, én a 7km-re lévő benzinkutat vettem célba. A kis tank, ugye… Bóklászó tehenek, könnyes szemű gazdák; kellemes hegyi levegő, ami kicsit csípős ebben a magasságban, de kellemes. Leparkolok, de nehezen fordul az eleje. Mert nincs benne levegő. Most itt éhgyomorra szedjem szét!? Biztos, hogy nem! Megtankoltam, ittam egy kávét, vissza a szállásra. Éledezett a nép, de a kamerák még nem kerültek elő! :-)

Ma megcélozzuk a nagyobb magasságokat, ahová egy gödrökkel erősen felszerelt útnak használt kátvány vezetett. Igazi büntetés! Útközben vízesés, majd irány a magaslat, köves meredély. Egy motor hátsó rugóstagja elvérzett, az ezt követő hinta-palinta feladásra késztette lovasát. Búcsú, számára irány haza aszfalton.

Hegygerinceken átvezető látványutakon közelítettük meg a helyi síparadicsomot, ahol a következő szállásunk volt, de aludni még kora lett volna. Egy vaskos uzsonna után fele társasággal és csökkentett málhával elindultunk sportolni és felfedezni a környéket. Tologatás, húzom-vonom, kecskeösvény, középállvány, felborul, felállít és mindez a magyar királyi „hadiösvényben” folytatódott. Muzeális darab, 100 éve biztosan nem nyúlt hozzá senki, hosszan kígyózott és porolt le a hegyről. Maga az álom! Kimerítő volt, ezért beültünk a helyi pizzériába, kvasz és pizza rendelése közben helyi lelkes motoros srác (XT660) csapódik. Slussz poén, hazafelé tankoláskor megkerült az újra elkóborolt Gerke barátunk, aminek esélye kb. a nullához közelített. Némi kavarodással csak sikerült visszaérkeztünk a szállásra.

A csütörtök reggel kijózanító volt. Hosszú előjáték után a konyhából főtt csirkeszárny és szarvacska tészta jelent meg. Natúr, semmi szósz, semmi flanc. Ütött a látvány az eddigi tapasztalatainkhoz képest is. Visszasírtuk az első napi puliszkát.

Reggel két részre szakadtunk. A rehab különítmény a rövid, de sz@r úton le a faluba, lehetőleg egyben. A virgoncabbja elindult megkeresni az előző napi áldozati rendszámot megkeresni. Buszmegállóban táborozás, lánckenés, nagy dolgok megbeszélése, bolt kaja. Fő erők jönnek, csatlakozás, irány az ország majdnem legmagasabb pontja („csak” 2024m), egyből szemben a Hoverla (2061m), a legmagasabb. Ami azért jó, mert láthattuk a legmagasabbat, mert ha felmászunk rá, akkor nem látjuk! Hm!?

A ez a terület egy nemzeti park. Őrrel és belépővel. Befizeted és mehetsz az úton. Remek! Mentünk is! Láttunk patakot, monarchiás duzzasztóművet, tücsköt-bogarat. Szívtuk a hegyilevegőt és mindezt motoron!

Ráközelítettünk az utolsó napi szálásra, ami ad-hoc jött. A legjobb! Tóval, kígyópálinkával, jó fej tulajjal. Kirúgtunk a hámból, a legdrágább üveges sör (0,65liter és nagyon rendben volt) 20 hrivnya volt! Micsoda árak!

Összeadtuk az „Amit a digitális fényképezésről tudni kell” vázlatát 2-szer 1000 oldalban, legalább két kötet kitesz, amíg a goodbye palacsinta elkészült. Hogy miért tartott sokáig, azt már nem írom le. Ha idáig elolvastad, akkor gratulálok a kitartásodhoz, mindenképpen nézd meg a videó anyagot is! ;-)

Ja, a hazaúton volt egy stop táblánál nem megállós – rendőrös – üldözős – szirénázós – leintős – svájci rendszámost kiszedős (mindig azok bűnöznek! :-)) – mindenkit megbírságolni akarós – alkudozós – megegyezős parti is. Igazi vad, keleti, napon izzadós stílusban!

 

Üdvözlettel: Sebők Róbert

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés