Main menu

Gonda Tibor tollából:

A takacsek.hu-t olvasgatva, a videókat nézegetve és pár Taki-fél túra és mopedrally után Robi barátommal elhatároztuk, hogy mi is nekivágunk terepen a Zaránd hegységnek, majd a Nagy Bihar csúcs meghódítása után megpróbálunk eljutni a Pádis fennsíkra. Az útvonaltervünk nem volt túl bonyolult és túltervezett, ami önmagában garantálta a változatos kalandokat. Tulajdonképpen az alábbi pontok között navigáltunk gyalogos módban:

 

3 napra terveztük a túrát, mivel úgy gondoltuk, hogy a szöcskékkel (TTR 250, DR 250) szépen fogunk haladni és egyébként is Robi felől kívánság volt, hogy inkább csak barangoljunk, túrázzunk. Szóval lájtos murvás utak, kis dombok, szép tájak, semmi motortolás, sziklás meredély, patakmeder.  :) Persze az élet megint mást hozott, de kezdjük az elején.

Budapestről kezdtük koptatni a gumikat a 0. nap és alvás után Békéscsabáról indultunk a Világosi várhoz szinte végig aszfalton. Gyors tankolás, majd irány a vár. Felfelé menet megláttuk a videókból ismerős „zergecsapást” és kis tanakodás (fejbiccentés - > ok válasz) után nekimentünk.  Sikerült persze az elején elakadnom, de újra tudtam indulni. Rá 10 méterre leesett a tanktáskám, megint meg kellett állnom. Róbert, a gyári áttételű és alsó, közepes fordulaton elég karcsú motorjával persze a megállás után el sem bírt indulni. Némi szerencsétlenkedés után megint haladtunk, de a vár alatt megint elakadtam, mivel egy iszonyú meredek csúszós kaptatón az utolsó pillanatban vettem észre egy jobbost, és nem bírtam rendesen rákanyarodni, majd elkezdtem motorostól visszacsúszni. Leszálltam és csúsztam tovább az apró köveken. :) Szerencsére egy idő után jött Robi és közös erővel mindkét gépet fel tudtul tornázni.  Róbert új kuplungja rögtön be is járódott, fél napig tekergette, mire újra hadra lehetett fogni. Itt értettem meg, hogy milyen fontos, ha extrém helyeken az ember információt kap arról, hogy mit hogy érdemes megoldani. Itt nemigen tud az ember elindulni, ha már megállt.

 

 

Visszagondolva, semmilyen nagy kihívás nem volt, csak végig egyenletese fel kellett volna menni, másodjára biztos vagyok benne, hogy mindketten könnyebben megoldottuk volna. A várból gyönyörű kilátás és nagy meleg fogadott minket, illetve Robi a kuplungját tekergetve rögtön ki is fejtette, hogy nem erre gondolt, de megnyugtattam, hogy most nyugis erdei utak következnek. Bevetettük hát magunkat a fák közé és a kék nyomot kerestük, ami a kemping felé visz. (Milyen amatőr dolog lett volna rögtön azon elindulni? :)) Keresgélés közben egy domboldalon Robi fával ütközött, de megúsztuk egy kiadós röhögéssel. A kempingig simán haladtunk, ott elfogyasztottuk a kötelező jégkrém-üdítő kombót, majd indulás tovább. A GPS-t követve letértünk a Taki-féle lightos murváról és elhagyatott utakon motorozva egyenesen egy patakmederbe futottunk. Küzdöttünk becsülettel, de látva, hogy teljesen letértünk minden létező útról, tiszta hordalék minden előttünk és a hegy belsejébe vezet, elhatároztuk, hogy megállunk gondolkodni.

 

Mérlegeltük, hogy van-e értelme tovább küzdeni, illetve hogyan tudunk felfelé kitörni, de a megoldás a visszafordulás lett.  Annál is inkább, hogy nagyon meleg volt és a vízkészletünkre is alaposan ráhágtunk már. Beöltözés, ráülök a Yamahára, megnyomom az önindító gombot, amire válaszul az önindító elkezd pörögni, de semmi egyéb nem történik. Igen, itt a mederben, berúgó kar meg nuku. Persze, sokat indítóztunk, az első világítás nem kikapcsolható, gondoltam lemerült az akku. DR-ből akku ki, ugyanezt csinálja. Önindító hajtás szétszed, nem látszik semmi. (Igazából ha látszott volna, sem biztos, hogy észrevesszük abban az állapotban.) Nincs baj, akkor toljuk be. Mondanom sem kell, hogy milyen szinten nem sikerült. Sakk-matt az erdő legmélyén egy alacsony ponton, ahonnan ki sem bírjuk húzni a motort. Kis gondolkodás után rájöttem, hogy ha nincs (annyira) lemerülve az akku, akkor próbálkozhatok, hátha mégis elkapja az önindító. 15-20 mp pörgetés után végül elkezdett járni a dugattyú és nagy nehezen be is röffent a gép. Na, nyomás innen minél hamarabb! Persze sokszor meg kellett állni Róbertnak segíteni, mert nem ért le rendesen a lába a Dr-ről, esett-kelt szegény, így sokat szenvedett a Yamaha önindítója is, de bírta. (Próbáltam mindig emelkedőn megállni és gurulva indítani, de nem lehetett mindenhol.)

Ekkora már erősen délutánra járt az idő és mi haladhattunk vagy 10 km-t légvonalba. De újra úton (vagy legalábbis jelzett gyalogösvényen) voltunk, biztos hamar kijutunk innen. Persze nem így lett. Minden csapás elfogyott, patakká, vadösvénnyé alakult, látszott, hogy valami teljesen elhagyott részen vagyunk. Róbert az előző napokban keveset aludt, dolgozott, így a végső tartalékai is kimerültek, a vizünk elfogyott, de ekkor találtunk egy hordalékkal telített medret, amin sanszosnak látszott, hogy le tudunk ereszkedni az út felé.

 

Sikerült is, pihenés, lelki fröccs után nagy nehezen elindultunk és 100 méter múlva ott volt a murvás út, amin végül eljutottunk Nádasig. Ott kaja, pia, energia, bevásárlás estére és továbbiak latolgatása. Úgy döntöttünk, hogy szállást keresünk, amire a Taut víztározó tökéletesnek mutatkozott. Körbe motoroztuk, kerestünk egy partra vezető ösvényt, majd nem messze egy népes román tábortól mi is letelepedtünk. Pálinka sör kombinációval és fürdéssel indítottunk, majd sátorállítás, vacsora, még több pia és fürdés volt a program. Közben üvöltött a román popzene, házi sertések jelentek meg csapatostul dagonyázni és egy motorcsónakos bácsi is kikötött, meg valamit kérdezgetett románul, de amikor pálinkával kínáltam, inkább odébbállt. Igazi Balkán életérzés volt és az egész tavat átjárta valami hihetetlen nyugalom. A víz pont jó volt, alig akartunk kijönni. Már-már Róbert is tudott újra mosolyogni. :)

 

A hangos zene ellenére csak elaludtunk. Reggel nyugis készülődés, fürdés, és ismét jött egy csónakos ember, aki megint próbált velünk beszélgetni. Persze sem English, sem Deutsch, sem Magyar. Mutattuk neki, hogy 1 órán belül felszívódunk. Később mondta Taki, hogy ez magánterület és valószínűleg pénzt szerettek volna szedni sátrazásért, meg hogy őket eddig elzavarták. Nekünk most szerencsénk volt.

Az előzőek napi szenvedés elkerülése végett megbeszéltük, hogy a GPS által jelezett útról semmiképp sem térünk le, mert az eddig aránylag járható volt. Boncafelván tankoltunk és Gurahonton keresztül Zombrád felé vettük az irányt. Keskeny aszfaltos, murvás, saras utakon haladtunk, semmi meglepetés nem volt. Határozott elképzelésem volt, hogy a Nagy Bihart délről, a nagyon köves szakaszon próbáljuk megmászni, de engedtem a nyomásnak és újragondoltam a napi útvonalat, miszerint terepen Stei felé megyünk, majd onnan aszfaltos szerpentinen fel Vartopra. Ott majd eldöntjük, hogy nekifutunk-e a terepesebb szakaszon vagy marad a nyugdíjas murvás autóút fölfelé. Stei városban ettünk egy finom pizzát, kóláztunk, utána jött a szerpentinezés. A TTR vidáman röfögött fölfelé a krossz gumikon, a DR pedig szépen követte. Szerencsére addigra Robi is regenerálódott és belement, hogy nézzük meg a sípályák felé futó murvás feljárót. Úgy gondoltam, hogy nem lehet túl nehéz, mivel pár hete a robogó túra is ott jött le (igaz, nélkülem, mert az én első tengelyem eltört a Nagy Biharon. :) Egy darabig nem is volt baj, de utána meredek, sziklás út lett belőle. Itt visszaütött a logika, hogy nem térünk le az útról, így mentünk, amíg lehetett, de Róbert Dr-e egyszerűen nem bírta elkapni fölfelé. Ha lassan ment, lefulladt, ha gyorsan, a sziklákra hajtva elesett. Ezért nekem is meg kellett állnom és visszasétálva toltuk a motorját. Előtte mit traktáltam az áttétel fontosságával, de a válasz az volt, hogy túllihegem a kérdést. Végül is igaza van, amire ő készült, arra ez is jó lett volna. De nem ide:

 

Az sem segített, hogy jó magasan nagy csomag volt a gépre felkötve és a jó öblös tank miatt is fent volt a súlypont. Persze vissza akart menni, de én folyamatosan hitegettem, hogy már nincs sok hátra. Néztük a GPS-t, bíztató volt, hiszen már 1400 méter körül jártunk. Ittunk, pihentünk, tanakodtunk. Igen ám, de DR karburálása pontosan mutatta a magasságot is, ugyanis az eddig fent jól húzó motor fulladni kezdett. Próbáltam vele felmotorozni, de az én súlyom alatt teljesen esélytelen volt. Így maradt az, hogy ketten sétáltunk vele és feltoltuk a hegyre. A robogós túrán szerzett motortoló rutinomat itt igazán tudtam kamatoztatni.

 

 

Itt is utólag derült ki, hogy ezt az utat Taki járhatatlannak minősítette és nem vitt erre semmilyen túrát, lévén úgysem bírna senki közlekedni rajta. Ha ezt tudtuk volna, mi sem megyünk föl. :) A lefelé tartó quadosokat nem bíztattuk semmi jóval, szegények az első 20 méter után is hihetetlen meggyötört fejet vágtak. Egy kicsit segítettük őket, de aztán toltuk a saját gépeinket. A jól végzett munkának meglett a jutalma, csak feljutottunk a Bihar előtt hegyre, aminek a hátán jutottunk el a Nagy Bihar feljárójáig.

 

Kicsit csaltunk, oldalt a füvön mentünk fel, így nem volt benne különösen nagy kihívás, de szegény fuldokló DR csak jókora kuplungolással szenvedte fel magát.

 

A csúcsról a kilátás gyönyörű és autóval is könnyen megközelíthető, ajánlom mindenkinek. Mivel komoly vihar közeledett, mi sajnos nem élvezhettük sokáig. Nem volt kedvünk esőben sem aludni, de szerencsére Pádis faluban tudtam jó szállást. Legurultunk az autós úton, onnan légvonalban 15 km Pádis falu. Aszfalton 90 km-t mutatott a GPS. Nem volt kérdés, gyorsan átvágunk az erdőn az eső előtt. Na, így szoktak kezdődni az emberes sz@pások. Ez inkább sűrű fenyvesek mélyén szakadó esőben való technikás araszolás lett, annyira csodálatos volt az erdő így félhomályban, hogy nem is törődtünk semmivel. Szegény Róbert megint küzdött az utunkat keresztező vizes farönkökkel, de végül sérülés nélkül kijutottunk. Mentünk vagy 2 órát, mire elértük az ismerős kempinget, ahol szerencsére faházat, vacsorát is kaptunk és megszáríthattuk a vizes cuccokat is. Másnapra a 2016-os Erdélyi Mopedtúra útvonala mentén barangolást terveztem a Pádis fennsíkra, de Róbert vissza akart aznap érni Pestre, meg nekem sem ártott, ha előbb újra munkába állok, így reggel aszfalton elindultunk és egy rövid pihenőt beiktatva eseménymentesen hazaértünk. 

Összefoglalva, 2 napba és fejenként 20eFt-áron sikerült elképesztő mennyiségű élményt ebbe a túrába belezsúfolni. Nem ártott volna egy tapasztalt túravezető, rövidebb áttétel, hosszabb lábak, triálos rutin, de nekem az is hatalmas megkönnyebbülés volt, hogy megvolt az első Taki-szellemiségű túrám, amikor is a motorom – igaz, kicsit lesántulva, de - nem utánfutón ért haza. :)

 

A takacsek.hu oldalon lévő események szereplői általában a környezethez, terheléshez jobban szokott, terepmotorozásban rutinosabb motorosok, ezért leírok pár tanácsot a hozzánk hasonló amatőr endurosoknak, akik ilyen jellegű túrát terveznek:

·        Főleg melegebb időben ne menjetek be fél napra tornázni az erdőbe, szomjasan, 3-4 liter víz nélkül (nálunk 2,5 liter víz volt fejenként és előtte teleittuk magunkat, kevés volt).

·        Érdemes még a túra előtt készségszintig begyakorolni az alapvető enduros fogásokat és egyáltalán, a motor kezelését. Ez két dolog miatt fontos:

o   Fizikai: a kritikus helyzetekben a bénázás megbosszulja magát. Minden esés alaposan kiveszi az emberből az energiát -> ettől még fáradtabb leszel -> még többet hibázol. Ördögi kör, ami kimerüléshez vagy nagyobb bajhoz vezethet.

o   Szellemi: ha a terepen haladás is nagyon fáraszt, vagy ha a kisebb problémák megoldásához is erősen kell koncentrálnod, többször neki kell futni, egy idő után fejben is elfáradsz.

·        Érdemes végiggondolni, kipróbálni, hogy önmagában a fenti problémák eltévedés esetén pár óra küzdelem után kinél milyen állapothoz vezetnek és ezek szerint egyénileg felkészülni.

·        Mindenki alkatához, kondijához, tudásához válasszon motort, szép dolog a nagy KTM, de minden plusz kg és cm visszaüthet. Minél kisebb, ügyesebb a motor és optimálisabb az áttétel, annál könnyebb vele extrém helyen boldogulni. (Mi például ezen a túrán a robogókhoz képest szinte csak a nagyobb emelkedőkön voltunk ezekkel előnyben. De egy jól hangolt variátor azt is megoldja. A TTR 28-30 Le-je pedig szinte minden helyzetben elég és 90-el az aszfalton is szépen utazik. )

·        A motor legyen karbantartott, kifogástalan műszaki állapotban. Elég lesz a hirtelen felmerülő problémákra megoldást találni, nem hogy egy-egy elhanyagolt, lánc, gumi, kuplung cseréjét szervezni térerő nélkül egy patakmederben.

·        Kipróbált, minőségi szerszámok legyenek kéznél, amelyekkel tényleges javítások is elvégezhetőek.

·        Navigáció nélkül könnyű elkeveredni, ami a kellemetlenségen túl veszélyes is lehet. A telefonos navigációk részben használhatóak, de a túra navigáció az igazi megoldás.

·        Könnyű, kompakt csomagot célszerű összeállítani és rendesen rögzíteni. Nehéz dolgokat minél lejjebb.

·        Nem kell tartani a románok lakta részektől. Az emberek általában vendégszeretőek, kíváncsiak, barátságosak, semmilyen atrocitással nem találkoztunk, igaz mi is igyekszünk tisztelettel viszonyulni hozzájuk.

 

A leírtak lehet, hogy elsőre egyértelműek, viccesek, vagy nehezen hihetőek, de ezek a saját szubjektív tapasztalataink, szigorúan amatőr szemszögből.