Main menu
Nincsenek események

Az idei Bálnatúrán ismét nagyot szeretnék harapni...

Terv szerint előbb átvágnánk a Zaránd hegységen, majd meghódítanánk a Nagy Bihart, ahonnan egy huszárvágással átmennénk Biharfürdőre. Onnan a Pádis fennsíkon keresztül át a Gyalui havasokon egészen Torockóig. De még itt sem állnánk meg - elindulnák a Fogarasi átjáró irányába, amit természetesen végig is döngetnénk. Onnan toronyiránt át a Transalpinára, arról lecsorogva ismét toronyiránt Arad. Ez nem csak soknak tűnik, hanem sok is.

Így a nyomvonal bejárása elengedhetetlen. Az eddigi túrák nyomvonalait felhasználva, azokat kiegészítve, összekötve kezdett testet ölteni a túra, de azért más innen, íróasztal mögül és megint más talpig beöltözve, kint a terepen. Így csokorba szedtem az ismeretlen, a problémás részeket és elkezdtem leszervezni a bejárást.

Óriási érdeklődés és lelkesedés közepette jutottunk el odáig, hogy péntek délután - munka után - végül is egyedül voltam kénytelen neki vágni az irtózatosan hosszúnak tűnő nyomvonalnak. Persze alaposan végig gondolva összesen 3 területre kellett koncentrálnom - sajnos ezek a területek elég távol estek egymástól, de így legalább az összekötő részeken jól fogok haladni - aszfalton. ;)

Az első problémás rész maga a Bihar. Ugyanis hosszú-hosszú évek folyamán el kell, hogy fogadjam, hogy oda bizony nagy motorokkal (bálna) csak válogatott bandával lehet feljutni. Kicsit merész elenne egy mindenhonnan összeállt társasággal neki menni a hegynek. És - mi délről érkezünk, ahonnan nagyon netszes átjutni az északi lankák kellemes, murvás útjaira.

Íróasztal mögül és a google earth segedelmével úgy tűnt, hogy jobbról és balról is kerülhető valahogy a hegy... ebbe csak az volt az érdekes, hogy amikor ott jártam valahogy soha nem tűnt fel egyik kerülő se, pedig jártom ott már jó párszor...

Így aztán úgy terveztem, hogy ha egy mód van rá, akkor még péntek este megnézem a balról kerülő, rövidebb lehetőséget... és az éjszakát Poianán töltöm, minél alacsonyabban. Nem szeretek fázni. :)

Már elhagytam a várost, amikor feltűnt, hogy milyen könnyedén ülöm meg a motort... hiába - a váltásruhát és egyéb nyalánkságokat tartalmazó kis hátizsákomat otthon felejtettem. Gyorsan végig gondoltam, hogy van-e benne nélkülözhetetlen dolog:

  • Váltás zokin, gatya, póló és egy meleg ruha éjszakára... - azt hiszem el leszek nélkülük is...
  • Lánckenő zsír - ez gáz, mert nagy a táv... Makón megálltam venni, de nem kaptam. Jó - majd szerzek. Lényegében Románia híresen szemetes ország, tuti, hogy találok eldobott, de még olajat tartalmazó flakont az útmentén... csak figyelni kell rá. ;)
  • Bicska, medvespré... - eddig se használtam, most se fogom.
  • Hálózsák... - hát ez tényleg gáz, de talán megleszek nélküle is.
  • Egy kis kaja... - nem eszek. Nagy dolog.

Gondolkodtam, hogy veszek egy-két nélkülözhetetlen dolgod, de mennyivel egyszerűbb és gyorsabb volt azt mondani, hogy ezek nélkülözhetőek...

Persze nem haladtam túl jól. Pedig néha a kis Suzuki XC250 Djebelből még az utazó 105-t is kisajtoltam - hála a plexinek nem volt gáz. Mindenesetre este 8 után érkeztem meg Poianára, ahol a szokásos sátorhelyen állítottam fel a sátrat. Egyedül voltam a környéken. Közvetlenül a Bihar lábánál. Persze sátor verés előtt elugrottam még a helyi Magasin Mix-be venni valamit. Vettem 3 liter inni valót és két almát - vacsora, reggeli... a többi majd csak lesz valahogy. Meg persze elnyaltam egy jégkrémet.

Az éjszaka eseménytelenül telt. Eltekintve attól, hogy éjfélkörül rájöttem, hogy a felfújható laticel jó-jó, de csak kéne valami takaró. Szerencsére volt nálam egy széldzseki, így azt terítettem magamra, plusz a poncsót úgy, ahogy... de aki próbált már gumival takarózni az tudja, hogy a poncsó nem erre való.

Reggel korán keltem - rossz hatással van rám István, aki az erdélyi mopedtúrán rászoktatott az 5 előtti ébresztőre.

De legalább korán indulhatunk.

Gyors csomagolás - persze az alma ehetetlen volt - így eldobtam... :(

És máris keresem a baloldali kerülőt. Keresés közben egyre ismerősebb lett a táj. Erre jártam már egy szöcsktúrával... megvan... Itt vette át Gábor a vezetést... szép emlékek sora ugrott be. Meglett a feljáró - járható (ezt a szöcskékkel nem találtuk meg anno). És jééééé - tényleg a Bihar túl oldalára jutottam, túl a kőgörgeteges, járhatatlan kapaadón. Csak a rend kedvéért érintettem a csúcsot is - ha már itt vagyok... aztán a gerincen tovább haladva célba vettem a sípálya felé vivő általam ismeretlen részt.

Persze, hogy erre is jártam már párszor. Még a régi drz-s időmben. Többször megfordultam már itt bandával és magányosan is. De mindig vissza fordultunk... a bandával azért, mert nem volt jó az irány... magányosan meg azért, mert egy idő után olyan nagy lett a lejtő esése, hogy félő volt, hogy ha lentebb járhatatlanná válik az ösvény, akkor már nem fogok tudni vissza menni. És ugye az endurózás egyik alapszabálya: csak ott menj le, ahol fel is tudsz jönni.

De mivel most meggyőztem magam, hogy itt le lehet menni úgy, hogy alul járható út fog fogadni - tehát nem lesz szükség a vissza kapaszkodásra - így bátran ereszkedtem le a labdányi sziklagörgetegek közt. Csak egy 10-20 m-es szakaszra kellett leszállnom, a többi nyeregből is teljesíthető volt. Nagyon belfáradtam, hosszú és rázós rész. Jó kaland lesz ezt Bálnákkal végig csinálni. ;) És tényleg a sípályákhoz érkeztem - vagyis alájuk.

Innen már jónak ígérkezett a megrajzolt track.

De nem volt az...

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés