Main menu
Nincsenek események

Két hete volt az első szöcsketúránk... aztán felkérést kaptam a www.tenere.hu-soktól, hogy a sokadig transylvánia tripjükön elégítsem ki a kicsit hárdosabb nyomvonal után vágyó résztvevők extrémebb igényeit is. Ezen két 3 napos túrán sajnos a térdvédő oly keményen kidörzsölte a lábamat, hogy úgy döntöttem, beiktatok egy pihenő hétvégét. Hiszen jövő héten már a második szöcsketúra keretében fogjuk a hegyeket járni…
Szóval pihi…
Mondanom sem kell, hogy kb. 3 napos pihenő után már jelentkeztek is a benzingőzmegvonás első jelei. Szokatlanul későn ébredtem, álmaimban mindig brummogtam... Ej, ez nem mehet így tovább!
Csütörtökön már annyira eluralkodott rajtam, hogy nem tudtam semmire sem figyelni – még szerencse, hogy nem is kellett… Mindenesetre most már egyáltalán nem csodálkozom, hogy végül úgy döntöttem, hogy lemotorozom a szüleimhez Ladánybenére. Persze a nagyobb motorok épp átvizsgálás, gumicsere stb. miatt szervizben voltak, így én a 50-es aprilia rally robesszel vágtam neki a távnak. Nem untatnálak a részletekkel, de igen izgalmasra sikeredett ez a túra is – na, de az egy másik könyv lapjait fogja majd terhelni.

A folytatás előtt nézd meg a sportmotorra készült rövidebb videót (a hosszút a cikk végén találod!):

 

A lényeg: visszaérve Boci barátom azzal az elképesztő ötlettel állt elő, hogy Attilával, aki az első szöcsketúrán is résztvett és aki szerint túl sokat mentünk utakon – szóval lenyomnák újra a túra távját, de most nem 3, hanem csak 2 nap alatt. Ha van kedvem, tartsak velük….
Ej-ej-ej… nehéz egy ilyen kérésnek ellenállni. Persze az alig varrósodó vádlomra pillantva már sokkal könnyebbnek tűnt a döntést meghozni. Nem beszélve arról, hogy egy cseppet sem tudtak volna meggyőzni arról, hogy az Arad-Pádis távot egy nap alatt meg lehet úgy tenni, hogy annak jelentős része nem utakon menne… Az utaktól pedig - a transylvánia trip szlován rallystáitól hajtva – kicsit… nagyon megcsömörlöttem.
Egyre inkább hajlottam arra, hogy inkább Gáborékkal gurulnék ki egy igazi, hárdos (utat nem is érintő) endurózásra és ha a napvégén még telik az erőmből, akkor Bociék után vetem magam és másnap megpróbálok velük visszajönni.
Na ez volt a nagy terv. Persze rajtam kívül senkinek sem tetszett.
A hárdos csapat kicsit késve tudott csak elindulni, mert természetesen ismét elaludtam. Lehet, hogy öregszem?? A célterületre érkezve Bociék lezárt kocsija már a parkolóban állt. Ők már úton voltak. Gyors beöltözés – és go.
Az első 3 km-t úton tettük meg – aztán megpróbáltunk tőle búcsút venni. Sajnos a napok óta tartó szárazság miatt nem is igazán a felszálló porral gyűjt meg a bajunk, hanem az iszonyatosan omlóssá váló talajjal. Vagyis nem is igazán nekünk, inkább csak a kicsit még rutintalan, de kellően lelkes Csabának. Az omlós talaj nyújtotta tapadás hiányt nála még tovább fokozta az EXC200 krosszos hangolása. Szegény gyerek eset-kelt. De jött… végig küzdötte a napot. El tudom képzelni, hogy mik járhattak a fejébe, amikor az egyik meredélyről a másikra vetettük magunkat… De hát hárdozni jöttünk, vagy mi a szösz?
Többször jelezte, hogy nem szeretne minket feltartani, de megnyugtattunk, hogy nekünk nagyon jól esik az a pihenő, amíg ő felküzdi magát a dombra… Ilyenkor végre jókat beszélgethettünk, elterveztük a jövő heti szöcsketúra részleteit, megvitattuk az előző hibáit és persze nem hagytuk le a szebbik nemet sem  az étlapról. Jó volt.
Végül 4-5 óra tájt a Csaba végleg feladta, annyira elfáradt, hogy már nem mert tovább kockáztatni. Elkísértük az aszfaltig, irányba állítottuk és már zúgtunk is le a következő patakvölgybe. A túra utolsó másfélóráját nagyon-nagyon hárdosra vettük. Nagy tempóval nagy akadályokat – meg volt a bemelegítés. Iszonyat jót gurultunk. Sajnos ennek meg volt a veszélye is, így például az egyik esés után a kis Betámon a kuplung behúzására az országúti fényszóró is rendszeresen bekapcsolt – valami kis elektromos gikszer keletkezett. Aztán két tuskó közt olyan szerencsétlenül hajtottam át, hogy a beakadó sebváltó szinte rátekeredett a lábtartóra. Még szerencse, hogy kettesbe voltam. Így különösebb gond nélkül vissza tudtam térni az autóhoz, de annak a reménye, hogy Bociék után vessem magam teljesen szerte foszlott. Amit mondjuk nem is bántam igazán, mert mondanom sem kell, hogy hiába hoztam egy teljesen más térdvédőt, a napvégére már ez is kikezdte a lábam.
Szóval pakoltunk és jöttünk.
A visszaúton kitárgyaltuk a nap fontosabb eseményeit és a nőket. Majd Szegedre érve – a késői időre tekintettel – úgy döntöttünk, hogy nem zsaroljuk meg a szeretteinket egy vacsora elkészítésével, hanem inkább beültünk a görög pizzériába és elfogyasztottunk egy nagy családit… Jól eset. Ugye mondanom sem kell, hogy ez volt az év legjobb gurulása… ;)

És végül a hosszabb - alig vágott videó: