Main menu
Nincsenek események

Tartalomjegyzék

Ez történt Tibi szerint:

0. nap

Szerencsére Lipkala felvett potyautasnak az autójába, így nagyon kényelmesen és gyorsan jutottunk el Szeged környékére, csak az utolsó 60 kilométert kellett aszfalton koptatnom a bütykös gumit. Sötétedésre értem Takihoz, ahol rendszám védelmi okokból még levettem a segédvázat a DR-ről, kicsit beszélgettünk, aztán korán aludni mentem.

1. nap

Világosig viszonylag eseménytelenül telt az út. Jót beszélgettünk a Fronterában, út közben megreggeliztünk, mire rendesen felébredtem már útra készen állt a hét motor a benzinkúton :o)
A várhoz vezető kaptatón az egyik kereszteződésnél eldőltem, aztán nyoma is veszett a csapat elejének. Tekilával ketten maradtunk, de nem estünk kétségbe hiszen meg volt beszélve hogy felmegyünk a várba, úgyhogy mi fel is mentünk a várba, de ott nem találtunk senkit. Végül Tekila meglátta a többieket, és mentünk is tovább.
Az első nap amúgy tényleg rengeteget vártunk egymásra, és úgy figyeltem meg hogy a kevés kivételtől eltekintve szinte mindig Laci bácsi mögött szakadt meg a sor. A végén se egymás seggében motoroztunk a porfelhőben, de valahogy mégis mindig összegyűltünk mind a négyen még akkor is ha közben volt pár kereszteződés. Ehhez csak az kellett, hogy megvártuk a következőt az elágazásoknál.
Kellemes motorozás után Tekila a lehető legjobbkor és legjobb helyen, egy nagyon jó hideg vizű kútnál kapott defektet, ahol fel tudtuk frissíteni magunkat és feltölteni a gyorsan apadó vizes palackjainkat. A Pamperát kicsit csavarozni kellett, páran láncot olajoztunk, kajáltunk, tehát azért nem telt haszontalanul az idő.
Jó nagy porban folytattuk az utat, Boci nem is vett észre egy ágat ami jól nyakon szúrta. Ezelőtt se nagyon mentem úgy bele a porba hogy ne lássak semmit, de ez még inkább óvatosságra intett. Nagyon szép helyeken motoroztunk, aztán egyszer csak elindult az eleje lefelé, nagyon lefelé. Az tisztán látszott, hogy ha lejjebb ereszkedünk akkor nem tudunk visszajönni, úgyhogy inkább megálltunk hogy megbeszéljük mi legyen. Menjünk le mi is, vállalva a kockázatot hogy minden motort egyesével kell majd visszacincálni a meredek hegyoldalon, vagy inkább beszéljünk meg egy találkozó pontot és kerülővel, de legalább úton menjünk odáig. Végül az győzött meg, hogy lentről kiabáltak hogy megvan az út, menjünk le nyugodtan. Óvatosan leereszkedve és egy perem tetején pihegve láttam amint Boci épp hanyattvágta a DR-t. Ez nem azt támasztotta alá, hogy jó ötlet volt nekünk is erre menni, de Taki mutatott egy könnyebb ösvényt ami azért az én mércémmel is teljesíthető volt. Persze nem motoron, hanem mellette sétálva és birkózva. Ezt a fajta küzdelmet nagyon utálom, főleg ha még motorozni is lehetne helyette.
Egy szerencsétlen esésnél Tekila DRZ-jének rögtön a csonk mellett kiszakadt az egyik vízcsöve. Teljesen meg voltam lepődve, hogy ilyesmiből van nála tartalék, de még azt se kellett elővenni, elég volt levágni a sérült részt, még így is elég hosszú volt az eredeti cső.
A nap végére rendesen kitikkadtam, teljesen dekoncentrált lettem. Képes voltam semmiségeknek tűnő akadályokon is elesni, a végén már csak arra figyeltem hogy minél kevesebbszer kelljen felállítani a DR-t és lehetőleg én se törjem össze magam.
Az esti táborhely nagyon hangulatos volt, Laci bácsi tartalék benzinjének segítségével viszonylag könnyedén ment a tábortűz begyújtása is :o) Elég sok szúnyog volt, ami elgondolkodtatott hogy esetleg mégse a bivakzsákot kellett volna hozni, hanem inkább egy akármilyen ócska kis sátrat ami ha nem is vízálló, de legalább a vérszívóktól megvédene. Vittem ugyan egy kalapra való szúnyoghálót, de sehogy se tudtam úgy az arcomhoz tenni hogy védjen is valamit.


2. nap

Ébredés után éreztem hogy fel van püffedve az ajkam és amúgy is rengeteg csípés viszket az arcomon. A homlokomon középen is volt egy nagy dudor, ez nem tudom milyen csípés nyoma volt, de a sisakot fel tudtam venni úgyhogy végül semmiben sem akadályoztak meg a vérszívók :o)
Boci megcsinálta Tekila DR-Z-jén a töltés kontakt hibáját, és már mehettünk is. Az elején volt egy kis aszfalt, aztán jó széles murvás út, aztán Takiék egyszer csak rákanyarodtak egy köves patakra, ami az igen meredek hegyek között folyt le. Tanakodtunk hogy mi legyen, mégse kéne kilukasztani az oldaldekliket a köveken, inkább várjuk meg amíg visszajönnek az elejéről, vagy szólnak hogy "megvan az út". Minden esetre az, hogy köveket görgettek a mederben és ők is csak araszoltak fölfelé nem sok jót ígért. Végül egyesével csak nekiindultunk, és mint utóbb kiderült ez a patakmeder valamikor tényleg útként volt használva, mert feljebb a mederből kikanyarodott egy kellemesen meredek dózerút. Összességében nagyon szép és élvezetes része volt a túrának ez a patakjárás, csak az előző nap után megingott a bizalom abban, hogy ahová Takiék mennek az járható is és nem csak motor mellett szenvedős cipekedés lesz belőle.
Ezután nem sokkal egy váltásnál éreztem, hogy beesik a kuplungkarom. Kiderült, hogy elhagytam a kuplungkar tengelyéül szolgáló hatos csavart. Kicsit szégyelltem magam, hogy ilyen hiba történt a motorommal, de a mai napig se értem hogy hogyan tudott az onnan kitekeredni, mert ráadásul még le is volt kontrázva.
A következő célpont a Bihar csúcs volt. Ahogy Taki írta is egyszer már jártunk arra. Úgy emlékszem akkor Heidenau K60 vagy Mitas E09 volt a motoromon és nem tudtam feljutni vele. Most a Mitas EF-07 - 08-cal jobbak voltak az esélyeim. Egyszer torpantam csak meg, visszamentem odáig ahonnan múltkor is sokszor nekifutottam a dombnak, de most már a második nekifutásra sikerült feljutni. Igaz a hosszú áttétel miatt nagyon erőlködött a DR, de azért csak felküzdötte magát az emelkedő tetejére. A kuplungom is kapott rendesen, szerintem a négy nap alatt kopott annyit mint amúgy egy év alatt, de azt hiszem nem túlzok ha azt mondom hogy az endúrós tudásom is többet fejlődött ezen a hétvégén mint otthon egy évnyi motorozással.
A dombtetőn megebédeltünk és közben drukkoltunk a többieknek ahogy igyekeztek fel az emelkedőn.
Az energiára szükségem is volt, a Nagy Biharra vezető út a nagy kövekkel eléggé kifárasztott engem is és a DR kuplungját is. Szerencsére a toronyiránt menő útnak a legmeredekebb részen van egy kerülője, azon nagy nehezen fel tudtam küzdeni magam a csúcsra. Ott aztán fotózkodtunk egyet - igaz kicsit kiábrándító volt a csúcson parkoló rádióantennával kitelepült furgon, de az nem ott jött fel ahol mi, hanem azon a laza úton ahol utána legurultunk. Lefelé jól eláztunk, de a Mama utánál 10 lejért ettünk vándor menüt, amibe egy meleg leves, egy hamburger és egy marék sült krumpli tartozik. Ez kellemes meglepetés volt a múltkori ebéd árához képest, igaz akkor a pincér kicsit "elszámolta magát" a mi kárunkra, de a nyolc lejes kávéjukhoz képest is elég baráti a tíz lejes ebéd.
Innen a Pádis fennsíkot vettük célba. Pár hete jártam ugyanezen az úton, akkor elég nagy kínlódás volt egy-egy rész a nagyon csúszós agyagos sár és a szintén nagyon csúszós fű miatt, de most szerintem ideálisak voltak a körülmények, jól haladtunk. Egy jó kis zápor elkapott minket, úgyhogy a Pádis fennsíkon behúzódtunk egy bolt - büfé - kocsma fedett teraszára kivárni a jó időt, megvásárolni az esti söröket és enni egyet. Egyszer jópár éve már időztem itt egy gyalogtúra alkalmával, szintén az eső elől behúzódva. Akkor úgy emlékszem a Tolvaj kőtől jöttünk. Most nagyjából ugyanezt az utat tettük meg motorral a másik irányba. A Tolvaj kőnél nagy tanácskozás kezdődött, hogy másnap ki mikor és merre akar hazamenni, merre kéne még ma menni, aztán ennek az lett a vége hogy lendületet vesztve ott maradtunk éjszakára. Naplemente előtt tettünk egy papucsos túrát a közeli kereszthez ami jólesett, de számomra megint bebizonyosodott hogy motorozni azért jobb :o)

3. nap

Reggel többen panaszkodtak a nagyon hideg éjszakára, amit én nem nagyon értettem mert nem fáztam, pedig most csak simán a vékony 1 kilós hálózsákomban aludtam, bivakzsák nélkül. Igaz a bokrok tövéhez húzódtam hogy a széltől azért védve legyek.
Lipkala, Rogi és Tekila elindultak haza. A túra elején mondtam hogy ráérek hétfőn is, majd meglátjuk mennyire leszek szétcsapva és ettől függően maradok. Mivel reggel kellett dönteni így örömmel maradtam a plusz egy napos motorozásra, bár az is igaz hogy előző este se voltam annyira kitikkadva mint egy nappal korábban. Tényleg napról napra, sőt óráról órára lettem egyre ügyesebb, lestem el dolgokat a többiektől, hallottam okosságokat Bocitól, meg aztán az előző nap a Bihar csúcstól kezdve végig teljesen kellemes motorozás volt, nem kellett sehol 20 méteren belül tízszer felállítanom a motort.
Erre a napra nekem a fő attrakció a Vigyázó megmászása volt, vagyis lett volna. Életem első vadkempingezős gyalogtúráján is a környéken jártunk két haverommal, akikkel aztán sikerült naponta többször is eltévedni és így akkor nem találtunk fel a Vigyázóra.
A navigációs gondokból most nem nagyon érzékeltem semmit, csak mentem a sorban. Aztán egyeztettük Takival a GPS-ünket és kiderült hogy túlmentünk. Keveset kellett csak visszamennünk, és máris kínálta magát egy út ami nyílegyenesen a Vigyázó csúcsa felé tartott. Rövidebb áttétellel talán megbirkóztam volna a feladattal (na nem biztos egyáltalán), de így sokadik próbálkozásra is túl nagy falatnak bizonyult, és amikor már kezdtem megint kitikkadni és alapvető hibákat vétve eldobálni a DR-t akkor úgy döntöttem hogy inkább nem töröm össze magam, felsétálok. Takival megbeszéltük, hogy lemegyek az útra, még egy kicsit visszamegyek és onnan próbálok felmenni azon a traktorúton amit a GPS is jelez. Emellett elsőre simán elsuhantam, másodikra is alig találtam meg. Közvetlen az úton nem is látszott a kereszteződés, csak beljebb a fák alatt látszott, hogy valaha jártak arra valami négykerekűvel. Nekiindultam, de nem sokáig jutottam a rengeteg kidőlt fa, lehullott gally és a sok kő miatt. Úgy gondoltam jobb lenne nem itt eltörni valamimet úgyhogy inkább visszamentem a Vigyázóra egyenesen felvezető út tövébe és onnan írtam egy SMS-t Takinak hogy várok rájuk. Nem sokára hívott is, hogy menjek csak tovább a Vigyázót megkerülő úton és a következő kereszteződésnél találkozunk. Innen aztán még nagyon szép utakon mentünk tovább, de a Vigyázó csúcsa nekem megint kimaradt. Ha nem lenne elég indok hogy milyen gyönyörű helyeken jártunk akkor ezért mégiscsak vissza kell menjek valamikor ;o)
Innen teljesen jó utakon motorozgattunk. Aztán Taki és Boci találtak egy patak gázló utáni nagyon meredek feljárót ahonnan mindketten visszapotyogtak. Örültem hogy nem indultam rögtön utánuk, mert így tudtam egy kicsit szusszanni, meg legalább láttam hogy mit hogy csinálnak, egy kicsit talán tanultam is belőle.
Végül elértünk a Dragan víztározóig ahol nézelődtünk egyet, aztán célba vettük a Lesi tavat. Laci bácsi jelezte, hogy nagyon szárad a Pampera tankja, de megbeszéltük hogy ha elfogy a benzin akkor majd csapolunk az én 15 literes túratankomból. Most jól jött, hogy nem mertem feltenni a túra előtt a belül rozsdás gyári kis tankomat.
A Lesi tó után még motoroztunk egy jót, majd a hegyről leereszkedve pont eléggé voltam kimelegedve és megizzadva ahhoz hogy nagyon jólessen egy kis fürdés. A patakban valaki duzzasztót épített, felette sokkal melegebb volt a víz mint alatta. Először azért így is nagyon hidegnek tűnt a víz, de a tűző napon a végén nagyon kellemes volt nyakig feküdni benne és néha a fejünket is lemeríteni.
Innen nem messze volt egy büfé, ahol igazi meleg kávét ittam. Igaz csak termoszból, de volt hozzá ROM csoki is és így összességében jó volt.
Innen Biharfüred felé mentünk, amit szintén már régen szerettem volna megnézni mert már sokat hallottam róla. Nekem csak ezen a napon esett le, hogy már jártam ott, az előbb említett első vadkempingezős gyalogtúrám végén. Hát erről ennyit :o) A faluban most nem jártunk, a határában elkanyarodik az út. Innen nem sokat mentünk aszfalton, hamar letértünk kellemes köves utakra és nemsokára felértünk egy domb tetejére, ahonnan teljesen körbe gyönyörű kilátás nyílt. Itt nézelődtünk egy kicsit, aztán feltűnt, hogy Laci bácsi nincs sehol. A domb aljában a kereszteződésnél még mögöttem volt, gondoltam nem lehet messze, elindultam gyalog vissza az úton. Hiba volt, mert lefelé még csak-csak leértem, de visszafelé cross csizmában, protektoringben elég kényelmetlen volt a séta. A Pampera a nem is olyan túl nagy emelkedőn kilökött egy csomó vizet, és leállt. Innen egy kicsit lejjebb gurultunk, hogy árnyékban lehessen a motort szerelgetni. A hiba igazi oka nem lett meg, és a kis motor egyre kisebb emelkedőkre is kezdett vízforralással és leállással reagálni. A Pádisról levezető szerpentinen még töltöttünk egy utolsó palack benzint a GasGasba és elbúcsúztunk Laci bácsitól. Ő legurult az aszfaltútig és megpróbált hazajutni, mi meg azon az úton mentünk vissza a Bihar csúcson át amin jöttünk. Közben megáztunk, tankoltunk, vettünk vacsorát és sört estére, megszáradtunk... Pontosan nem tudom merre jártunk, de egyszercsak egy falu fölött nem messze megálltunk táborozni. Takiék raktak tüzet, vacsoráztunk egy jót, szárítgattuk a cuccainkat a tűznél, aztán a többiek elmentek aludni én meg még bambultam kicsit a parazsat, utána meg a hálózsákomban fekve altatónak néztem a csillagokat. Megállapítottam, hogy a Nagy Göncölön kívül nem ismerek fel egy csillagképet sem, pedig legalább a Nimród meg a Fiastyúk a Subaru emblémáról elvileg kéne menjen, de nem. Aztán elaludtam.

4. nap

Reggel félálomból arra ébredtem, hogy egy szekér állt meg mellettünk. Csodálkoztam, hogy a hozzá tartozó kutya nem kezdett el ugatni ránk, mint ahogy az amúgy várható lett volna. A gazdája viszont hozott fejszét, éket, láncfűrészt, neki is állt a fa felaprításának.
Összeszedtük magunkat és elindultunk.
Hamarosan toronyiránt haladtunk valami számomra ismeretlen cél felé.
Hátulról kicsit másképp láttam a dolgokat mint Taki. Ahogy ereszkedtünk lefelé elkezdtek ráadásul oldalazni is. Ááááá, gondoltam ez nem lesz jó, mert ilyenkor szokott nekem lecsúszni a hátsó kerék az első alá aztán abból megint csak az esések meg a motorral birkózás lesz. Inkább maradtam az egyenesnél, és végül sikerült egyben, esés nélkül leérkeznem a völgy aljára, aztán onnan fel az útig a többiekhez.
Innen kellemes utakon motoroztunk tovább, aztán egyszercsak megint toronyiránt kezdtünk menni. Ahogy ereszkedtünk le nagyon gyanús volt a dolog, és amikor láttam hogy Bociék megállnak én is lecövekeltem ott ahol voltam. Ha vissza kell menni akkor minden centi aranyat érhet. Be is igazolódott a gyanúm, rövid nézelődés és tanakodás után visszafordulás következett. Volt vagy tíz méter előnyöm, magasságban is majdnem annyi, nagy szerencsém volt hogy nem mentem le utánuk. Így még irányba tudtam állítani a DR-t és a kuplungot kínozva feljutottam egy lankásabb részre. Még bolyongtunk egy kicsit ezen a környéken. Itt láttuk azt a fa húzó traktort amit ha nem látok nem hiszem el.
Négy nagy gumikereke volt és vagy tíz nagy fát húzott maga után egy elég húzós emelkedőn. A fák ágai felszántották az utat, elképesztő látvány volt.
Innen egyre meredekebben lejtett az út, aztán ösvény lett belőle, aztán elkezdtük kerülgetni az ösvényre dőlt fákat. Már lefelé is alig tudtam menni, és mire észbe kaptam már bőven olyan helyen voltunk ahonnan nem tudtam volna visszamenni. Takiék meg biztattak hogy erre kell menni, milyen jó lesz. Hát egyszercsak mégse tudtunk tovább menni, mert az útról lefelé szinte szakadék nyílt, fölfelé se volt sokkal lankásabb, magán az úton meg sok tíz méter hosszú fák feküdtek keresztben amik alatt nem fértek át a motorok, fölötte meg embertelen munka és veszélyes is lett volna átemelgetni egyesével a vasakat, ráadásul ki tudja mi van még lejjebb. Így aztán visszafordultunk azon az úton ahol biztosnak látszott, hogy nem tudunk, vagy legalábbis nem tudok felmenni. Elég hamar kikészültem, főtt a fejem a sisakban, égett a tüdőm, és a sok fekvés utáni indítózástól az akksi is kezdett lemerülni. Teljes volt a boldogságom :o) Taki és Boci sok helyen segítettek feltaszigálni a DR-t, meg biztattak lelkesen hogy menjek, de úgy szét voltam csapva hogy sokszor inkább megálltam és pihentem amíg kicsit össze tudtam szedni magam, hogy legalább el tudjak indulni és ne legyen biztos az esés a következő három méteren, ami persze még így se mindig sikerült. Végül csak felértem a "csúcsra", ahonnan már rendes ösvényen mentünk tovább, de ez a kis kaland rengeteget kivett belőlem.
Azt azért itt megjegyezném, hogy a túra első napján valószínű az első, felfelé oldalazós akadálynál elvéreztem volna, a többiről nem is beszélve. Ha én is minden második hétvégén ide járnék hasonlókat művelni akkor lehet hogy pár év alatt megjönne a kellő kondi, meg főleg tudás és rutin és még élvezném is, de így színtiszta kínlódásként éltem meg ezeket a részeket.
Végül egy olyan úton értünk vissza Világosra amin még nem jártam, vagy legalábbis nem emlékszem. A Biharfüreddel kapcsolatos felismerésem óta ezekben a dolgokban nem vagyok olyan biztos :o)
Összességében nagyon jó kis túra volt, köszönöm a jó társaságot és főleg a túravezetést. Ha lehetett volna akkor a nem motorozós, hanem motor mellett szenvedős részeket kihagytam volna, de így meg felért egy túlélőtúrával, szóval azért nem volt ez olyan rossz :o)
Takiékkal futón visszamentem én is Szegedre, onnan meg a DR-rel aszfalton apósomékhoz, hogy az aktív pihenést pár nap passzívval vezessem le a Tisza parton a családommal és hideg sörökkel körülvéve :o)

Jó utat!

Tibi