Main menu
Nincsenek események

A nagy esőzésre való tekintettel úgy döntöttünk, hogy inkább itthon töltjük a hétvégét. Azonban szombat délután 4-5 körül nem bírtam a gatyámban megbújó hangyákkal és csak rácsörögtem Sada-ra, hogy lenne-e kedve egyet nagyendurózni Romániában? Volt neki... s mivel sejthető volt a mostoha talajviszony, így a szükséges és elegendő erő jelenlétén gondolkodva eszembe jutott Regal barátunk, aki elég sok marhaságba bele szokott menni a Transalppal. Megcsörgettem. Jön...! Sőt hozza magával Matit is - velük voltam a yamaha tenerések két évente megrendezett nagykalandjának előzetesén, a Transilványa Trip bejárásánán - jó banda. A biztonság kedvéért azért meg beírtam a lehetőséget egy-két forumra is, hogy nehogy azt mondják, hogy nem szóltam nekik...

Így aztán nem volt más dolgom, csak kellőképpen lebutítani a kis Dr250-et, hogy ne nagyon lógjak majd ki a társaságból. Igazából az lett volna a jó, ha a nagy Dr650RSe-vel tudtam volna menni, de sajnos december óta nem sikerült összesporolnom az árából még hiányzó százezret... - lehet adakozni!!

Szóval lekaptam a hárdos kerekeket és a 65e-ért árult (ez hiányzik a rse árából...) utcai szettet szereltem be. A Mitas E05 nem túl sok jóval kecsegtetett, mert bizony a sarat nagyon nem komálja. Na, de a többiek a motorjaik súlya miatt talán még nagyobbat fognak szívni, így korrektnek találtam az átalakítást. Sőt nehezítésként még felraktam a túradobozt és a két tükröt is.

 

Most már semmi sem akadályozott meg abban, hogy vasárnap reggel - röktön a nyuszi érkezése után - nyeregbepattanjak és meg sem álljak Nagylakik, ahol 9 órára volt megbeszélve a randi. Útközben végig csörgött a mobilom, de nem álltam meg felvenni - hiszen késésben voltam. A benzinkúton egyedül árválkodtam... ej-ej... már megint magányos túra lesz ebből??

Megnéztem a fogadatlan hívásaimat: Sada küldött egy sms-t, hogy sajnos mégsem tud velünk tartani... és Regál is hívott, vagy 10-szer. Gyorsan visszacsörgettem: Hol vagytok - kérdi. Hát itt...! - Megyek! És jött... közben Mati is befutott. Így állt össze a három főből álló kis csapatunk...

A túráról annyit, hogy alapvetően estünk, keltünk... csúsztunk és mentünk... Jó hangulatban telt el a nap. Bár ekkora sárra mi sem számítottunk, de a lényeg: végre motorok dübörögtek alattunk és hegyek vettek körbe bennünket - hát kell ennél több, ahhoz, hogy jól érezze magát az ember??

Úgy döntöttünk, hogy a világosi vár bevételével kezdünk, de az Aradot elkerüő útat végülis Aradon keresztül rövidítettük le, így a siriai kereszteződés után értünk ki a dévai útra. Se baj! Akkor irány Ghioroc... Gyorokon a triálozások alkalmával már jól ismert felfutón próbáltunk feljutni a hegyre, de mit ahogy SDI-vel annó, így most is meghátrálásra kényszerített a felázott agyagos felfutó. Kénytelenek voltunk a kisé sziklásabb, de a bokrok által durván benőtt régebbi feljárót válaszatani - reménykedve abban, hogy a nagy dögök is jól fogják venni az akadályt.

Meglepően jól vették...

Felérve a hegyre az első lehetőségnél úgy döntöttünk, hogy az felázott agyagon való csúszkálás miatt csak a lájtosabb helyeket vállaljuk be. Így ahelyett, hogy bevettettük volna magunkat az erdőbe, a hegyoldalban megbúvó utakat kezdtük el követni. Persze itt is hamar rá kellett jönnünk, hogy ezekkel a gumikkal teljesen reménytelen a haladás. Ha nem akartunk tíz méterenként felállítani a motorokat, akkor kemény lábazással tudtunk csak talpon maradni. Irány az aszfalt! Keresünk valami kövesebb hegyet.

Persze ezt könnyű volt leírni... mert bizony a felázott talajon életveszélyes volt a hegyről való lejutás. Regál többször magaalá gyűrte a transalpot és bizony néha fordítva is megesett... mondom: esett...  A felhozott sártól elég gyakran beállt az első kerék - sőt a kis dr-nél néha-néha még a hátsó is...

Na, de keményebb fából faragtak minket: pár perc múlva már az aszfalton robogtunk Lipova irányába. A vár alatti - lájtosnak igérkező úton hagytuk el az aszfaltot és vetettük be magunkat a rengetegben. Az útat lezáró sorompó is csak egy pillanatra lassított le minket, hiszen ott volt mellette a jól kitaposott, széles csapás - itt szokta mindenki kikerülni... Bennem is csak egy pillanatra vetődött fel a Fekete-tengerre vivő 10 napos endurózás egyik tapasztalata: miszerint, ha Romániában lezárnak egy útat, akkor az nem azért van, mert azt akarják, hogy ne menj arra, hanem azért, mert az az út nem visz sehova... Csábító volt a szépen kijárt, jól döngölt erdei út. Csapattunk rajta mint állat és közben gyönyörködtünk a koratavaszi táj szépségeiben... nagyon szép völgybe kanyargott a nyomvonal. Végre volt kellő tapadás és nem akartunk képten nyomon elesni. Persze, ahogy haladtunk bentebb úgy szűkült az út és úgy lett egyre vadregényesebb.  Egyszercsak egy bevehetetlennek tűnő saras hegyi felfutó állta utunkat - persze, hogy neki ugrasztottam a kis dokit, de feljutva a tetejére elég elkeserítő kép fogadott: egy meredek saras lejtő, ami egy tiszta agyag feljáróval folytatódott... Visszagurulva a többiekhez úgy döntöttünk, hogy az előző kereszteződésben inkább a másik lehetőséget kellett volna választanunk...

Visszamentünk, választottunk.... majd 3-400m után újra megálltunk tanakodni, mert ez még az előzőnél is rosszabb lett. Ahogy próbáltunk a végleges visszafordulás szégyenétől megóvni magunkat, azt vettük észre, hogy az alattunk húzódó patak partján mintha lenne egy keréknyom. Keréknyom=út.

Ucu neki! Nagy nehezen megtaláltuk a fák között megbúvó, egyszem keréknyomból álló "utat"... Egészen kellemeset motoroztunk a főleg patakmederben vivő új nyomon. Lelkesedésünket még az sem gátolta, hogy Regál túl koszosnak ítélte a transalp oldalát, és bizony azt is lemosta a patakban... De ennek a mesének is sejthető volt a vége: előbb-utóbb járhatatlanná szűkült a meder és a saras hegyoldal is megakadályozta a kitörést. Megettük Regál összes kajáját - köszönet érte... - aztán úgy dönttünk, hogy mivel már délután 3 körül jártunk - ideje visszafordulni.

A visszaúton már ismerősként köszöntött a táj... Regál motorját is a patak meder - így a másik oldalát is lemosta...

Kiérve a dévai útra Arad helyett Déva felé vettem az irányt, reménykedve abban, hogy a trans tripen bejárt úton csak sikerül majd átvágnunk a hegyen.

Sikerült.

Kifejezetten jót csapattunk. Végre szabadjára lehetett engedni a lovakat - csak egy(-két) patak kényszerített néha lassításra... Sőt az az igazság, hogy az első már-már megfordulásra, de végül hosszas tervezés és vízmélység mérés után csak sikerült átjutnunk rajta.

Kiérve az aszfaltra - úgy döntöttünk, hogy ennyi elég is volt egy napra: irány haza!

Videó:

Mati képei: itt találhatóak...