×

Hiba

[sigplus] Kritikus hiba: A galéria forrásául szolgáló enduro/2007-10-16 mappát nem egy alapmappához viszonyított relatív útvonallal adta meg.

×

Figyelmeztetés

JFile: :olvasás: Nem nyitható meg a fájl: /home/takacsek/public_html/components/com_jcomments/js/jcomments-v2.3.js?v=12
JFile: :olvasás: Nem nyitható meg a fájl: /home/takacsek/public_html/components/com_jcomments/libraries/joomlatune/ajax.js?v=4
Main menu
Nincsenek események

[sigplus] Kritikus hiba: A galéria forrásául szolgáló enduro/2007-10-16 mappát nem egy alapmappához viszonyított relatív útvonallal adta meg.

Az archivumot nézegetve erre a gyöngyszemre bukkantam - gondoltam, hogy mielőtt az végleg feledésbe merül ez a 2008. októberi cikk, lehúzunk róla még egy bőrt. Íme:

Élménybeszámoló

Már évek óta tervezgetem, hogy bömbösökkel gurulunk egy közös offroadot lent az Alföldön. Sajnos ez idáig nem igen jött ez össze – bár voltak gyengébb kísérletek mindkét oldalról. Talán ezért küzdöttem egy kicsit rámenősebben a kicsaláddal a Zsore által szervezett túrán való részvételért. Sajnos elég szerencsétlen időpontban szerveződött az egész: kedd – munkanap. Így még a szabadságot is el kellett valahogy intézni…

 

No, nem terhellek benneteket a problémáimmal (egy frászt nem – hadd szenvedjetek ti is.. ) csak felsorolásként:

- kimenő az asszonytól (nem volt egyszerű, mert még a vasárnapi kimenőment sem „dolgoztam” le…)

- szabadság a melóhelyen (ezzel nem sok gondom akadt, mert elég kötetlenben vagyok..)

- rendbe hozni a HCC-Big-en kicsit leamortizált XTZ-t (ez már nagyobb probléma volt, mert sem időm és még csak időm sem volt rá… még arra se, hogy szerelőhöz vigyem.. így még az indulást megelőző délután is bizonytalan volt a részt vétem…)

- terepesebb gumit a tehénre (az előzővel elég volt a víz szagát megéreznem, hogy máris vízszintbe kerüljünkJ) Ezt egy mázli folytán sikeresen és olcsón megúsztam, mert az egyik boltban épp előttem számoltak be egy vadi új Karoo-t, amit izibe meg is vettem kemény 20eFt-ért.

- Budaörs messze, az indulás meg túl korán – az időjósok szerint fagypont alatti hőmérséklettel… Nem túl bíztató, tetézve ezt még az XTZ ultraszar lámpájával.

- Egészségileg is gyengélkedtem, megfájdult a torkom és lett egy kis hőemelkedésem… De ugye kutyaharapást szőrével…- ez nem aggasztott.

 

Hát ilyen előfeltételekkel készültem rá a túrára. Hétfőn kicsit hamarabb jöttem el a melóból, hogy legyen időm elkészülni az útra. KovRob udvariasan próbált belőlem valami értelmes választ kihúzni – „Most akkor jössz?” Hát majd meglátjuk… és rohantam a szervizbe. Amíg a gumit cserélték a dögön én gyorsan elrohantam kézvédőt venni, mert az előzőt szintén leamortizáltam, nem beszélve arról, hogy csak olyan lepkeszárny szerű volt… ja, meg egy tükröt. Mire mindent beszereztem (a boltban hagytam magam rábeszélni még egy új kormányra is…) rohanhattam vissza a Bocihoz (ő szerelő), aki épp azon csodálkozott, hogy hogyan lehetett valaki olyan állat, hogy ilyen nehéz motort tervezett a dakarra…  Szóval kicsit segíteni kellett neki, hogy a kerék berakáshoz kellőképpen megemeljük a motort. (Persze a belsők is kopottnak tűntek – csere).

Mire mindennek elkészültünk már este 8 is elmúlt. Ahogy kigördültem a kapun – egyes – kettes… és elszakadt a kuplung bovden, visszagurultam bocihoz kuplung nélkül (tavaly olaszból jöttem hazáig hasonló feltételekkel – volt időm begyakorolni). Azt is megszereltük. Persze nem csak úgy felületesen – hanem a szakadás okát is megszüntettük. Újabb félóra.

 

Haza érve már nem sok kedvem volt a csomag összeválogatásához – így csak a motoros cuccok közül a holnap reggel rám kerülőket hoztam be a garázsból, hogy reggel ne a jéghideg ruhát kelljen magamra ölteni.

Alvás.

5:25-kor csörren a vekker. Ágyból ki, emeletről le… öltözik.

A szendvicseket ne feledd a hűtőbe!” – jön még az elbocsátó szép üzenet…

Közben kicsit szelektálom a tervezett pakkot…

Hideg lesz, nem ízadunk – ivó vizet nem viszünk. Különben is azt mondták, hogy sok tankolási lehetőség.

Szerszámkészlet minek? Úgy sem tudnám megszerelni, ellenben KovRobi egész jól fel szokott szerelkezni…

Váltás ruha – minek? Majd vigyázok a mostanira…

Egyáltalán minek vigyek bármit is? Tényleg… a legjobb, ha nem hozok semmit, akkor nem szidhatom magam, hogy ezt vagy azt itthon felejtettem…

Azért egy táskát felkötöttem – jó lesz az majd a levetett ruháknak.

Esőruhába beleerőszakoltam magam és már mehetünk is.

Garázsba be – motorral ki.

Kapu előtt slusszkulcs be – önindító: nyek… azátán nyek és nyek és nyek… szivató? Szívok rendesen. Ilyen az, ha az ember évente 2-3-szor indítja be a motorját.

Asszonyért be – betolásra serkent.

Melegebb égtájak megtekintése után – kis tolás, nagy indulás.

Úton.

Még szerencse, hogy tegnap este a szervizből hazafelé megtankoltam, mert a MOL kút környékére már eggyé is váltam a mocival – jegeskötés jött létre köztünk.

Szépen kezdtem magam leküzdeni omegába – csak kis levegő, azt is ritkán. Szívverést nullához közelít, lazít…

„Úgy sem látsz semmit – mit erőlködsz?” – lazít.

„Nem alszik! Lazít….

„És né’ má’ milyen klassz a táj: az álnok fagy egy kb. egy méteres ködtakaró alábújva próbálja elrejteni perverz ténykedését, maga alá teperi a szűz földet és erőszakot vesz rajta.”

Balástya…

Kistelek…

A köd felszállt – mára végzett. Nem maradt utána más csak a meggyalázott táj. De a távolban már pirkad.

Jó lenne tudni, hogy mennyi az idő – hogy jól haladok-e. Hogy vajon időben felérek-e a KovRobival megbeszélt randi helyre még 8 előtt.

Persze a kilométeróra spirálját elfelejtettem kicserélni – még a nyáron szakadt el valami Danu-völgyi szerb-román túrán… Így azt sem tudom, hogy mennyivel megyek. A fordulatszámból próbálok következtetni a sebességre… 120-140 közt valahol… A relaxáció és a fagyhalál közt valahol félúton…

Kiskunfélegyháza – határozottan világosodik… keresem a templom tornyot, az órát… Nem találom. Tovább.

Kecskemét – meg kellene állni felvenni a tartalék kesztyűt is… kezd átfagyni a kezem…

Majd. Később…

„Mennyi lehet az idő??

A buszmegállóban iskolások… a tanítás 8kor kezdődik… „Csak nem mindjárt 8???

Lehet. De az is lehet, hogy ők is pestre járnak suliba – akkor meg sínen vagyunk… 

Templomot akarok órástúl!!

Semmi.. az összes torony vagy órátlan vagy a toronyházak mögé bújik… reménytelen. Soha nem fogom megtudni, hogy hány óra lehet.

„Az órákat leszerelték, bezzeg a harangozni azt még mindig tudnak… tök hangoson. Emléxem múltkor is majd kiesett a kezemből a fagyi Soltvadkerten, amikor rázendítettek… Délben. Mikor épp lazítanék… és csináltak vagy 5-10 percek keresztül. Gyalázat. Még hogy endurózás és zajártalom… az… Jé ez már Lajosmizse… Jé itt még óra is van a templomon.” Hét óra 10 perc – remélem jól jár.

Nem tűnik vészesnek, meg lesz, sima ügy.

Felkelő nap óvatosan küldi felderítő sugarait – és én hagyom, hogy végig taperolják testemet. A nyáron sokat szidott fekete színű motoros szerkó mohon issza magába a hőt. Kár, hogy csak a jobb oldalamat éri… 

Dabas…

Ócsa…

Az utat szegélyező hatalmas fák elvágják a még bizonytalankodó nap gyenge kísérletezése elől az utat – újra hideg lesz. Bár valószínűleg az előbb is csak pszichésen hatott rám a napsugár… 

No, mindegy. Kezdek visszatérni a lazításból, kicsit felengedünk… gyorsítunk a vérkeringésen… Ez már a 0-s.

„Jobb oldalt a kútnál…50 m” – írta KovRob.

De jobb oldalt nincs kút.. 400m… semmi.

Akkor legyen a bal a jobb…   Maximum rácsörgök Robira – vissza. És ekkor berobban mellém egy f650 dakar. Robi barátságosan int. Én gyenge kísérletet teszek arra, hogy leválasszam magam a motorról – végül úgy döntök, hogy majd inkább ha megállunk… Addig ébredezek.

Megállunk. Robi bemegy venni valamit a shop-ba. Kihasználom a lehetőséget, hogy helyre állítsam a vérkeringésemet és szüntessek a didergésen… arrébb teszem 20 cm-rel az XTZ seggét. Máris melegem lesz… még, hogy nem jó az ha az embernek nehéz a motorja… 

A 0-son csorgunk végig a 7-es felé.

Robi elől – taki mögötte… Bennem néha felébred a speedes és erőszakkal tekerem vissza a gázt a néha meg-megnyíló kocsisor közt csábító nyílást látva…

„Nem rohanni – élni!” döntöttem így, amikor végleg eladtam a gyorsaságit. Nehéz betartani egy-két ígéretet.

Megérkeztünk.

Hát nem vagyunk sokan – mondhatnám, hogy mi – új érkezők – alkotjuk a tömeget és csapódunk a magányosan várakozó sráchoz… 

Robi segít lecibálni rólam az eső szerkót – remélhetőleg ma már nem lesz rá szükség, elcsomagol.

És jönnek szépen sorban a többiek.

Mindenki megérkezik.

A legfurább talán a varadéró… kicsit lecsupaszítva úgy néz ki mint egy őrült szobrász félbehagyott alkotása… De működik…  És kifejezetten szép a hangja, pedig én tényleg rühellem a hangos motorokat – de ezé valahogy hangosan is kellemes… és alacsony fordulaton már-már halk.

Zsore egy gyors eligazítást tart. A hová megyünk és, hogy merre megyünk kérdésekre csak sejtelmesen mosolyog. „Majd meglátjátok…”

Gyerünk.

Megyünk.

Még szokatlan az új gumi.

Még nem biztos, hogy teljesen magamnál vagyok…

Az erdőben megbújó kis ösvényen kezdek magamhoz térni („ egy futó… ilyen korán futni?? Ez beteg…” Lassítok, intek neki – nem jó betegekkel kötözködni)

Kis csiki-csuki, kisebb emelkedőkkel, lejtőkkel tarkítva…

Nem jó ez a gumi… csúszik. Nagyon. Tolni tol rendesen, de kanyarba sodródik az eleje…  Mondjuk ebben biztos nagy szerep van annak is, hogy a keményre döngölt, vályús, enyhén íves gyalogösvényt vastagon befedi a por, ami nem biztosít ideális tapadást.

„Mit szeret ezen Mackó? A homokba legalább elmerül a kerék, de van oldal tartása…”

Feljáró… opsz… itt lehet, hogy vissza kellett volna kapcsolni… A végére csúsztatni kell a kuplunggal kicsit, hogy meg legyen, de megzabált a gép és alapjárat helyett leálló motorral gurulok ki az útra…

Mielőtt megállna, ráindítok. Semmi… Opsz… Csak nem elszállt az elektronikám? (Most volt generátor állórész cserélve benne – azóta nem is volt használva… rágja a fülem egy manó…).

Megállok, intek a mögöttem jövőnek is… lehet, hogy ennyi volt a túra?

„Hát végül is eddig nem veszítettem sokat…  Telefonálok Veronkának, hogy jöhet értem a futóval… óhhh… mit fogok én ezért kapni…?”

Megnyomom a dudát – életerős. Gyújtás lekapcs – vissza. Semmi. Egy darab visszajelző sem akar életre kelni… De van ezen egyáltalán gyújtás visszajelző??? Húú – nem ártana néha megismerkedni a saját motorunkkal…  Üres visszajelző tuti van. Kirakom üresbe. Szépen életre kell a zöld lámpa.  Alakul ez… 

Indít.

Indul.

„Akkor mi volt ez?”

Ja, hogy tegnap cseréltünk kuplunk kart és konzolt is, mert az is el volt törve… és a kuplungon az elektronikát nem kötöttük vissza, mert előbb megállapítottuk, hogy úgy sem működött… Dehogy nem. Tehát elvileg sebességben csak behúzott kuplunggal indulna… persze húzogathatom én a kuplungot, ha a kapcsolót kiiktattuk… Majd rövidre zárom. Remélem ezzel semmi bajt nem okozok. Most meg örüljünk – hogy élünk.

Örülünk.

Megyünk.

Motorral – nem autóval… Beszép az élet…

 

Valami krosszpálya közeleg – jelzi a vezér.

Videó elő – azt ne hagyjuk ki. Kell egy kis izgalom. Persze mi még nem tudjuk, hogy mi vár ránk, így óvatosan közelítjük meg a furmányos feljárót. De sima ügy… csak kicsit nyomvályús. Aztán jöhet maga a pálya. Egy meredek lejárónál kezdjük a kört rajta. Logen lendületből veszi a lejtőt, szépen felgyorsul az aljára érve. Ahol a krosszosok kigyorsítás képen tövig tekerik a gázt egy mélyebb gödör keletkezett az amúgy simának tűnő pályán, persze a talaja is lazább ott… Logon motorja nagyot dobbant. Repül. Száll… legalábbis a hátulja. Szerencsétlenül érkezik a következő hupliba – bebicsaklik a motor. Hatalmasat takar. De szerencsére szépen esik – semmi komoly. A Dakar csőre oda – de ez legyen a legnagyobb bajunk… És jönnek a többiek sorban. Ki-ki a vérmérsékletének megfelelő tempóban.

Aztán jön Zsore és persze, hogy nem hagyja, hogy lemaradjak a videóról… vissza kell kaptatnom a meredek feljárón, hogy én is jöhessek Még mindig nincs bizodalmam a gumiba, de a 71 lóban azért bízok. Igen kicsi a hely a nekifutáshoz. Rövid egyes – nagy gázos kettes… sima ügy. Uzsgyi a többiek után.

Hát ezek elvesztek.

Teszük a vezérrel egy-két tisztelet kört mire megpillantjuk őket. Hihetetlen de a pályán körözik az összes moci… a varadéró is az utcai gumijával… és én ezt nem láthattam… 

Kisebb csapatás után érünk el egy (homok?)bánya után elterülő dombocskához, aminek a tetejéről szép kilátás nyílik az alant elterülő településre… Persze minket jobban izgat a domb meredekségét megtörő kis kiülő, amit célba lehet venni és onnan neki iramodva visszajutni a dombtetőre.

Uzsgyi!

Egyre bátrabbak a srácok.

Előbb a varadéró, majd Kovrob és végül Zsore ugrat fel a dombra.

 

A vezér szerint már menthetetlenül el vagyunk késve… Kicsit lemondó a hangulata, de mi lelkesen bíztatjuk, hogy menjünk csak tovább – bennünk óriási tartalékok vannak… 

Tovább.

Robi lelkesen és esztelen lendülettel az élre tör – mi meg a pórját nyelve nyomulunk mögötte. Aztán segítünk neki felemelni a kissé leamortizált és megnyekkent kormányú dakart, amikor is egy kettős dobbantót úgy sikerül megugrania, hogy az első, kisebb dobbantón szerzett lendülete olyan szerencsétlenül vágja a második nagyobbikra, hogy a fékezésen kívül maximum sikítani tud.. Kis híján át bukik a kormány fölött, de végül inkább a kormány végét szúrja a talajba ezáltal lefékezve és az egész motort a menetiránnyal szembe szaltózva… Persze még az öntött dakar kormány sem bír akármit – látványos elhajlással fejezi ki nem tetszését. Robi megúszta… szerencsére… „Ne csinálj ilyeneket ember! Az ütő állt meg bennem…!

Ezen laza talajgyakorlat után egy kellemes erdei úton hagyjuk el a dombokat és hatalmas porfelhőt húzva magunk mögött, mezőgazdasági utakon folytatjuk vándorlásunkat…

Ekkor jut eszembe, hogy menet közben még nem is csináltam egy darab felvételt sem… kisebb akrobatikus mozdulatokkal próbálom elővarázsolni a fényképező gépet, közben véres csatákat folytatok a megbújó nyomvályúkkal, belógó ágakkal… Általában mire elővettem (nem azt te!) a csapat fotózási távolságon kívül került… J Elrak, gyorsít, utolér, elővesz… opsz egy kanyar – váltani kéne – ehhez meg szükség lenne a balkézre is… gyorsan elrak, vált, kanyar, gyorsít, utolér, elővesz és igen… megvan az első kép…

Fog ez menni! 

Csak gyakorolni kell… 

Gyakoroljuk.

Bőszen kattogtatom a gépet – már ha megtalálom az elsütő billentyűt rajta… 

Oké – ormótlan motoros kesztyűt balkézről leszed – finom taki-újjakkal máris simábban megy minden.

Tankolunk.

14 liter… be jó lenne tudni, hogy mennyit mentem vele… 

No, mindegy – tele a tank – van vagy 26 lityő… ez már hazáig kiart.

Tovább.

Szép harmatos (frászt harmatos… de akkor is nedvesnek tűnő), zsenge füves úton megyünk tovább. Az egyik motor eldől – talán a varadéró? Hát olyan gumival, ilyen környezetben – az a csoda, hogy nem fexik állandóan. Pedig nem – semmivel sem többet mint a többi. Jó buli lehet egy ilyen motorral terepezni… szívesen kipróbálnám. Máséval… 

Kiérünk egy kis gyepre – talán katonai lőtér volt valaha?

Zsore lendületesen próbálja belénk verni a vállalkozó kedvet, de csak egyedül ugra-bugrál egy kicsit… majd látva, hogy erre nem vagyunk vevők – tovább áll. Pedig lelassult agyunkkal kb. ekkora fogtuk fel, hogy most lett volna a szabadfoglalkozás ideje…  A két dakar bátortalanul ugrik még egy kettőt, de mire feltérképeznék a terepet, tovább kell menniük.

Egy újabb kihívás.

Ezt onnan tudjuk, hogy Zsore elkéri a kamerát és előrébb gurul, majd ha int kövessük…

Nézzük, ahogy ereszkedik lefelé egy meredek lejtőn… a közepen táján letér a nyomról. „Vajon miért?” - Tanakodunk… No, majd meglátjuk…

Ha már elől állok megyek utána. Óvatosan – hiszen bármi lehet előttem. Mondom óvatosan – de a két és félmázsa már lendületet vett… Jó, akkor gyerünk kicsit kevésbé óvatosan… 

A lefolyó esővíz mély árkot mosott a lejtő közepe táján – ezt kerülte kis Zsore és teszem jó magam is. Meg az utánunk jövök mindegyike…

Kovrobi akarva-akaratlan beleteszi a hasítékba a dakar elejét – természetesen azzal a lendülettel el is fexik… Lemegyek megnézni, hogy kell-e segítség.

Köszöni szépen jól van. Sőt! Még a kormánya is visszagörbült… Kezd gyanús lenni ez a fickó. Lehet, hogy direkt csinálta

Az útvonalunk hihetetlenül szép részeken vissz át. A dimbes-dombos, hegyes-völgyes tájon kígyózó keréknyom sok-sok izgalmat és széles mosolyt csal az ember arcára… Már csak ezért is megért eljönni. Aztán irány, surány..

Persze surányba patakon át vitt az utunk… átkeltünk. Szép patak volt – talán a Duna kis testvére vagy mindössze amazonászi érmekre vágyott? – mindenesetre víz az volt benne bőven. Mentünk egymás után sorban. A túlsóvégén egy darab kő árválkodott, balról kerülték a srácok. Akkor én jobbról. De valahogy sikerült jobban megközelíteni a kelleténél – így egy nagyobb nyomvályúba érkezetem. Valami kis izgalom.  Tegyük egy kis lendületet bele – bírja az.

Nekem leginkább már megint a vara tetszett… tuti, hogy ő legáramvonalasabb – szinte hajóként siklott a vízen át… vagy inkább torpedóként, mert sok nem látszott belőle. 

Mindenki ügyes volt – pedig többen bevallották, hogy most látnak egyben ennyi vizet először úgy, hogy körülöttük van… 

 

A vizezés után egy mély szántáson átvisz az utunk, a barázdákra merőlegesen… jól szétrázza az embert. De tájmasszázsnak is lemegy..  Megint látom elemelkedni a vara seggét egy-egy nagyobb huplin… mintha kacsáznának a gyerekek, úgy pattog át a szántáson a japán titkos fegyver.

Kicsit ugyan bánom, de hát ennyi homokot jó magam sem tudtam kihagyni – így tettem egy tisztelet kört a veteményben is… Írják a vadkár számlájára. Akkor vad voltam és állat.  Vállalom.

Mikorra kezdett megszáradni az ember lába – vagy legalábbis felvenni a csízmába szorult víz a test hőmérsékletét – zsore idejét érezte az újabb fürdőzésnek és bevitt minket agy aluljáróba, amit természetesen bővelkedett vízben. Hát mondhatnám, hogy Logan után szinte lassítás nélkül vágtunk át rajta. Ezt követte az a töltés, aminek a teteje egy enyhe balra hajlással hozta tudtunkra, hogy nem kívánt teherként nehezedünk rá és lépten-nyomon le akart bennünket taszajtani a mélybe. Nem hagytuk magunkat. Meglepő, de senki nem esett – nem bicskázott. Simán megvolt, pedig ez tényleg embert próbáló vala.

 

Aztán útvonalunk újra hihetetlenül szép részeken vissz át. A dimbes-dombos, hegyes-völgyes tájon kígyózó keréknyom sok-sok izgalmat és széles mosolyt csal az ember arcára… Már csak ezért is megért eljönni. (Vagy ezt mondtam már?) Kaptunk egy 10 perc szabadon eltölthető időt – ökörködünk egyet.

Aztán lehűtendő lelkesedésünket egy közeli faluban megnéztük hogy vajon azon a patakon át lehet-e kelni… persze, hogy át… De mennyire… többször is… oda és vissza is… és át is… meg kelni is… Ja, hát nem szárazon, de vizesen… 

 

Egy újabb meghódítani való dombocska… újabb szabad foglalkozás.

Ez jóóóooo… egyre jobb…

Zsore megmutatja a pályát, ami a dombokat összeköti… kafa…

De hol vannak a többiek? Néhányan pihiznek – néhányan hegyet ostromolnak. A hegytetőn motorozva tűnik fel először, hogy a nap már lenyugvóban van… sajnos. Nem sokára abban kell hagynunk. 

A vezér még egy patakon átkelést betesz a kötelező etapba – de aztán a bitumen a cél.

Mindezt megelőzendő még egy feljárót mutat, ami köves és apró kavicsos… ja és mellékesen meredek és még egy enyhe kanyar is van benne.

Nem-nem… ehhez az xtz túl orrnehéz… és Veronkát is nehéz lenne ilyen későn rábeszélni arra, hogy eljöjjön értem és a darabjaira hullott motorért. Kihagyom.

Zsore bepróbálja. Kamerázom… de a látvány annyira leköt, hogy elfelejtem a kamerával követni.. L Szóval kicsi a lendület és nehéz a motor. A gumi alól kigördülnek az apró kövek, nem tud kellőképen felgyorsítani. Egy hírtelen jobbkanyarral még menti a menthetőt és így elkerüli a zakót. Segítséggel megfordítja a motort és gurul lefelé. Persze a fölfelé a tapadást gátló kövek lefelé a kormányzást tették lehetetlenné – így zsore lendületből érkezik egy közeli bokorba. Egy tükre és az irányjelzője bánja… amúgy megvan.

No, most jöhet az a patak! 

 

Nem semmi patak. Keskeny, mély és a túlparton meredeken indul a gázló… Zsore simán veszi. A bömbös is… mintha Mackó kifejezetten szeretné a vizes dolgokat… A varadérónak meggyűlik a baja – a sima gumi nyújtotta tapadás kevésnek ígérkezik a túlsó meredek parton való feljutáshoz.. Aztán jöhetnek a Dakarok – sima ügy. Nekik ez nem akadály. A nagytestű KTM már kissé nehezebben veszi az akadályt, de végül is mindenki átért.

Egy kis csapatás után egy nagyon meredek domboldalán lassít a vezér.

„Az erdőből egy hirtelen balossal lehet, nagygázzal feljutni rá…” – mondja. Nézzük.. Zsorét, aztán a feljárót. Csak egy nagyon halvány nyom jelzi, hogy igen – ott már ment fel valaki… Valamikor… régen…

No – neee…”

„De, de – arra visz az útunk…”

Na jó – akkor menjél te előre mondjuk neki, megnézzük, hogy hogyan boldogulsz és levonjuk a következtetéseket…

„Oké – kihagyjuk… ez csak olyan KTM-s tréfa volt…”

Megnyugszunk… pedig lélekben már kezdtünk felkészülni a lehetetlenre.. 

Talán ennek volt köszönhető, talán a sűrű aljnövényzetnek, de a varás beakasztotta a lábát egy tuskóba és közel 300 kg-os motor igen nagyot nyomhatott rajta… Már látva a dolgokat is sántít az ember… 

Kiértünk a betonra.

Gyors búcsú és ki-ki a legrövidebben hazafelé.

 

Csak beizzítottam a GPS-t – irány Szeged… és kevesebb mint 3 óra múlva tényleg feltűnt a Szeged tábla…

 

Jó – volt és megismételhetetlen.

Köszönet a szervezőnek és köszönet a csapatnak – öröm volt Önökkel együtt gurulni Úraim!

 

Motoros üdvözlettel: taki

 

(ui. tom, hogy illenék átolvasni, a helyesírási hibákat kijavítani… stb… de az átolvasással inkább beneteket büntetnélek)

Visszhang

zsore

#4239

2007-10-16 20:01:26

Srácok ! Kösz mindenkinek, aki ott volt ! Nagyon tetszett így együtt ( néhány esetet kivéve persze :o) . Na mindegy , majd veszek tükröt meg indexet :o( Ilyen még nem volt. Egy árva fotót sem csináltam, mert végig a Taki videóját buziztam. Hiába, a mozgókép csak mozgókép. Maci és Zsifi ügyesen hazaért, remélem a többiekkel is minden okés. Ami rossz hír, hogy hétvégére nappal 5 fokot, és nyugaton havat mondanak....Én így is szipogtam, mire hazaértem. A maradék 10 kilcsit valamikor letudjuk. Néhányan úgyis bánkódnak állítólag, hogy nem tudtak eljönni. Ügyesek voltatok, remélem jó emlék mindenkinek ! :o)

Macko

#4240

2007-10-16 20:12:06

ULTRASZUPER VOLT!!!
Én ilyen jól még nem éreztem magam terepezés közben!
Nagyon várom a képeket, videókat!

Nekem is nagyon tanulságos volt az a dolog, amit elméletben ismerek jó régen, aszfalton már egész jól alkalmazom is. Nevezetesen a tekintet.
Terepen eleddig folyton az előttem levő 10-15 métert vizslattam. Most - főleg a terepes szakasz 2. felében - egyre többet néztem a messzi távolba. És sokkal magabiztosabb lett a motorozásom!
Pár gödröt sikerült megfognom az út során puszta rámeredéssel :o))) , de pl. azon a csodálatos töltésen, ahol ugye a nedves fű alatti homok gyengéden lejtett is balfelé :o))) , ott nagyon jól működött, Messze előre néztem, segg hátra és azt mondogattam szorgalmasan magamban: "El ne engedd a gáz, el ne..."
És végül is gond nélkül végigmentem rajta, bár a zabszem jelen volt...

Szepy

#4261

2007-10-16 22:40:38

Én is köszönöm a lehetőséget Zsore bácsinak + a részvételt a többieknek.
A túra hihetetlenül jó volt, hazafelé már egészen más érzés volt a motoron ülni - kezdek összenőni vele. Ez pedig jó érzés egy új vasnál. :)
Azért még kell rajta módosítani, de remélem nemsokára a régi otthonosságával tudom megülni - a Karoo gondolata pedig egyre erőteljesebben foglalkoztat.
Azért ezekkel a gumikkal voltak érdekes szakaszok...

Taki: készültek még videók? Azt hittem több lesz - bár nem mondom így is rendes mennyiségű kép lett, nagyon jókat láttam közöttük. :)
Egyben
le lehet tölteni az egészet valahogy?

Jó pillanataim:
1
. Elején meredek omlós-kavicsos ösvény a fák között, éles kanyarral - előttem levelé óvakodó könnyűlovassági egység lassít - nekem esélyem nincs, bármihez nyúlok csak omlok tovább lefele gépestül. Volt némi tanakodás, hogy ha jobban is le akar lassítani, akkor hogyan próbáljam meg úgy eltalálni, hogy mindkettőnknek a legkevésbé fájjon. :)
2
. Füves úton, dombtetőn megállva belenézek a tükörbe és a túra talán legnehezebb és legkeményebb vasa kvázi "kilinccsel" előre közeledik a hátuljamhoz. A gumimtól kitellő leggyorsabb elindulást foganatosítottam. :)
3
. Várpalotától nem messze a "határban" füves-homokos altalaj, egyesítve mindkettő hátrányait... :)
4
. Füves szakasz, ahol éppen kezdtem belejönni, mikor észrevettem, hogy az út közepén, éppen a nyomomban egy pici "szakadék" van. Mély, viszonylag keskeny és még kanyarodik is - ha beleesik a kerék 50 körül tuti zakó. Finom fékre motor keresztbe áll, egyensúlyozás, kis gázzal korrigálás (injektorral ez inkább csak a szerencsén múlik), valahogy kikerülöm. Máig nem tudom hogy sikerült.
5. Keskenyebb, nyomvájús szekérúton megtaláltam egy kb. 15-20cm széles bakhátat teljesen véletlenül, és kicsit sem lassítva simán végigmentem rajta egy kanyart is bevéve. Fogalmam sincs hogyan csináltam, jellemző hiba ilyenkor a nyomvájúk figyelése így az abba történő beleesés. :)

Szepy

jk1200gs

#4267

08:10:46

Sziasztok!
KÖszönöm a túrát és a segítséget, az elméleti okítást. Nagyon jó volt.
remélem lesz folytatás..
üdv krisztián

varadero

#4270

10:03:35

Én ezt kb 100 pontban tudnám összefoglalni...))))

de a három legmókásabb:

-amikor a vastag vizes fű alatt nyomvályú (természetesen nem látszik) elviszi az elejét számomra ismeretlen irányba...esélyem sem volt..))
-Könnyű rézsün felfelé egy nagyobb, fűben megbújó kö vagy tégla egyszerűen arrébdobta a hátulját van egy méterrel....esélyem sem volt..))
-Az ösvény peremén kandikáló fatörzs amiben elakadt a lábam és egyszerűen ellenkező irányba átlendítette a 300 kilós motort...esélyem sem volt...)))

kovrob

#4273

11:46:02

Zsore: Kösz a túrát!
Midenki: Köszönöm, hogy ott lehettem, meg hogy elviseltetek. Nem így akartam bemutatkozni, de ez lett belőle... :(

Egy
pár képet kattintottam én is, melyeket odaadtam ma Takinak, és megkértem, hogy tegye fel az oldalára.

Üdv:

KovRob

Igen. Mackó eltalálta. Az a két firka nem kellett volna. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én kifejezetten nem szeretek kamikaze arcokkal együtt gurulni, és én itt nagyon ebben a szerepben tisztelegtem sajna... :(
Bár
egyik firka sem direkt volt, de mindkettő a saját hülyeségemnek köszönhető. Sajnos még azt a korszakomat élem, amikor a szárnybontogatás mellé nem társul elég önmegtartóztatás, és ez sajna ilyen helyzeteket szül. Ha lesz "legközelebbi alkalom", ígérem meghúzom majd magam...
Addig meg gyakorlok szorgalmasan Takival (meg Baloo-val, csak őt még nem ismeritek), mert eddig csak ők vannak ketten, akik vigyorogva tolerálják az önmegsemmisítési próbálkozásaimat. :)

 Képek:

{gallery}enduro/2007-10-16{/gallery}

Video: