Main menu
Nincsenek események

Szombat 9:30-re beszéltük meg a randit Domaszék határába. Ahhoz, hogy időbe odaérjek egy ici-picit kapkodnom kellett, ennek következtébe a szerszámkészletből kimaradt a pumpa. Szerencsére nem is lett rá szükség, bár az is tény, hogy épp emiatt az erdőzéseket kihagytuk.

Kiskunhalasig nagyon jó tempóban haladtunk SDI többször megállapította, hogy az EXC400-at össze sem lehet hasonlítani az TT-R600-zal. Olyan kezes és kezelhető az új moci, hogy már-már gyorsabb haladásra akart ösztökélni... Persze én nem voltam vevő semmilyen esztelenségre.

Halas határában az előttünk tornyosuló sötét felhők meggyőztek arról, hogy jobban járunk, ha belebujunk az eső gúnyába... Alig sikerült magunkra öltenünk, már is nyakunkon volt a zuhé. Persze ez egy percig sem hátráltatott abba, hogy zavartalanul folytassuk az utunkat.

Szerencsére reggel nem találtam az endurós szemüvegemet, így kénytelen voltam egy újat venni. S mivel nem kaptam dupla rétegűt - amit a nagy páratartalom miatt fontosnak tartottam - így kénytelne voltam valami szimpla, de drágát venni. Abba bíztam, hogy az ára a minőséget és nem csak a haszonszerzést fogja tükrözni... Nem kellett benne csalódnom: az új Progrip 3450 Carbon cross szemüveg tette a dolgát, fényre sötétedett és egyáltalán nem párásodott. Sőt, még az eső cseppek sem tudtak rajta fogás találni, nagyon jó volt az öntisztulása... Na, ennyit a reklámról...

Egy-két helyen szügyig érű vízben kellett haladnunk. Szerencsére megbeszültük Istivel, hogy nem fogunk nagy gázzal áttépni a vízeken - mert azért elsődleges szempont lenne a szárazon maradás... Persze ahogy áztunk SDI egyre inkább átértékelte ezt a tézis, gondolom a csízmájában lévő víz mennyiségének függvényében. Így aztán megesett, hogy a kikerülhetetlen tócsa előtt hatalmasat fékezve (a kiégett hátsó ízzóm miatt) ezt későn érézkelő társam pár centire tőlem száguldott bele a vízbe... Bár az is lehet, hogy csak engem akart beborítani... De persze ez egyszer sem sikerült neki, mert én tényleg vigyáztam a szárazságra - igy estére csak ici-picit állt a víz az amúgy nagyon beázó 661-es csízmámba.

Ahol nem a belvízzel, ott a sárral... és ahol se belvíz, se sár nem volt, ott a helyi gazdálkodók által mélyszántással feldurt úttal kellett megküzdeni... Emlékszem, hogy volt egy 50-100m-es szakasz, ahol a frissen beművelt föld szélén akartunk elmenni és még üvöltő harmadikkal is csak 2-3km/h-s haladást tudtam kipréselni a drz-ből.

Halas után két veszett ebnek köszönhetően kénytelenek voltunk pánik menekülés közben letérni az ismert útról. Egy kicsit bóklásztunk, majd Imrehegyen kötöttünk ki, ahonnan toronyiránt próbáltuk Tázlárt megközelíteni... Végül egy pár igen érdekes csatornaátkelést követően Soltvadkerten kötöttünk ki. Innen újra sinen voltunk. Néhol nagyon élvezeteset erdei útakon, ösvényeken döngettünk. Jókat kanyarogtunk, döntögettünk... De úgy általában elmondható, hogy visszafogottan és biztonságosan haladtunk. Az unalmasabb részeken a váratlanul felbukkanú, a teljes útat elzáró pocsoják hoztak izgalmat. A végére már teljesen rutinosan döntöttük a motort a tócsa partjára és hatalmas nyolcasokat leírva, már-már sebesség változtatása nélkül kerülgettük őket (azért a partján, mert máshol nem maradt hely), végül szinte egyikbe sem kellett belemenni.

Megérkeztünk Ladánybenére. Kicsit elbeszélgettünk a szüleimmel, kicsit kifujtuk magunkat, de maximum félórás pihenőt engedélyeztem csak, mert nagyon elszaladt az idő és Szeged még iden messze van... Idefelé a hosszabbik kb. 220km-es úton jöttünk... A visszaútra a rövidebb, kb. 150 km-es, a kerékpárral rendszeresen lejárt nyomvonalat követtük. Indulásnál megegyeztünk, hogy csak Ópusztaszerig megyünk terepen (jó esetben), aztán a Tisza átázott töltését inkább aszfalton kerüljük...

A visszafelé út nagyrésze nagyon elhanyagolt mezőgazdasági földek mellett vitt. Néhol a rongyá ázott fekete föld, néhol az agyagosan feltötött nyom akasztott meg minket. De összeségében el lehet mondani, hogy meglepően jól haladtunk... Sajnos nem sok időm folt a tökröt nézni, így nem tudom, hogy SDI hogyan boldogult, de én elég sokat küzdöttem a rendszeresne kitörö első, hátsó, minkettő kerekekkel... Néhol 10 m-eket haladtam úgy, hogy az egyik kerék az egyik, a másik egy másik keréknyomhoz ragaszkodott...

Végül esés nélkül megúsztuk az egészet.

Gátérnél még megmártottuk a motorokat egy traktornyomba, nyakba vett lábakkal mentettük a csizmát. Többször megállapítottam, hogy nem vagyunk épek: ezen a nyomvonalon mentünk nem régiben, hasonló időjárási körülmények között kerékpárral... sőt, akkor a belvizek még kiterjedtebbek voltak.

Végül csak kiértünk az ópusztaszeri útra, ahol gyorsan megcsináltam az első lámpámat és irány Szeged. Sándorfalva után elveszítettem Istit, aki egy sms-ben jelezte, hogy Szatymaz felé neki rövidebb...

Hát kb. ennyi.

{flv}stories/enduro/2010-09-11/sdi-taki{/flv}

{flv}stories/enduro/2010-09-11/Video002{/flv}