Main menu
Jövőbeli eseményeink:
HCC HÓ - 2017

Kóbor bakancsos túra Skalp vezetésével, ahogy Lacika látta

Kezdjük az elején. Taki említette, hogy lesz megint kóbor bakancsos túra. Mivel már hallottam róla és mindig nagyon jó szokott lenni így elhatároztam, hogy elmegyek. Felmerült bennem, hogy motorral megyek de nincs kiforrva meg kedvem sem nagyon volt felmálházni a motort meg motoros ruhában sétálgatni. Egyszer csak meglátom a legnagyobb közösségi oldalon, hogy Bencsik Tomi kiírt valamit, mit is írt volna ki minthogy jön a kóbor bakancsosra Transporterrel. Már írtam is neki, stip stop első ülés. Mivel csak ketten voltunk a 9 személyes Transporterre volt még hely. Utolsó előtti napon Tünde jelezte, hogy jönnének ők is négyen. Meg is volt a kis csapat innen indulnak be az események.

Csütörtök:

Elindultam motorral Adonyból Gyöngyösre felcuccolva csütörtökön Tomi barátomhoz mert mondta estére elszállásol és reggel tudunk együtt indulni. Gyöngyösön leraktam az összes csomagom és a Mátrában motoroztam egy kicsit a jó időben biztos ami biztos. Vissza értem sötétedésre kicsit pakolásztunk kis pálinka utána alvás. Közben Tomi lebeszélte Tündével, hogy reggel 10 kor találkozó a megbeszélt helyen ahova a többiek is jönnek.

Marius Frei

 

 

R.I.P.

 

Tisztítótúra

Épp kapóra jött ez a hosszú hétvége...

 

A Pádison éjjel -5°C volt... reggelre befagytak a tócsák és a napsütés ellenére se ment 0 fok fölé a hőmérséklet. Hó nincs - vagy legalábbis minimális. Maximum milliméterbe lehetne kifejezni a hóvastagságot, de ha esni fog, akkor az már hó lesz. Cudar hideg van. Így a tervezett sachs próba is csak abból állt, hogy lekocsikáztam Boga-telepre és onnan "tekertem" vissza a hóhatárig (ami majdnem a fennsíknál volt). Előtte már a világos várhoz is felpróbáltam, de az túl meredeken indult. Mire felkaptattam az első pár száz méter iszonyat meredélyén, kiköptem a tüdőm. Ez nagy csalódás volt - gondolatban már meg is hirdettem a cangát - szerencsére mire lecsorogtam a fagyos pásdisi éjszaka után (még szerencse, hogy vittem kályhát), kisütött a nap. Így tettem még egy próbát, ami olyan jól sikerült, hogy alig akartam abba hagyni a környéken való kószálást... ;)

X. Kóbor Bakancsos Emléktúra

 

Pár év kihagyás után - közeledvén a 10. Kóbor Bakancsos Emléktóra időpontjához - úgy éreztem, hogy a jubileumi alkalmat nem illik kihagyni. Vettem ki péntekre szabadságot... lepakoltam az XT600 Teneréről a Bálnatúra csomagjait, felfújtam a hátsó kereket... Egyszóval készültem.

Csütörtök este csörög a telefonom: - Nagy baj van - mondja Joci. Érződik a hangján, hogy nem hülyéskedik. Kiderült, hogy a túra fő-fő-főszervzezőj, Skalp bekerült a sürgősségire. Az első megrökönyödés után azért örömmel vettem tudomásul, hogy csak vérnyomás problémája van. Mi legyen?

Én már nem lépek vissza az tuti. Bár mi lesz is megyünk... és bízunk abba, hogy Skalp is helyre jön.

Barangolásaink célterülete: Pádis fennsík, Románia

Immár több mint tíz éve tölti be barangolásaink célterületének címét a romániai Pádis fennsík. Minden nyáron ide tervezzük a családi nyaralást, egyszerűen elkáprázatat, magával ragad ennek a tájnak a szépsége.

Ez a videó nagyon sok ismeretet tartalmaz, de elhet, hogy nem nyilvános:

És ha nem csak a látványra vágysz:

 

Taki baki - korházi kezelés

Gondolom senkit nem érdekel, ezért gyorsan le is írom a balesetem korházi kelezeléshez kapcsolódó részét.

Ott tartottam, hogy combcsonttöréssel leszenvedtünk a hegyről, be az autóba és elértük az aszfaltot... A román főutak aszfaltútjai simán vetekszenek a hazai autópályáékkal, így rázkódás mentesen értük el a magyar-román határt, Nagylaknál. A határőröktől egy kicsit tartottunk, hiszen kishazánkban már ők is a rendőrség kötelégébe tartoznak, így a csomagtérben egy falapon fekvő utas nem épp szabálykövető utazási forma. Arra gondoltunk, hogy ha nem engedenek tovább, akkor kihívjuk ide a mentőket - és majd ők visznek tovább.

Szerencsénkre nem kötöszködtek, simán tovább engedtek.

Szegedre érve gyorsan lekapcsoltuk a futót, búcsút vettünk Vincétől és irány a korház. A mentő feljárón simán megtudtuk közelíteni a bejáratot - Gábor és barátnője elindult valami betegszállítót szerezni. Nem volt egyszerű - az egész intézet kihaltnak tűnt. Végül kb. 10-15 perc múlva megjelent egy fiatal srác (Péter) egy rokkantkocsival. Gábor barátnője a haját tépve kezdte el immár sokadszorra elmagyarázni neki, hogy a beteget (ez voltam én...) nem fogjuk tudni felülteni... A beszélgetés elég hangosra sikeredett. Többször megkaptuk, hogy miért nem hívtunk mentőt és hogy hogyan képzeljük azt, hogy majd ő fog kivenni a kocsiból... A végén felajánlottam Péternek, hogy ha komolyan gondolja ezt a meddő vitát, akkor én most kiíhvom a mentőt ide a mentőbejáróra...

Na, a lényeg - feladta és a rokkant kocsival együtt eltűnt. Majd pár perc múlva megjelent egy gurulós fekvő betegszállítóval. Ide kellene átrakni... - mondta. Ismét kis eszmecsere, minek a végén meglepően könnyedén belement abba, hogy a deszkámmal együtt emelnek át a betegszállítóra, így a legkisebb fájdalmat okozva nekem.

Egy - a lányát épp bekísérő - apuka segítségével, Gábor és Robi barátom hathatós irányításával végülis átkerültem a betegszállítóra. Elköszöntem tőlük és az apró kerekek szötykölődésétől kicsit elandalítva elnyelt az új korhúz végtelen folyosórendszere.

Valószínűleg betoltak az ügyeletre, ahol gyors adatfelvétel után úgy döntöttek, hogy átraknak egy sima beteghordóra... Mivel a lábam a térdemnél egy faronkkel alá volt pócolva (így volt kényelmes) ezért többször jeleztem, hogy nem tudom kinyújtani és és... és... Mire természtesen mindig megkaptam, hogy ne akarjak nekik tanácsokat adni, ők tudják, hogy mi a teendő - hiszen ez a szakmájuk... Mondtam már, hogy alapvetően szeretem az orvosokat? ;) És csak magamban kívántam nekik sorozatos lábszár törést...

Végül az egyik hölgy, miközben aktívan magyarázta a bentlévő tanulóknak, hogy a milyen szépen látsznak a lábamon, a tartásomon a combcsont törés típikus jelei, egy műanyag rogzítő sínt helyezett a lábamra. Természtesen ebben sem tudtam kinyújtani, de ő mondta, hogy ez természetes reakciója a törött részt rögzíteni akaró, összefeszülő izmoknak. Simán csak meg kell húzni a lábamat bokánál fogva és menni fog. Tegyük! - mondtam. Megfogta, meghúzta és olyan megkönnyebbűlésben volt részem, hogy ihaj. Tényleg sokkal jobb lett. Gyorsan visszavontam a bekért lábszártöréseket és az után mindenkit megkértem, hogy húzzon kicsit a lábamon, ha sikerült valakivel kommunikatívan összekapcsolódnom.

Áttoltak röntgenre, ahol épp egy továbbképzés keretében az én órámon is résztvevő röntgenasszisztens fogadott. Jól elbeszélgettünk. Majd megállapította, hogy ez a betegszállító nem alkalmas a megfelő felvételek elkészítésére, így kénytelen lesz átrakni a röntgenasztalra... Na, ettől újra összeszartam magam. Ma már eleget mozgattak. Bár tény, hogy a rögzítő sín felrakása után már könnyebben vettem ezt is.

Szerencsére Péter (60 kg), a betegtoló bejött segíteni. A betegszállítómat felemlet olyan magasra, mint a röntgenpad volt, mellé tolt, majd a lepedőt jól megragadva egyszerűen áthúzott arra... Phu... ez egyáltalán nem fájt. Kezdtem magam jól érezni... Elkészültek a felévtelek. Ketőt újra kellett csinálni, mert valamelyik tüdős felvételbe belemozdultam és a törött helyett célzó felvételnél is kiderült, hogy a sejtett poziciótól jóval fentebb van a törés.

Ezt követően áttoltak ultarhangra. Itt az egyik munkatársam, Katalin fogadott, aki nálunk egy szűk éve anatómiát oktat. Jól letólt, hogy vigyázhatnék magamra. Meg, hogy mi a fenét tudtam csinálni, hogy a legerősebb csontot törtem el... Végül úgy váltunk el, hogy innen az út általában a műtőbe vezet...

Ennek ellenére visszatoltak az ügyeletre.

Megjelent Török doktor is (nem biztos, hogy ez volt  a neve...), akinek még két műtétje volt mára, átnézve e leleteket úgy gondolta, hogy nem olyan sűrgős a műtétem. Majd a holnapi brigád elvégzi. Így kérte az elhelyezésem a traumatológián.

Közben vettek vért, megállapították, hogy nagyon be van sűrűsödve a vérem - ami nem véletelen, hiszen délóta nem ettem, ittam semmit - rutinos korházlátogató vagyuk - tudom, hogy az üres gyomor az altatás előfeltétele... Infúziónk kaptam egy kis folyadékot és így hajnali 2-3 körül végre megkaptam az első fájdalom csillapítást is.

Másnap reggel kicsit komázva ébredtem.

Beszéltem telefonon a családdal - a szölőket nem tudtam lebeszélni arról, hogy ne üljönek azonnal autóba és induljanak látogatni... - nem sokára visznek műteni... Nem baj - jövünk! ;)

Kedvesemmel is megbeszéltem, hogy mire lenne szükségem és, hogy a válókeresetet gondolja végig újra...

Végül a délelőtti menetbe már nem fértem bele, de az ügyeleti ellátásba első helyre soroltak. Így még simán el tudtam beszélgetni a hirtelen beeső látogatókkal - s mivel az utolsó pillanatben egy sűrgősági ellátást igénylő balesetest ismét elém soroltak, így kényelmesen el is tudtunk búcsúzni.

Az altató orvos közben beadta azt a kis bódiító pirulát, ami bevétele után - az eddigiek alapján - én mindig mindenbe beleegyeztem... és már gurultunk is a műtű felé... Innen nincsennek emlékeim - szépen kiütött az altató.

A helyemen ébredtem tompa fájdalommal a csípőm felől, ami szépen fokozatosan egyre élesebb és élesebb lett... panaszomra kaptam az infúzióba egy fájdalom csillapító szurit.... Csend - béke - alvás.

Felébredve örömmel vettem észre a kacsámat - megitattam.

Hétfő reggel van.