Main menu
Nincsenek események

A tegnapi tenerés évadzárón csodálatos időnk volt és mára még jobbat igértek... Hát vajon ki akar a négy fal között tölteni egy ilyen jónak igérkező napot?? Hát az asszony és a gyerekek...

Hosszas beszélgetés után aztán csak sikerült őket meggyőzni, hogy jobban járnánk, hogy az itthoni kertészkedés helyett a Mecsekben töltnénk az idei év utolsó nyáriasnak mondható napját. Útra fel!! És még csak 10 óra van...

Iszonyat tempóban téptünk a kis frontérával gyerekbőgéssel felvértezve, pelenkáktól dagadó csomagtartóval. Szuper nap lesz ez... Zsibriknél kicsit megtréfált minket a felgyülemlett víz. Az első nekifutással csak egy vadlesig jutottunk, a les után olyan saras út látványa fogadott, hogy izibe fordultunk is vissza - pedig alapvetően nem vagyunk gyávák...

Végül úgy döntöttünk, hogy azon a nyomvonalon próbálkozunk átjutni Ófaluba, amelyiknek Bociékkal tekertünk át nem is olyan nagyon régen - mondjuk akkor is nagy volt a sár, de legalább járható. Na, már az út megközelítése is kemény kihívások elé állítottak minket, de végül győzött az erősebb, a szebb és a kitartóbb... Veronka kijelentette, hogy igazából úgy érzi, hogy ő már kicsit öreg ezekhez a marhaságokhoz... Peti persze végig évezte... Teó meg többször felhívta a figyelmünket, hogy most már akár haza is mehetnénk... Hugó végig aludta az utat.

Végül csak mégérkeztünk... Ófalu, Mecseknádasd, Óbánya. Kocsit lerak - gyalogol. A tervezett táv mindössze 6 km (és ebbe már benne van a visszaút is!), lelkesek vagyunk... hisz ez semmi.

Aztán kiderül, hogy az Óbányánál lévő kis patakocska nagyon megdúzzadt, néhol alig tudtunk átkelni rajta. Kitartásunkat azért végül csak siker koronázta meg - a távot teljesítettük. Mindenki túlélte - és igen, mindekinek jól esett.

Sajnos a visszaúton Peti fiamat nem sikerül lebeszélnem arról, hogy megmutassa, hogyan tud átugorni egy minimum 3m széles patakot... Hatalmasat tanyázott a kb. 2.8-as ugrást követő talajfogásnál, amikor is a csúszós sziklákon megcsúszott... szerencsére nem vissza, hanem átesett, de igen kemény volt a földetérés. Pár percig bent rekedt a levegő... szegény gyerek. Mikor újra kapott levegőt (kb. 2-3 perc), azért hamar megnyugodott és már újra bohockodva ment a kocsihoz - persze itthon azért csak fájlalta a hátát.

Na, mindegy - kockázat nélkül nincs győzelem!