www.Takácsék.hu

Már egy jó ideje nem sikerült úgy összehangolnunk a szabadidőket, hogy abba beleférjen egy közös gurulás. A mostani hétvégére azt terveztem, hogy ha ismét senki nem fog ráérni, akkor akár egyedül is neki vágok a határnak. Mondanom sem kell, hogy egyedül Boci mondta azt, hogy természtesen jön - ha nem esik és nem lesz túl hideg és ha nem ... és nem... és és és... Így azért biztosra menve, szombaton a kis dr250-nel csapattam egy 100 km-t itt az Alföldön. Aminek a következményeként meg is állapítottam, hogy az alföldi élvezetes motorozáshoz bizony ennek a 28 LE-s motornak el kéne még egy kis segítség.

Na, de ennek most inkább a triálozásról kellene szólni... Jó magam és Boci is végig csörgette az összes triálra fogható emberkét, de természtesen mindenkinek épp sűrgős és halaszthatatlan elfoglaltsága akadt erre a hétvégére (is). Végül Péter - aki már többször érdeklődött a www.takacsek.hu-n szerveződő megmozdulások iránt - Hódmezővásárhelyről jelezte, hogy ő szívesen eljönne. Lelkesedése a csúcson, ellenben semmilyen tirál tapasztalata és ami a legfontosabb: semmilyen triál motorja nincs. Opsz... Szerencsére az Szegeden eladásra meghírdetett triál motorok közül az egyik eladóval meg lehetett beszélni, hogy erre az egy napra Péter bérbeveszi a motorját és ha nagyon megjön a kedve ettől az atrakciótól, akkor a végén még akár vevőként is igényt tarthat rá (ha majd a megfelelő anyagi fedezett is rendelkezésére áll...) Ez egy nagyon jó lehetőség volt, hiszen én magam is számtalan olyan motort vettem már, amelyet ha rendesen lett volna lehetőségem kipróbálni, tuti, hogy nem engedem a garázsom közelébe sem.

Az időjárás előrejelzést elnézegetve úgy láttuk, hogy az Arad környékére beígért 2-7°C-os hőmérséklet tartományt nehéz lesz így januárban überelni - így hát mindenki kiharcolt egy nap szabadságot magának erre a napra. Mivel recesszió van, nem is volt kérdés, hogy Sancinak az ezer éves 1500-ös Ladájával menjünk, amely gázüzemelésre átállítva nagyon gazdaságosan tudta - ha nem is falni, de legalább lelkesen fogyasztani a kilométereket.

Kiérve konstatáltuk, hogy az időjósok nem tévedtek. Szép, napsütéses, száraz idő fogadott minket - persze a napsütés miatt a hegyoldal néhol meg-megolvadó jegesedéstől kellemetlenül tudott csúszni. De hát voltunk már ennél rosszabb körülmények között is. A szokásos nyomvonaltól eltérően, azonnal a sűrűbb, bokrosabb részek felé vettük az irányt. Elég hamar rájöttünk, hogy a bokor, ha tüskés, akkor bizony szúr. Így sok alternatíva nem lévén, lelkesen vetettük bele magunkat a bozótos közepén kúszó patak medrébe. Szerencsére túl sok víz nem volt benne és a meredek falának köszönhetően a bokroktól is védve voltunk. De azért meder lévén, nem tagadhatta meg teljesen önmagát: néhol bizony kemény dagonyázás, sártaposást igényelt. Először a Beta láncvezetője csapódott úgy egy szilához, hogy leesett a lánc a helyéről... Ezt orvosolva, nem sokkal később az én Montesám járt ugyan így... Alig tudtuk a kislánckeréknél felgyűrődő láncot kicibálni és visszarakni a helyére. Na, de nem olyan fából faragtak minket - haladtunk tovább... Egy idő után már is unalmassá vált az állandó csúszkálás,  el kezdtünk kitörési pontokat keresni. Eme szándékunkat nagyban elősegítette az is, hogy a patak egy összeszűkült részén csak egy olyan vájaton lehetett tovább menni, amelyben néhol több mint 70 cm mély, zavaros víz állt. Hosszas tanakodás után - amelyen a visszafordulás, mint reális lehetőség is felvetődött - végül úgy dönttöttünk, hogy építünk egy hidat a környéken található kövekből, fákból. Nem volt egyszerű... De ha hiszed, ha nem - sikerült.