Következő esemény: 2014.12.28 09:30 HCC HÓ 2014.

Gábor és Taki motorozni megy...

Hát túl sok hozzáfűznivalóm nincs... Talán csak annyi, hogy a hideg beálltával látványosan megcsappant a csapat.

 

Égés... avagy avagy...

Az eset úgy esett, hogy már megint nem volt hajlandó senki útra kelni.
Hideg van... esni fog... nincs elégé meleg... már téliesítettük a motorokat... - jöttek a jobbnál jobb kifogások. Csak így négyszemközt: biztos, hogy jó társaságba vagyok én? Biztos, hogy ez a helyes - endurós - hozzáállás? Vagy csak fogadjuk el, hogy ha valami nem tisztán kör, akkor az már rossz? Áh... öreg vagyok én már a mai fiatalokhoz.

De a lényeg: Joci természetesen ismét lelkesen jelentkezett - azzal a kikötéssel, hogy nem megyünk túl durvát (meg is ígértem neki, hogy lehetőleg úton...), mert múltkor esett egy hatalmasat és a csuklója még nem az igazi. Pl. nem tud állva motorozni, mert az túlságosan igénybe veszi. Még egy lelkes makói srác is jött volna - de végül neki is valami közbejött. Így aztán szombat hajnalban lelkesen pakolta a két főből álló tömeg a motorokat a futóra... Hej, de hányan, de hányan elmondják, hogy ők is milyen szívesen jönnének... hol vannak a magyar legények? Hol marad a magyar virtus?

A célterületre megérkezve - 9:40 környékén már-már indulásra készen - még a nap is ránk mosolygott. De nem dőltünk be neki, azért a kabátokat csak felvettük. ;)

A hegyre felvivő zergeösvényt csak távolról néztük meg és egy kevésbé meredek, járhatóbb úton jutottunk fel a gerincre. Ez a pár kilométer pont alkalmas volt arra, hogy észrevegyük: az utat vastag, nyálkás sárréteg borítja. A Szerbiát aszfalton megjárt gumiszettem már rég túl volt a használhatóság határán - az enduros ősökre már csak az oldalán meredező bütykök emlékeztettek.

Nem kezdtünk keményen. Öregek vagyunk és kopottak... kell a bemelegítés. Két-három kilométert gurultunk az erdei utakon, amikor is úgy döntöttem, hogy idő van! Irány az erdő, a járatlan út.

A folyamatos esőzéstől felázott avarnak, az avar alatt álnokul megbújó - a nedvességtől iszonyat sikamlós - ágaknak köszönhetően elég hamar elértük az üzemi hőmérsékletünket. Sőt: motoremelgetés közben néha még túl is melegedtünk.

Szép lassan megszoktam a zéró tolóerőt, a csak kanyarba tapadó hátsó kereket - a lendület sok helyen átvitt. Hogy közbe mit csinált Joci? Hát gondolom próbálta túlélni...

Még 11 óra is alig múlt, amikor az egyik nagyon agyagos és középütt teljesen leszakadt feljárón felfelé rongyolva, kb. 200 m embertelen küzdelem után kénytelen voltam konstatálni, hogy bizony ide kevés lett a lendület. Még fél úton sem jártam, amikor lecsúsztam a keréknyomok közt középütt, a lezúduló víz által kivájt "szakadékba". A mögöttem jövő Joci így kénytelen volt megállni - hiszen elálltam az utat. Állás közben vette észre, hogy a példásan meredező bütykei sem tudnak ellenállnia mélység csábításának és szép lassan ő is belecsúszott a vájatba. Jól be is szorult a lába - segítségért könyörgött. Morogva zárta a el a csapot, eldöntöttem a motort és lecsúsztam hozzá... már-már oda is értem, amikor jelezte, hogy már nem kér belőlem - megoldotta. Kívántam neki szépeket és terepfokozatban visszamásztam a mocimhoz.

Késő őszi vagy inkább kora téli endurózás

Sokan lerakják a tél beálltával a motort és sokan csak épp ilyenkor veszik elő. (Remélem, hogy neked is feltűnt, hogy ez mekkora marhaság... még, hogy sokan ilyenkor veszik elő...) Na, de hagyjuk a gondolkodást másra - mondjuk azokra, akik a mostani invitálásomra úgy reagáltak, hogy még meggondolják... ;) Szóval valami bölcs ember mondta vala: Gondolkodás a tett halála - vagy lehet, hogy nem ezt mondta. De én ezzel értek egyet.

Így aztán amikor Levi felvetette, hogy a két héttel ezelőtti gurulásunk izomlázát már kellően kipihente, mi lenne ha újra naki vágnánk? - Szóval lehet erre nemet mondani? Megnéztem az előrejelzéseket és nem mondtak semmi elkeserítőt. Maximum  8°C és minimum 4°C... ezt nevezem én tökéletes időnek. Az eső valószínűsége végig 50% alatt... tehát inkább nem esik, mint igen... Még szép, hogy megyünk!

Robi szétkapta a motorját - téli nagy karbantartás... Csak így magunk közt: Te vagy én mondjam el neki, hogy a tél az akkor van, amikor leesik a hó?? ;)

Gábor meg már megint túl vállalta magát - egyszer a meló fogja a sírba vinni, ha így folytatja.

Szóval ismét ketten maradtunk Levivel. Aztán Gábor megpendítette, hogy Bálint is érdeklődött erre a hétvégére... Oh... alakulunk. S mivel Bálint makói, így azonnal összekötöttem azzal az infóval, hogy Regál is jelezte, hogy Józsi barátja (aki Attila, csak nekem nincs névmemóriám) is szívesen jönne egyszer (újra) velünk. Így jeleztem Bálintnak, hogy szólhatna Józsinak is, mire ő szólt Attilának... Ej...

TM 530 és Dr 250 avagy kettesben a hegyekben

Mondtam már, hogy elkészült a kis Suzuki Dr250? Neeem...??

Pedig, amióta elkészült azóta alig lehet lelőni róla... Gábor barátom azt monta, hogy "Ép ideje volt visszakapni a régi Takit..." Pedig a Taki eddig is régi volt, csak a motorja nem volt neki való. Azt kell, hogy mondjam: a jelenlegi állapotomhoz a kis dokonál jobb alternatíva nem is létezik. Pont annyira lusta, mint én... Pont annyira robbanékony mint én. Minden nagyképűség nélkül: tuti párost alkotunk. Nem vagyunk tökéletesek, nem vagyunk a legjobbak - de bárkinek mosolyt tudunk csalni az arcára.

Szóval kész a motor - és a fiúk nem akarnak ráérni a hétvégén. Mert... mert hideg van, mert épp jobb dolguk akadt és hideg is van. És mert, csak azért se.

Joci barátom próbált rábeszélni egy nagy endurós túrára, de valahogy nem fűlt hozzá a fogam, hiszen ott a DR!!! Úgy, hogy én beszéltem rá egy szöcskésebbre. ;) Aztán Gerebenics barátunk sem állt (nagyon) ellen... Kész a csapat. Gábor nélkül max. 3 motort tudunk kivinni. Na, jó felerőszakoljuk a négyet - szóltam Levinek is. Jön.

Így aztán nem is volt abba semmi meglepő, amikor végül Levivel édes kettesben vágtunk neki az útnak.

Arad után feltúrták a dévai utat, így hiába próbáltunk kerülőkkel átvágni a vasútépítésen - csak nem jött össze. Toronyirányba vettük a hegyeket - végülis mindegy csak jó meredek legyen! ;)

Kipakoltunk - nem volt meleg. De azért a kabátokat a kocsiba hagytuk, hiszen tudjuk, hogy az első meredélynél már folyni fog rólunk a víz.

Mentünk... hegynek fel, hegyről le. Az esőzésektől felázott talaj... a lehullt levelek alatt megbújó nedves ágat által megvezetett első kerék csak néha törte meg a lendületünket. Nagyon jót gurulunk. Olyan jól haladtunk, hogy a 3-4 órára tervezett célt 2 óra alatt elértünk, pedig úton egy métert sem mentünk...

Na, akkor kerüljünk kicsit - kerültünk. Nagyot.

Két óra kemény küzdelem után még mindig messzebb voltunk a kocsitól, mint a tervezett cél... ooohhhhh - ez nem lesz jó. Kezdtem tudatosabban nézni a GPS-t... Levi meg kezdett fáradni. Néha egy-egy ereszkedőn már akár háromszor is megnézte a kormányvéggel, hogy milyen vastag avar borítja a hegyoldalt. Haladtunk, de nem elégé. Így a végén kimentünk egy haladósabb erdei útra, de ha gyorsan mentünk pikk-pakk átfújt minket a hideg esti szél. Így lassan mentünk. Nagyon. ;)

Aztán csak kiértünk - az évszázad gurulása... persze csak kint derült ki, hogy a kis olympusba elfelejtettem visszarakni a memória kártyát, így a hatalmas, 32 MB-os belső memóriájával kellett berénem. Ez kb. 10 képet jelent... ;)

Fogyasszátok egészséggel:

View the embedded image gallery online at:
http://www.takacsek.hu/#sigFreeIdc1c15cfdf4